"Otthon a városban" kiállítás

A 21. századi lakótelepi lakásomból az évszázadokkal korábbi lakások belsejébe kerültünk. 

Nem kellett más hozzá, csak elmenni a soproni Múzeumnegyedben látható "Otthon a városban" kiállításra, ahol tíz teremben láthatók a restaurált 17-19. századi polgári lakásbelsők.

Úgy örülök, hogy helyben csinálhatjuk meg magunknak ezeket a programokat! Szombaton a Storno-ház, másnap egy újabb kiállítás. Nincs értük utazás sem, csak egy rövid autózás a legközelebbi parkolóig, majd onnan még  néhány perces séta.

Újra zsúfoltság várt ránk, de ez tükrözi az akkori lakberendezés jellegzetességét is, és így nem is volt benne semmi meglepő.

Az utolsó két képen az általam szeretett kis részleteim vannak, közelről hímzés egy ruhán, majd nagyon régi könyvek aranymintás gerincei. 

A képeket nem sorrendben tettem fel hanem úgy, ahogy éppen jöttek. 

Az emlék mindent egy kavalkádként őriz meg úgyis, csak az idő múlása és a képek nézegetése segít a kibogozásukban, és a nem mindig fontos sorrend felállításában. 

A nagy egész emléke úgyis lehet csak egy elmosódott fehér folt, de részleteire is visszaemlékezve valójában mind színekben gazdag kis világok, és én bárhol meg is kaphatom őket, mert nem távolság függők. 

   

A Storno-ház Sopronban

Szombaton elmentünk a Storno-házba. Sok évvel ezelőtt voltunk ott utoljára egy azóta már elhunyt baráttal együtt.

Az egykori épületben szállást kapott Mátyás király is 1482-1483 telén, mikor seregével Bécset ostromolta, és akkor "nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára".

A házban kétszer koncertezett és lakott is Liszt Ferenc. 

Id. Storno Ferenc a  történet szerint 1845-ben Pozsonyba indult, de egy asszony rossz irányt mutatott neki, és tévedésből Sopronba érkezett. Azonnal munkát talált egy kéményseprőnél, majd festő, restaurátor és műgyűjtő lett. Főleg az egyházi műemlékek, oltárképek, freskók restaurátora volt. A mostani ház már XV. században is létezett, de 1720-ban nyerte el végleges formáját.

1872-ben vette meg id. Storno Ferenc, és az általa elkezdett gyűjtemény, amely  régiségekből, antik bútordarabokból, használati eszközökből, műalkotásokból is áll még három generáción át gyarapodott.

Az egykori művészlakás egy ideig magángyűjtemény volt, ma már Sopron város tulajdona. Amikor 1984-ben az utolsó soproni családtag, Storno Gábor elhunyt, a lakást és a gyűjteményt a városra hagyta. 

Minden csupa szín, aranyozott vagy barnán fénylő képkeretek, már csendben lévő órák, a falakon freskók, a mennyezetek különlegesen díszítettek, a polcokon tompán fénylő üvegek sora, és az ablakokkal szemben lévő tükrök megkétszerezik  a fényt. 

Jézus szomorú arca arany háttér előtt, rég elporladtak már a szobrok és festmények modelljei, a bőr székek támláján angyalok, az üvegek mögötti könyvek gerincén ablakok tükröződnek vissza, és az évek múlásával is fénylenek még a faragott bútorok.

Ezek jutottak most eszembe.

Aki Sopronban jár és érdekli a Storno-ház is megtalálhatja az új Múzeumnegyedben, Fő tér 6-8.

Az ott dolgozók kedvesek, udvariasak, segítőkészek, felkészültek, tájékoztatást és tanácsot is adnak. Türelmesek is!:) A velünk lévők mindig kivárták, míg mi hosszan  bogarászgattunk a szobákban.

Jöhetne róluk az előbb felsoroltakhoz még több pozitív jelző, de nincs több a tarsolyomban ugyanúgy, ahogy a gyűjtemény értékéhez és szépségéhez sincs már.

A csillagos hely

Van egy olyan hely Sopronban, ahol a mennyezet kékjén sárga csillagok sokasága van. 

Adott már egyszer menedéket az én vékony cipőben lévő lábaimnak egy fagyos estén, amikor a felújított Tűztornyot és a környékét ünnepélyesen átadták a Hűség Napján, vagyis december 14-én, de az évre már nem emlékszem. (Utánanéztem a neten: 2012. december 14. péntek, 17 óra.)

Ott álltunk,  de én már inkább toporogtam a fagy miatt. 

Sokan voltak a téren, mert a hosszú ideig tartó munkák alatt feltúrtak mindent, és ez a rendezetlenség nem használt sem a Torony sem a környéke szépségének. 

Végre vége lett ennek a helyzetnek, és az ottlétünkkel mi is ünnepeltük ezt a változást, de közben fáztunk. 

A közeli csillagok alá menekültünk melegedni...

Tegnap is ültünk alattuk, de előtte a téren még felnéztem a Szentháromság-szobor tetején lévő aranyozott Napra, mert az igazi aznap sem sütött.

Bent a kékség és a csillagok semmit sem változtak.

Mielőtt bementünk arra gondoltam, hogy olyan asztalt kellene keresnünk, ahol  éppen alattuk ülhetünk, de aztán láttam, hogy minden tele van csillagokkal fölöttünk, és végül  bármelyik asztal megfelelő volt.

Mi egy ablak mellettit választottunk, ahonnan ki lehetett látni a Fő térre, és lassan megtelt a hely turistákkal, sok-sok idegen szóval és néha fölfelé nézegetésekkel.

Fények Fertődön

"Színek táncolnak advent idején,

Mindent eláraszt a dallam, a fény..."

( Lejkóné Kristóf Olga)

M. két magyar TV csatornát tud nézni  Ausztriában. 

Főleg az egyik nézéséhez kellene a magyar nyelv tudása a sok hír miatt, de mivel ezzel nem rendelkezik, csak az egymást követő képeket nézi. 

Néha az is előny lehet, ha nem érti valaki a híreket. Ha tudást nem is, de legalább nyugalmat ad.

Legutóbb, az egyik csatornán látott képek is elégnek tűntek számára ahhoz, hogy  információt szerezzen arról, hogy hova menjünk el még adventi és karácsonyi fényeket nézni.

Én ugyan nem is tudtam róla, de ő megírta, hogy mi várhat ránk Fertődön az Esterházy kastély parkjában.

Már többször voltam a közeli Fertődön az iskolai kirándulásoktól kezdve a felnőttkori szinte minden évszakban megtörténő látogatásokig. 

Vannak emlékeim, közöttük még olyan is, hogy egy nyári délutánon kakukkfüvet kerestem, és találtam a park füvében.

Én láttam már Sopronban az adventi fényeket, és az a szó jutott eszembe akkor, hogy: meghitt.

A fertődi kastély parkjában látottak után is mindössze egy szó van a fejemben az, hogy: bőség.

Hétfő délelőtti színek

A kórház laborja egy új, fehér épületben van a még nála is fehérebb falak között. Bent szintén fehér fények világítják meg a jól szervezett, de mégis elengedhetetlen sorszámomra való várakozást. Minden egymással párhuzamos és szabályosan elrendezett, semmi sem szabálytalan. Ezt látom miközben ülök a sorban lerakott székek egyikén. 

Az egyetlen, ami nem rendezett látvány érzését kelti az, hogy a hatalmas, földig érő ablakok egy piros bogyós, kesze-kusza ágú bokrokkal beültetett belső udvarra néznek.

Kinn van végül a fekete monitoron zöld számokkal a sorszámom. 

Cseppekben folyik a nehezen elinduló vér. Piros. Ez az egyedüli más szín azon kívül, ami körülvett eddig a bogyókon kívül. Ezt a más színt viszont én adtam. Nem úgy kaptam,  mint a szinte kötelező, kórházi fehéret. 

Végeztem, kimegyek az épületből, és már mást is látok. A kórház régebbi épületeinek sárga falait a fehér után, és az azokat körülvevő fák még mindig gyakori sárga színét néhány vörössel is keverve.

A büfé pultján piros almák is vannak. Üdítő látványok a vendéghívogató kosárkájukban. 

Míg várok a melegszendvicsemre, megveszek egy színes, képekkel gazdagon illusztrált adventi újságot. Ez egy másfajta várakozás örömteli napjainak ígéretét adja. Segítik a lapjai is majd a karácsonyra való ráhangolódásomat. Persze, más is kell hozzá, de megtettem az első lépést.

Újra kint, és újra a fák és a színeik várnak. Köztük egy sokat megélt, göcsörtös ágaival kanyargó utakat mutató fa a kórház kijáratnál, melynek vannak még életigénylő, harsány zöld levelei is. 

Mindez belefért pár órába ( 2?), és az elintéznivalóm kötelező programjának kissé fárasztó  meglétét elfogadhatóvá tették számomra.  

 

 

Turistaként a saját városomban

Üres a főtér.

Megfáradt harangkongás

Galambrajt rebbent.

(Kövecses Anna)

Ismét tettünk egy sétát vasárnap délután Sopronban. 

Régóta itt élek, és van amikor úgy megyek az utcákon, hogy szinte észre sem veszem, hogy milyen szép helyen lakom.  Sokszor elmegyek a színek, a régi házak mellett, egyik utca követi a másikat. 

Itt élem a hétköznapjaimat, már nem tűnik fel semmi.  Nem nézek fel az ablakokra,  a lámpákra, a díszes kapukra, a kis terek szobraira, a templomok szentjeire, és figyelmen kívül hagyom a hívogató padokat.

Néha viszont úgy sétálok itt, mint ahogy a turisták teszik egy idegen, először látott városban. Ez elhatározás kérdése is, és időnként megteszem. Általában vasárnap játszom el ezt a szerepet már nem először. 

Nem törődöm azzal, hogy a város a sajátom, sokszor láttam, és ismerem is. Úgy megyek, hogy közben megnézek mindent, mintha új lenne számomra, vagyis rácsodálkozom a látottakra.

Most nem volt fények és árnyékok játéka, mint ahogy volt az előző héten. Kicsit borult volt az idő, a színek tompábbak voltak, a levelek már majdnem lehullottak, és nem színezték az utcákat. Színként ott voltak a házak falai, és ez is éppen elég volt.

Ma délután turista voltam a saját városomban,  a turisták szemével néztem, és közben  láttam is. Sétáltam otthoni környezetben csak úgy, a magam örömére.

Piacon és kastélyban

Jó piacra menni, nézegetni a különböző finomságokat, figyelni az embereket és az árusokat, akik vagy nagyon el akarják adni eléggé rámenősen azt, amit megtermeltek, vagy türelmesen kivárják, míg odamegy hozzájuk az ember és kér. Van ilyen is, olyan is, egyéniségtől függ. Mindenesetre láttam, hogy fogy a portékája mindenkinek, még a visszafogottabb embereknek is. Mert van akiknek ez szimpatikus. Van még remény számukra is, és ez jó.

Pénteken sikerült finom szőlőt is venni ( előtte megkóstolhattuk), amely mennyivel ízletesebb, mint a gyakran importált, szupermarketekben is vehető. Mondjuk, annak nagy előnye, hogy egész évben kapható. A szilva is finom volt, amit vásároltunk a piacon, a magvas, ropogós héjú kenyér is és még sok minden.

Elmentünk vasárnap délután a közeli Röjtökmuzsajra (27 perc autóval), hogy a Szidónia nevű kastélyszálló környékén sétáljunk, és be is menjünk utána. 

Szép kívül és belül az épület, finom a kávéjuk és a süteményük is. Szeretem a Marlenkát a kávé mellett eszegetni, és pihenni közben. Figyelni az udvarias pincért, amint teszi a dolgát, és kiszolgál minket a munkáját végezve is mosolyogva. 

Meg kell néha adni a módját a vasárnap délutánoknak, és megint volt időnk egy kicsit sétálni is a szombati erdei sétánk után. Mert kell mozogni, ha nem is tudok sokat menni akkor is, és a friss levegő is jót tesz a sok bezártság után. Sajnos keveset megyek el itthonról, de ha tehetem, akkor elindulok. 

Most megtehettem ugyanazon a hétvégén is mind a kettőt. Milyen más hangulatok és benyomások értek közben. Eszembe jutott mikor sok évvel ezelőtt elutaztam Erdélybe és Párizsba is egy nyáron. Mind a kettő nagyon tetszett, és jól éreztem magam. Akkor lopta be magát a szívembe Erdély. Viszont annyira más volt a kettő, két külön világ, ahogy egy piac és egy kastély is adhat más-más hangulatot, de mind a kettőt lehet élvezni, szeretni, visszatérni.