Napsütésben

 "Más nem történt. Sütött a nap."  (Fekete István)

Egy eseménytelen nap híre. 

Hányan köszönnék meg ezt a rövid híradást, ha a mostani felbolydult világunkban csak ennyi lenne nekik a napi esemény, és nem a túlélésükről is szólna. 

Ami számunkra már egy természetes állapot, azt a megszokásokból kilépve, tudni kell még mindig értékelni is.

Ez már nem annyira természetes.

Nem mindig vesszük észre azt, ami nekünk magától értetődő, mert egyszerűen csak belesimulnak már az életünkbe.  

Egy reggel a nyitott ablakomon át beengedtem a napfényt, és olyan helyre húztam a fotelt, hogy engem is érjen a napsütés.

Csukott szemmel ültem ott, abban a számomra még mindig békés kis világomban, a Nap  egész nap sütött, és ennek hírértéke is volt számomra.

Én pedig mindig értékelem az ilyen, vagy az ehhez hasonló híreket, mert már megtanultam, hogyan lehetek elégedett velük.

Kőszegi napsütés

Kőszeg felé vezetett az utunk szombaton, és én készítettem újra az autóból pár képet a fákról is.

Semmi tavaszra utaló jelet nem mutattak még, csupaszok voltak az ágak mindenhol, de a Nap sütött, és +13C volt február 28-án délben.

Öt kilométerenként láttunk egy-egy kis hókupacot, melyek azt mutatták, hogy csak ennyi maradt meg az egy héttel korábbi nagy hóból. 

Megérkeztünk Kőszegre, és azt láttuk, ami a képeken is van.

A tavasz közeledtét érezték az emberek, és még ugyan dzsekikben, de már kint ültek a kávéházak és éttermek előtt, és ráérősen kávézgattak. 

Talán még fagyiztak is, és az arcukat már sokan a Nap felé fordították, a színes házak fölött pedig tiszta volt és kék az ég, ahogy a költő is írja: "béke-kék"*.

* Buda Vladimír

Kis fények

Már később sötétedik, de még mindig elég korán hiszen január van, vagyis egy vérszegényen fényszegény hónapban élünk. 

Ruston voltunk még, amikor már láthattuk a kinti és az ablakok mögötti fényeket is és az én figyelmem, hogy lássam őket széles skálán mozgott. Az ott található talán legkisebb ablaktól egészen a templom tornyának tetejéig. 

A kis ablak üvegén egy kinti lámpa is tükröződött, a torony tetejét pedig még adventről és karácsonyról ott maradt fenyőfák vették körül.

Ha nem tudtuk volna, hogy hol kávéztunk előtte később megtudhatnánk, mert a hely nevét már késő délután is egy lámpa világította.

Olyan jól tudjuk, hogy ablakokon át benézni nem illik, de azért az üveg mögötti fényeket észrevenni még szabad az idegeneknek is, és a parkolóból a falon túli lámpáknak is jár még egy búcsúpillantás.

Utána már az sincs, lehet indulni és a rövid út után még mindig világosban hazaérni.

 

Egy fényes történet

Ha megállok egy templomban egy színes ólomüveg ablak alatt, nézek is valamit és közben fotózok is, jöhet a kérdés: "Mit nézel"?

Mit mondjak válaszként? Azt nem mondhatom, hogy semmit, mert nem igaz, szavakkal elmondani pedig vagy túl rövid vagy inkább túl hosszú. 

Inkább hívom őt is, hogy jöjjön és nézzük még együtt, mert olyan gyorsan eltűnhet a fény.

Beszámoló a múlt vasárnapról

A  szél metsző és fáj, az ereje megállásra kényszerít, nem is tudok tovább menni pár másodpercig, de én mégis erre a hideg, igazi téli időre vágyom, és most itt is van!

A Nap ugyan erőlködik, de az országalma aranya még így is fényesebb nála. 

A tér kövei között egy kis ragaszkodó hó is adja a mintázatot, a tetők cserepein a már alig látszó fehérség adja ugyanazt.

A pizzéria bejárati ajtajával szemben ég a pizzákat sütő kemence tüze, és még mindig karácsonyi fényfüzérek világítanak, de én már az izzók nélküli sarokban lévő asztalokat és székeket nézem.

Míg várunk az ásványvíz buborékai időmérőként is pattognak, és közben egy pincérnő a mellettünk lévő ajtón át kivisz egy cserépben lévő csupasz kis karácsonyfát, mégis fogynak a dekorációk ott is.

A pizza után újra kint, a szél megint arcon vág, és én egy galambtól nem tudok lépni. Nem fél tőlem, mert már megszokta az embereket a Fő téren. 

A kőszentek- és angyalok fején itt nincs hókucsma úgy, ahogy láttam a neten egy havas képen, van viszont arany csillagos glória az egyik szép arcú feje felett.

M. szeméből folyik a könny, pedig nincs is bánata, csak a jeges szél ríkatja meg, én pedig  már újra alig tudom lenyomni a gombot, hogy készüljön még egy kép.

Az Intersparban leárazott csokimikulások és drága tulipán csokrok, majd mikor belépek látom, hogy a lakásomba bevilágít a szemközti ház egyik ablakán visszatükröződő napfény.

Otthoni gondolatok

 Gálfi Sándor: Havas etüdök 3.

bizony még mindig

az otthon végtelen terei

s benne a mindig-elérhető távolságok

a köszönés jó íze

a hozzánk hajló bölcsesség

s a szem rebbenése

a havas láthatárig

mert nem az a való

ami látható hanem amit

a fehérség-özön eltakar

s majd jön a szél is

a tetők felett

magányos suhogással

s végigsöpri a nyugvó világot

síkságok éleit

dombságok lankáit

s mire megfordul

kitisztul a most-ködlő magasság

Kevesebb havat kapott Sopron mint ország többi része, és a kevesebb hó is lehet szép, de mégis kevesebb gonddal jár.
Bentről nézem az előttem lévő távolabbi kis téren a fehér színt, és a hozzám közelebbi már letisztított úton a feketét.
A falaimon belüli mindig elérhető távolságok itthon tartanak a kinti hidegtől, és mécsest is gyújtok, hogy egy kicsit megvilágítsam a magam választotta szűk teret. Lángja kis fényt ad éppen úgy, ahogy kint is már csak alig néhány izzó világítja meg a házak erkélyeiről az alattuk lévő havat.
Bekapcsoltam közben egy másik radiátort a pislákoló fényem mellé a több melegért.

És ha majd kimegyek, akkor még láthatom az itteni nem túl sok, de szép havat, mely esett "a jó gyermekek és a szelíd lelkek örömére"*  és mindenki máséra, aki szereti.

* Krúdy Gyula: Madame Louise délutánjai

Fények Fertődön

"Színek táncolnak advent idején,

Mindent eláraszt a dallam, a fény..."

( Lejkóné Kristóf Olga)

M. két magyar TV csatornát tud nézni  Ausztriában. 

Főleg az egyik nézéséhez kellene a magyar nyelv tudása a sok hír miatt, de mivel ezzel nem rendelkezik, csak az egymást követő képeket nézi. 

Néha az is előny lehet, ha nem érti valaki a híreket. Ha tudást nem is, de legalább nyugalmat ad.

Legutóbb, az egyik csatornán látott képek is elégnek tűntek számára ahhoz, hogy  információt szerezzen arról, hogy hova menjünk el még adventi és karácsonyi fényeket nézni.

Én ugyan nem is tudtam róla, de ő megírta, hogy mi várhat ránk Fertődön az Esterházy kastély parkjában.

Már többször voltam a közeli Fertődön az iskolai kirándulásoktól kezdve a felnőttkori szinte minden évszakban megtörténő látogatásokig. 

Vannak emlékeim, közöttük még olyan is, hogy egy nyári délutánon kakukkfüvet kerestem, és találtam a park füvében.

Én láttam már Sopronban az adventi fényeket, és az a szó jutott eszembe akkor, hogy: meghitt.

A fertődi kastély parkjában látottak után is mindössze egy szó van a fejemben az, hogy: bőség.

Egy sparhelt tüzének fénye

 "Szeretem a tüzet nézni. A tűz örök rejtelem és jóleső melegség. Aki a tüzet nézi, annak a lelke megcsöndesül; valami édes félálom szállja meg – édes félálom: nyugodalom."

(Gárdonyi Géza: Tűz - részlet)

Advent időszakában különös szerepe van a fénynek, amely lehet akár a tűz fénye is.

Amit én láttam, és  a melegét is érezhettem, az egy az üveg mögé az unokákról készült fényképekkel és szentképekkel teletűzdelt zöld kredences, régi sparheltes konyhában volt. 

M. azóta már elhunyt anyukájának a falusi konyhájában, amely nincs meg már úgy, ahogy régen volt. 

Ha mostanában ott vagyok, és ránézek a kredenc helyett az új, kissé jellegtelen bútorokra, és  a sparhelt helyett a villanytűzhelyre, akkor  azt érzem, hogy valami hiányzik, pedig csak a kényelem és a korral haladás igénye valósult meg a felújított konyhában is.  De a nosztalgia a régi iránt azért bennem van.

Ért engem akkor abban a  konyhában egy  olyan megtiszteltetés, hogy tehettem fát is a lassan már kihúnyó lángokra. 

Lehet, hogy ez a megtiszteltetés csak abból állt, hogy M. anyukája  a  közel 90 évével már nem akart, de nem is tudott felállni.

M. és a testvére pedig nem vették észre, hogy hűl a konyha, és arra sem gondoltak, hogy akár ilyen feladat is várhatna rájuk.

Mindegy is milyen okból, de a mama kérésére vettem a kosárban lévő fából, hogy azt a tűzre tegyem. 

Megtehettem utólag azt, amit nem tettem  meg egykor a nagymamám nyári konyhájában, és később egy elmulasztott lehetőséget is pótolhattam így.

Nem gondoltam én a tűzrakáskor költői szavakra, és arra sem, hogy én adom a melegséget az ottlévőknek.  (Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni...) 

Inkább az volt bennem, hogy az én lakótelepi, radiátoros személyem hozzá jutott egy ilyen különleges mozdulathoz, ami másnak  csak napi rutin.

Adventi fények Sopronban

fák ágbogára

fénylabirintust kötöz

a várakozás

Dobrosi Andrea

Szombat este elmentünk megnézni a soproni adventi fényeket és a vásárt. 

Kaptuk azt, amit vártunk: a fényeket, a város feldíszített karácsonyfáját (formás!),  a falakra vetített hópelyheket és virágmotívumokat, a Tűztornyon fényként megjelenő "Áldott Adventet!" feliratot,  a bódékban mindenféle ehetőt és ihatót, az itt-ott felbukkanó Mikulást a rátapadó gyerekekkel és  persze,  a sok embert.

Mivel az advent szót ismerte, M-nak le kellett fordítanom még, hogy mit jelent angolul az, hogy: áldott. 

A rövid nyelvlecke is  megvolt ezzel számára, és a szókincse is bővült.:)

Voltunk már többször a bécsi, a Városháza előtti nagy adventi vásáron, a Christkindlmarkt-on is. 

Mindent megkaptunk ott is, amit egy nagyváros nagy vására adhatott:  csillogás, fények, karácsonyi díszek, bódék, ott is tömeg, mindenféle, főleg mézeskalácsos és forralt boros ünnepi illatok a Városháza kivilágított, impozáns épületének látványával  a háttérben.

M. egyszer sétálgatva nézte a soproni adventi vásárt, melynek élményét később megosztotta velem: " Jobb, mint a bécsi!"

Mivel ő sokszor tényeket közöl, néha azok bővebb kifejtése nélkül, igazán soha nem tudtam meg, hogy mit is akart ezzel  a lényegre törő hasonlattal mondani. 

Maradt számomra a találgatás, melynek eredménye az lett, hogy biztosan azért szebb a soproni számára, mert kisebb a bécsinél, és ezért családiasabb és meghittebb is.

Adta a látvány azt, amit egy kisváros kis adventi vására adhat, vagyis: önmagát. 

Ennek a kívánt megvalósulása célként lebeg előttem akkor is, ha magamról van szó, de akkor is, ha másról. 

Olvastam, és most leírom ide is:

Sopron szépen feldíszített karácsonyfája 30 éves, és a "Colorado fenyő" névre hallgat. Egy  a  kertvárosban élő család ajánlotta fel a városnak, és jelenlegi helyén  ( a Várkerületen a Mária Szobor mellett)  november 24. óta áll.

Adventi gyertyák

 "A gyertyák egy-egy fogalmat szimbolizálnak: a hitet, reményt, szeretet és az örömöt. Elődeink azt tartották, hogy az advent négy hetében mintegy próbatételként négy különböző tulajdonságot kell megerősítenünk magunkban, melyek: igazságosság, mértékletesség, bátorság és bölcsesség."

Madarász Réka

A fenti mondatok elsősorban információkat nyújtanak. 

Azt adják, melyekért írták is őket. Mondatokká fűzött szavakat, a bennük rejlő, de átadásra mégsem alkalmas érzésekkel.

A lelkünket is megérintő érzések majd akkor jutnak el mélyebbre bennünk, amikor a saját, az otthoni  gyertyák fénye vesz körül minket.  

Ahogy az elmélet átkerül  a gyakorlatba. 

Ahogy a száraz tények az érzelmekbe.

Szépen, lassan történik ez úgy, ahogy egyik gyertya követi majd a másikat.

A tulajdonságok közül több bátorságra és még több bölcsességre lenne most igazán szükségem, hogy erősíthessem is őket.

Különböző mélységű és bátorságú terveket szövök én is megvalósításukra úgy,  mint ahogy ezt még sokan mások teszik rajtam kívül. 

Erősségük mértékéről pedig azt gondolom, ahogy Szécsi Margit írja a Pillanat-ének című versének utolsó két sorában:

"Óriás karácsony-ágain

terveink kápráznak félszegen."

A terveink  megvalósítása érdekében, éppen ezt  a "félszegséget" kellene  egy "erős akarattá" változtatni, ami ugyan nem kis, de próbálkozásokra érdemes  és célravezető  feladat. 

Ennek a nem mindig könnyű, de örök feladatnak a sikeres teljesítését kívánom nektek és magamnak is!

Ha a gyertya világol...

 

"Írásra jó a papír s a tinta,

Az útra ha lépsz, mezítláb haladsz.

Cserfes kis patak mesél gyermekednek,

S nézd csak: legszebben nem a gyertya világol?"

(Tao - Út a vezetéshez)

A tao jelentése: út. 

Sokféleképpen megjelenik, és most a rá hozott példám az, hogy a konfuciánusoknál a tao a tanítás: „Az út, amit az embereknek követniük kell”. 

A tao az egyedüli állandóság, melynek útján az ember halad, mely örökké tartó, és  soha nem változik.

Hogy miért hozom el most advent kezdetére a taoból vett fenti idézetet, és azt a gondolatot, hogy soha nem változik?

 Az idézet utolsó sora miatt: 

"S nézd csak: legszebben nem a gyertya világol?"

Mert a gyertyafény kívánása a sötétségben, az ünnep előtti várakozás útján, és karácsonykor sem változik. 

Örök!

Kívánom minden olvasómnak, ennek a gyertyafénynek az utat mutató, az ünnepre való adventi ráhangolódást segítő, és majd  a karácsonyt is széppé tevő meglétét.

Marasztaló köd és hívogató fények

szitáló ködben

a park templomi csendjét

mélyre lélegzem

(Vincze Zsófia)

Nagycenken november közepi időjárásban volt részünk. Olyanban, amit  szeretek. 

Szürke ég, egész nap szitáló köd, a már földön is lévő ázott falevelek, és szabályos vonalakba rendezett, a ködbe vesző fák hosszú sorai az utakat szegélyezve.

Az aznapi, a parkban platánfákat nézegető sétánk közben, a szürkeséget végül sárga fények oldották fel, és az ablakokon átszűrődve is vonzóak voltak.  

A kastély ablakaiból jöttek.

Miután a köd beivódott a kabátokba és a sapkákba, egy a kastélyhoz tartozó kávézóban kötöttünk ki.  

Ott is sárgás fények vártak, de a nagy üvegeken át láthattuk a már általunk megtapasztalt kinti szürkeséget is a fákkal.

Novemberi kontraszt! 

Megkaptuk a kávénkat, hosszan kevergettük mielőtt megittuk volna, és szombat délutáni, ráérős perceket teremtettünk magunknak.

Ez volt, és nem több, de nem is kellett más.

Röviden, akár egy mondatban is össze lehet foglalni azt a pár órát: 

Nagycenken egy ködös délutánon platánfák között jártunk, és a ködön átsejlő, sárga fényt adó ablakok kávézásra hívó üzenetének nem tudtunk ellenállni.  

Ennél sokkal többet is kaptunk, mint amit ez a hosszú mondat közölni tud.

Egy az egyszerűségében szép hangulat és egy letisztult látvány talált meg minket, melyeket ködben rejtegettünk és őriztünk a hazafelé tartó úton is, a szemben jövő autók fényszóróinak fényében.

 

 

Őszi séta Sopronban

Volt pénteken egy kis ügyintézésünk a városban. Mérsékeltre fogtuk a szükséges teendőket, hogy túl zavaróak se legyenek ezen a délutánon. Pedig, ezek is életünk részei, de mi mégis hárítottunk, mert kellettek a nyugodt percek.

Mikor végeztünk az intézkedésekkel, egy kis a  léleknek is jót tevő, az elmét is kiüresítő sétára fektettük inkább a hangsúlyt. Mindez történt a saját városban, a megszokott, otthoni utcákon, a napfénnyel is szembe nézve, és hol nyitott szemmel, hol hunyorogva sétálva.

Volt benne minden, ami kellett, hogy azzal  a bizonyos lélekerősítő, elmekiürítő órával  megajándékozzuk magunkat. Mert ajándékként fogadtuk el ezt a már hétvégére is készülődő városban. 

Túl idilli és kissé mesébe hajló is volt minden. De a valóságban is tényleg ilyen volt. Tudtuk ezt, és  a közben bevillanó ilyen és ehhez hasonló gondolatokat arról, hogy mindez már  túl szép, elhessegettük magunktól. Nem tudom, M. hogy volt ezzel, de én ezt tettem.

Szerintem próbáltuk úgy megélni mindezt, mint ami volt is. A minket körülvevő szép, de igazi, és nem eszményített valóságot. Kinőttünk már a védő, óvásra megszületett mesevilágból, élni kell a valóságot szépségével, és  minden hiányával, a negatív  történéseivel is. A kettőt együtt, akkor nem idilli az állapot. 

Voltak viszont hulló falevelek, kopaszodó fák, a nyár utáni lehúzott napernyők, az utcára kirakott székeken pihenő és kávézó emberek. Mellettük voltak a szintén ott pihenő levelek, melyeket nem mozdított el választott helyükről senki. Volt fénylő járda, régi és színes házak sora is.

Láttunk már a madaraknak kirakott eleséget is a fákon, mely a tél közeledtét ígéri. Ezt most nehéz volt elképzelni ebben a bágyadt, novemberi napsütésben, de tudjuk, hogy mi vár ránk később. 

Ennyi volt, nem több, és körülbelül egy órán át tartott mindössze. Vétek lett volna kihagyni.