Ezeket is láttam

 

Múlt csütörtökön a kórházban voltam, de csak egy kontrollon és gyógyszert iratni, semmi baj nem történt velem.

- A házunk előtti járdán egy ifjú művész alkotása volt, amin krétával rajzolt két virág is nyílt már. Kicsit már megkoptak ugyan, de mivel a járdán sokan járnak, nem is lehetnek örökéletűek ott azok a rajzok.

- A kórházban az adminisztrációs szoba ajtaján szintén virágok voltak, élénk színűek és nem is igaziak, de hosszan tartó dekorációnak szánták őket a betegek számára, tehát a célszerűség valósult meg. 

- Az egyik orvos szobájának ajtaján fából készült lepkék voltak egy zsinórra felfűzve, és megnéztem őket is.

- Egyre több a rügy a kórház parkjában. 

- Az utolsó kép ma reggel készült az ablakomból. Kellett egy kis zoomolás, de még közelebb nem tudtam már hozni a kis rügyeket (bimbókat?), mert akkor már életlenek lettek  volna. 

Szerdán történt apróságok

Láttam a házunk előtti járdán egy egészen kis fenyőágat és egy ázott falevelet, és együtt is volt kettő azok közül, amit szeretek: valami kis egyszerű és az eső.

Az a kis ág biztosan egy korábban kivitt fenyőfáról tört le, és mikor visszajöttem, még mindig ott volt. Hazafelé tartva arra is gondoltam hogy vajon ott lesz-e még. 

Még az ilyen jelentéktelen dolgok is gyakoriak a gondolataimban, mert számomra a nem jelentős is jelentős. Vagy inkább úgy mondanám, hogy a nem jelentős a jelentős, vagyis a kis dolgok nagy élvezete.

Később jobb híján a múló időt is néztem: a fodrásznőm a pultra tett telefonjának az óráján, mellette egy határidőnaplón és a tükörben látott saját arcomon is. 

Beszélgetések foszlányainak is tanúja voltam:

1. Az egyik hajmosó hölgy: "... Franzi keveset tud magyarul, éppen csak annyit, amennyi az udvarláshoz kell."

A másik válasza: "Ennyi bőven elég, egy férfinak nem is kell ennél több!"

2. Egy hölgy: "...azonnal tudják, hogy magyar vagyok."

Később hallottam, hogy németül beszélt a telefonon, és mivel kíváncsi voltam rá a korábbi mondata miatt, megnéztem magamnak. Semmi látható nem árulta el róla, hogy hol született. Később sem tudtam meg többet annál a fél mondatnál, pedig kíváncsi lettem volna arra, hogy miből is látható a "magyarság".:)

Egy meglévő földrajzi tényről azonban megbizonyosodhattam újra a mondatfoszlányokból is: nagyon közel van Sopronhoz az országhatár.

Egy januári reggelen

Januárban születtem és anyu mesélte, hogy akkor is hó volt, és ő a jégen elcsúszva elesett, így korábban is jöttem a világra.

Nézem reggel ablak kinyitása után az előttem lévő téren az álldogáló vagy éppen siető embereket, és el is raktározom a látványt, hogy majd nyári hőségben izzadva is megtalálható legyen.

Mielőtt becsuknám a már hűlő szoba ablakát vizet forralok a kávémhoz, hogy míg iszom főleg a blogokat olvassam, mert azok jobban érdekelnek, mint a kampány  ígéretei.

Nem vonz a politika, de elkerülni nem tudom mert jelen van, a működése következményeiben élek és észreveszek sok mindent, ami kapcsolatban lehet vele.

Aznap reggel is elém kerül újra egy már sokszor látott de mindig aktuális kép, melyen egy tüntető nő tart egy vastag kartonpapírt és rajta egy filctollal írt mondat: 

"Aki semmit nem tud, kénytelen mindent elhinni!" 

Alatta pedig a neve annak, aki eredetileg így gondolta: Marie von Ebner-Eschenbach.

A kis hírek nagy értéke

Egyfajta téli nyugalom az is, amikor egy pléd rám kerül a mellettem lévő fotelről, és amikor M. reggel elküld nekem egy képet azzal a magyarázattal, hogy ezúttal összekeverte a pórét még reszelt káposztával is. 

Nyugtázom és értem is, mert kettőnk között ennek hírértéke van, ugyanis én az ő sós pitéjét eddig csak póréhagymával szoktam meg. 

A kis hír iránt érzett örömöm talán érthetőbb lesz, ha leírom, hogy előtte  a világban történt és a hazai híreket olvastam a neten, és kiéheztem erre a nyugtatóan ható "káposztás" hírre.

Semmi különös nem történt a saját életemben aznap, semmi falat rengető csak az, hogy létezik egy újabb nap a kinti hideg ködben néhány békés benti  történéssel, melyeket meg kell becsülni.

Ilyenekre is gondoltam, mikor az új évre a nagy dolgok helyett csak a kicsik által is adható jó érzéseket terveztem, vagyis folytatni akarom a régi évet a régi vágyaimmal.

Míg a saját kis híreimnek értéke egyre nő, a világ nyugalmat adó híreinek száma egyre csökken.

Telik a nem régen kezdődött év...

Hétfő délelőtti színek

A kórház laborja egy új, fehér épületben van a még nála is fehérebb falak között. Bent szintén fehér fények világítják meg a jól szervezett, de mégis elengedhetetlen sorszámomra való várakozást. Minden egymással párhuzamos és szabályosan elrendezett, semmi sem szabálytalan. Ezt látom miközben ülök a sorban lerakott székek egyikén. 

Az egyetlen, ami nem rendezett látvány érzését kelti az, hogy a hatalmas, földig érő ablakok egy piros bogyós, kesze-kusza ágú bokrokkal beültetett belső udvarra néznek.

Kinn van végül a fekete monitoron zöld számokkal a sorszámom. 

Cseppekben folyik a nehezen elinduló vér. Piros. Ez az egyedüli más szín azon kívül, ami körülvett eddig a bogyókon kívül. Ezt a más színt viszont én adtam. Nem úgy kaptam,  mint a szinte kötelező, kórházi fehéret. 

Végeztem, kimegyek az épületből, és már mást is látok. A kórház régebbi épületeinek sárga falait a fehér után, és az azokat körülvevő fák még mindig gyakori sárga színét néhány vörössel is keverve.

A büfé pultján piros almák is vannak. Üdítő látványok a vendéghívogató kosárkájukban. 

Míg várok a melegszendvicsemre, megveszek egy színes, képekkel gazdagon illusztrált adventi újságot. Ez egy másfajta várakozás örömteli napjainak ígéretét adja. Segítik a lapjai is majd a karácsonyra való ráhangolódásomat. Persze, más is kell hozzá, de megtettem az első lépést.

Újra kint, és újra a fák és a színeik várnak. Köztük egy sokat megélt, göcsörtös ágaival kanyargó utakat mutató fa a kórház kijáratnál, melynek vannak még életigénylő, harsány zöld levelei is. 

Mindez belefért pár órába ( 2?), és az elintéznivalóm kötelező programjának kissé fárasztó  meglétét elfogadhatóvá tették számomra.  

 

 

Napjaim

"...Illan az idő… érzem éberen,

Amint a józan gondolat lázad

S színes varázsra fordul minden itt,

Összevegyül való és a látszat..."

( William Wordsworth)

Régebbi, blogot írós szokásaimtól eltérően már régen írtam magamról, a napjaimat érintő továbbra is kicsi, de sokszor egyhangúnak vélt életemet színesítő  eseményekről. Írjam azt, hogy szerencsére nagy események nem voltak? 

Most ezt a bennem felmerülő hiányt eltörölni szándékozva pótolom lemaradásomat. 

Az eltelt napjaimban volt a múltat és szeretteimet érintő vissszaemlékezés Halottak napján. Mentem a temetőbe, és a sírokon kívül láttam a platánfákat, a sírokra hulló leveleket, melyek végül megadták magukat az ősz által előírt törvényeknek. Láttam  a mécsesek fényét, melyek kellettek a lelkemnek. Tehát az állandóság megélésének vonzó érzése  is megvolt bennem a temetőben, az évek tűnésével egyre gyorsabban múló életemben. Mi más ez, mint vágyam szinte észrevehetetlen teljesülése.

A mulandóságot legyőzve volt részem a kisbabánk fejlődését és okosodását nézni. Már 26 szót tud, de őszinte, nyílt érzelmeivel az arcán mindent ki tud fejezni ezeken a szavakon kívül is. Nagyon aktív, minden érdekli, állandóan mozog. Éles képet szinte lehetetlen emiatt készíteni róla.

Eljött az ősz, és testi-lelki egészségemet is védő gyakoribb sétáinkon figyeltem a benne lévő változásokat. Erről itt sokat írtam a magamról és az évszakkal összefüggő egyéb gondolataimmal megfűszerezve. Tehát mégis volt szó bennük rólam is.:)

Voltunk a közeli Ruston egy vasárnap délután. Néztem és fényképeztem a városka részleteit, melyek jelenléte  igazán vonzó számomra. Ezek figyelésének lehetősége hoz engem arra a helyre. Majd hozok egy beszámolót is róla.

Elmentünk egy közeli Gesztenye fesztiválra, hogy a sült gesztenye íze se maradjon ki az évszakból.

Lesz még születésnap ünneplése is. M. felett is eljár az idő, amit ő nem érez. Rendszeres futással, és a főleg Magyarországon történő utazgatásaival legyőzi azt. Nagyon élvezi, hogy itt nem kell fizetni ezért az élvezetért 65 év felett, és örömmel használja ki a lehetőséget. Én nem tudok vele menni a mozgási nehézségeim miatt. A beszámolóit viszont figyelmesen hallgatom, nézem a számomra is ismerős helyekről készített képeit. Ez utóbbi újabb kalandozás számomra a múltamban.

Volt közben olvasás (sok vers), TV-t nézés, egyre kevesebb orvosokhoz járás. Panaszaim múlnak, és újak jönnek, de a múlóból van most több. Volt pihenés és a házimunka kis adagokban végzése. Már látom az eltelt nyár után a szemközti házakat is, az előttem lévő magas fák leveleinek hullása után. Kis látvány, de rendszeresen eljön hozzám ez az ablakon túli világ az évszakok változásával. Vannak már  odasodródó lehullott levelek is az erkélyemen. Hagyom őket ott lenni.

M. születésnapját M. öccsével együtt Szombathelyen fogjuk megünnepelni a Pásztor csárdában, melyhez őt emlékek is fűzik. Egyébként egy csárda kockás terítős, egyszerőségbe hajló hangulata és  ízei közelebb állnak hozzánk, mint bármilyen más étteremé. Ezért választotta ezt a helyet, mely az osztrák oldalon lévő szülőfalujához közel van. Annak a temetőjébe is elmegyünk emlékezni, igaz kissé megkésve.

Tehát volt egyfajta teljesség az életemben, melyet most az idő múlásának tényével kötöttem össze. Volt halál a múltból, kisbaba fejlődése, mely a jövőnek szól, és egy születésnap is lesz, mely az idő múlását mutatja.

       

Napjaim

Az ősz élvezetének és blogomon történő megjelenítésének közepén, mégis írok magamról, amit úgy címkézhetek fel majd, hogy: " Napjaim". A többi hasonló írásaim között ott vannak olyanok, melyek a hétköznapok egyszerűségéről, de mégis meghitt szépségeiről is szólnak a kötelességek és rossz történések mellett. Hosszú leszek, csak az fogjon hozzá, akit tényleg érdekel. Igyekszem mellébeszélés nélkül írni, ami amúgy sem szokásom.

Persze igaz, hogy a szürkének mondott, de életünk leggyakoribb részeiként kezelt  hétköznapokat is éljük, melyekben rejtve vannak a fontos dolgok. Ezek a sok hasonló, a mindennapokba belesimuló egyéb történésekből végül mégis kitűnnek egy idő után.  Akkor, mikor már rálátásunk is van a dolgainkra, mikor már lehetséges, hogy az életünkben is megértünk a felismerésükre. Tudjuk, hogy igenis  szerepet játszottak, ott voltak a fontos dolgok, ha rejtve is. Ezért kell a hétköznapok esetleges mélyebb elemzése is a látszólag lényegtelen dolgaink megélésével együtt.

Tehát most írok ezekről a napokról, a napjaimról. 

Vannak olyan tüneteim, melyet a testemben bár érzek, de nem tudom őket hova tenni. Voltam orvosoknál, voltak diagnózisaim, de egyik sem illett ahhoz, amit érzek. Mert én tudom sajnos tapasztalatból, hogy milyen a reflux, milyen az, ha leesik a cukrom stb. Ezek azonban nem azok.  Ők azt írták rá a kapott leleteimre, hogy  ilyen betegségek vannak a panaszaim hátterében. Én viszont, ahogy írtam is már, nem értettem velük egyet, még akkor sem, ha nem vagyok szakorvos. 

Végül a háziorvosom azt mondta, hogy pszichoszomatikus eredetűek biztosan. Erre is rá lehet húzni mindent, ami kideríthetetlen. Azonban erre a mondatra mégsem számítottam akkor. El is akartam hinni, meg nem is. Nem régen jöttem ki a kórházból jó közérzettel, szedem az ott kapott gyógyszereket, mindent megteszek, hogy stressz, szorongás ne érjen. Sétálok, friss levegőn vagyok, teszem itthon is a dolgom, mindig csak annyit, ami még jólesik.  De ha mégis ez a bajom, ez van a panaszaim hátterében, akkor próbálok tenni ez ellen is. Csak már jól legyek!

M. is segít, ami az utóbbi időben zavart, és úgy éreztem vele kapcsolatos volt, beszélgetésekkel lerendeztem. Mert ebben hiszek. 

Ami még rám vár a következő napokban: 

Mivel  mostanában kevesebbet megyek M-hoz, ő jön napokra hozzám. Nem akarok utazni, az ezzel kapcsolatos táskámba való pakolgatásokat, az ideiglenességet megélni. Ezeket is ki akarom zárni, és otthoni környezetben lenni.

Intézkedtem sok egyéb mellett kis dolgokban is. Megvettem a jövő évi naptárt, már gondolok az új évre is, fodrásznál voltam, befestettem én magam a hajam.  Sajnos elromlott a gázkészülékem sütője. Van telefonszámom, majd fel kell hívnom a szerelőt. Elintézem minél előbb, hogy ne zavarjon mindennapjaimban.

Holnap hozzám jön M., elmegyünk biztosan a piacra, feltöltjük magunkat jó dolgokkal. Valahol megebédelünk, mert a piacra szánt időt nem akarjuk lerövidíteni, és  egyébként sem akarok főzni. Néha ki kell kerülni ezt is, és jó beülni valahova, ahol elénk teszik  a vágyott ételt. 

Mit tegyek már magamért, hogy a háziorvosom szavai se legyenek igazak? Már megint ebben a helyzetben vagyok? Ha azonban mégis így van, mert bármi lehet, akkor legalább tudom mi a bajom, és ez megnyugtató. Ha pszichoszomatikusak a tüneteim, ezek javulásáért is tettem és teszek. A lehetőségeimről, melyek számomra adottak, már írtam és írok még.

Szombaton biztosan elmegyünk megint sétálni, hogy ebben is legyen részünk. Ez már hétvége, és nem hétköznap, de itt írok róla.  Vasárnap azonban sok idő után mégis elmegyek M-hoz, mert jön látogatóba  a fia és a felesége, és hozzák a pici emberkéjüket is. Régen láttam már a kisfiút, biztosan sokat nőtt és fejlődött. Látni szeretném a délutáni kávé és a sütemény mellett őt is. Utána M. hazahoz.

Ez a bejegyzés egy kifakadás volt. Talán segit az, hogy kiírtam magamból, ami bennem van.

Befejezem, hosszú voltam, de régen írtam magamról az őszi témáimba szőtt gondolataimon kívül. A képeim is ősziek, nincs más itthon.

Napjaim még egyelőre gyengén

Összeszedem az erőmet, és ágyneműt húzok, mert jó tiszta ágyneműben aludni. Ezért is fogom várni az estét és az éjszakát. Előveszem a szekrényből az egyik télikabátomat, és beteszem a mosógépbe. Szerencsére ki lehet mosni, és ennek újra örülök, mint minden évben, ha a mosására kerül a sor. Télen csak elő kell vennem a tiszta kabátomat. Kiteszem az erkélyemre száradni. Ma és holnap még jó idő van, kedden és szerdán jön már az eső és a lehűlés. Nyáron nem tudtam kimosni, mert mint tudjátok, nem voltam itthon.

Élvezem, hogy nem kell orvoshoz vagy vérvételre  mennem, mint ahogy tettem ezt szinte minden nap ezen a héten. Még kiteregetem az ágyneműt, és nem vagyok hajlandó semmit sem csinálni már ma, ami elveszi a visszatérő erőmet. Élvezem, hogy itthon lehetek, és hogy nem veszi el az orvosokhoz járás az időmet, hogy kezdem magam kicsit jobban érezni. Míg diétáztam, nem mertem kávét inni. Most csináltam magamnak, és várva a mosógép progamjának a lejárását, lassan iszogatom és írok. Jó lesz az is, ha kávézóban iszom meg a kávémat majd, figyelve a hangulatot, a neszeket, a kávéfőző hangját, az emberek beszélgetését. Van egy ilyen kávézásról régi képem, most ideteszem emlékként. Mennyi öröm vár még rám, ha kicsit összeszedem az magam, és lesz elég erőm. 

Kinyitottam mellettem az erkély ajtaját, és szívom a beáramló levegőt, figyelem a hozzám délelőtt besütő napfényt.

Azt hittem, hogy miután kijövök a kórházból, visszatérek a hétköznapi életemhez. Hát, még  mindig nem egészen van így! De várom, hogy eljöjjenek ezek a napok is.

Minden visszatér a régi medrébe...

Reggel mikor felébredek még szürkeség van, borult az ég, csak fél 10 körül kezd sütni a Nap. Érzem az ősz illatát mikor kinyitom az ablakot teljesen. Még nem igazi őszi illat, csak halványan kúszik felém, mikor mélyet lélegzem. Örülök neki, kezdődik a kedvenc évszakom, majd utána másik kedvenc, a tél, ami  ugyan  még messze van, de az is eljön egyszer. Már előre örülök nekik.

Itthon pakolgatok a hosszú távollét után, takarítok, mosok, vasalok, behozom az elmaradt házimunkákat. Aztán pihenek, a közel 3 hónap kórház után eléggé legyengültem, nem bírok sokat csinálni egyszerre. Ráérek, nem sietek, van időm. Közben visszatérek a számítógéphez, és a reggeli netes olvasgatás, nézegetés közben a kávézáshoz is. Minden visszatér a régi medrébe. Ez a meder már nem a régi, alakultam, formálódtam a nyáron, míg sokat távol voltam az otthonomtól.

Megtanultam veszíteni is. A Windows 10 támogatottsága hamarosan megszűnik, a Windows 11-re tértem át. A telepítés után elveszítettem egy csomó képet. A megmaradtak is nagy összevisszaságban vannak. Tanulnom kell az újat is, ráébredni újra, hogy a veszítés az élet része, ahogy az új jötte is. Én is változtam a nyáron, jöttek új élmények. Ahogy egy holland blogtáram írta nekem a visszatértem után a kommentjében, hogy egy utazáson vagyok túl. Lelki utazásom volt, kijöttem valamiből, ami a mélybe taszított. Igen, ez egy út volt, hosszú és rögös, de elértem a célomat.

Délután talán telefonálgatok, felhívom a barátnőimet, a régi és az új ismerőseimet is. Kellenek a kapcsolatok, építem és visszaépítem őket. A kórházban megismerkedtem emberekkel, de csak kettőnek van meg a telefonszáma. Nem akartam túl sokat, a kevesebb gyakran több. Velük viszont tartani akarom a kapcsolatot.

Mivel megígértem, hogy visszatérek a blogomhoz is, és írok, most nem akarom ezt az ígéretemet megszegni. Írtam.:)

Új képeket most nem hozok. Van egy pipitérem, ami ugyan régi kép, de ha jól emlékszem idei, viszont fel tudom tenni legalább. Tanulom a Windows 11-en a képek kezelését is. Ami ugyan nem lesz nehéz szerintem, de időbe telik, míg megszokom. Lesznek majd új képek is, remélem a következő írásom mellé már ezekkel is szolgálhatok.

Emberek között

Múlt csütörtökön grillpartyra mentünk az idősebbik fiú barátnőjének a családjához.  A barátnő  és az egyik unoka születésnapját is ünnepeltük egyben. 16-an voltunk összesen. Emberek között voltam, beszélgettem, jól esett a találkozó. Nehezemre esik továbbra is az egyedüllét, örülök, ha kilépek a falak közül. Most megtehettem.

A pici fiúcska egyre többet tud menni. Most már csak kb. minden 10. lépésnél huppan le, de egyedül is fel tud állni. Szívesen gyönyörködtem benne, ha elindult, akkor vonzotta a szemem a billegő menése. Mindenki mosolygott rajta, nem csak számomra volt élmény.

Olyan háznál voltunk, ahol nagy kert van, sok virággal. Nyíltak éppen, sétáltam, élvezettel nézegettem a számomra a rengeteg csodát. Egy lakótelepen élőnek különösen fontos ilyen helyre menni. Sok munka van egy kerttel, de a látványa szépséges. 

Kiültem egy kerti székre beszélgetni, kicsit le is pirult a bőröm. Nem volt akkor éppen valami meleg, de az UV sugárzás a napon erős volt. Most már meleg van, több mint 30 fok, és csak egyre erősebb melegedést mondanak a következő napokra. 

Itt a nyár.

Napi rutinról és egyébről...

A Nap hol kisüt, hol beborul az ég. Mindig más hangulatot adva a szobámnak, ahol a számítógép van. Most is várok valakire miközben írok. Múltkor a barátnőmre vártam, most M-re, aki ma délután eljön hozzám. Most írta, hogy hamarosam indul. Az út ide 43 perc. Még van időm írogatni.

Elég eseménytelenül telnek a napjaim. Délelőtt házimunka, és a reggeli kávém mellett blogok e-mailek, Facebook, hírek olvasása.  Ez utóbbi nem igazán jó program mostanában. A politikát szörnyűnek találom, sajnálatos, hogy így alakul. 

A délután is a számítógépé és általában a könyveké. Most leginkább csak egyet olvasok, a Háború és békét továbbra is. Este TV-t nézek.

Néha kizökkenek a napi rutinból, ami általában másnak köszönhető. Leginkább M-nek, aki  a szervező, és neki van családja, akiket lehet látogatni. Hamarosan lesz egy ilyen programunk. A kicsi fiú közben egy éves lett, őt is látom majd. Már megteszi az első önálló lépéseit kisebb bukásokkal, jó lesz majd nézni az igyekezetét. 

Keresem a szépet és a jót is a napjaimban. Nem szabad, hogy nélkülük múljanak el. Nem sok virágom van, de legutóbb kaptam egy újat a barátnőmtől ajándékba. Ő az, aki csütörtökön volt nálam. Most locsoltam meg a virágot, és remélem, sokáig örömömre szolgál. Ez is a legutóbbi jó dolog közé tartozott.

Egy számomra kedves ember írt tegnap. Régen hallottam róla, jó volt olvasni a sorait. Örülök, hogy gondolt rám, nem is gondoltam arra, hogy a Messenger pittyegése az ő jelentkezését jelenti.

Ennyit mostanra, nem sok mondanivalóm van, de azt a keveset megosztom veletek. Szép napokat kívánok!

Napjaimról

Míg várok egy barátnőmre, írok pár sort. Felhívott, hogy eljönne hozzám egy kicsit beszélgetni. Addig még van időm míg ideér, hogy hozzátok is szóljak.

Esőre áll az idő, egész nap borult az ég. Én  nem bánom, mert szeretem az ilyen időjárást. Figyelem, hogy mikor kezdenek el kopogni az esőcseppek az ablakomon és az ablakpárkányon. Békés pillanatok lesznek, megnyugtató hangok. (Közben eleredt az eső, hallom a kopogásokat.)

Hogy mi történt velem a napokban? Nem vagyok mostanában valami jó hangulatban. Nem írhatok mást, csak ami van. Volt már jobb kedvem is, néha nem tudok parancsolni  a könnyeimnek sem. Folynak, mint az esőcseppek az ablakon. Számomra a sírás megkönnyebbülés, nem fogom magam vissza.

Nem voltam itthon, tegnap jöttem haza. M-nél voltam pár napot, beszélgettünk, olvastunk, ő a számítógépét javítgatta, csend is volt körülöttünk. Nézegettem azt is, hogy nő a szőlője az erkélyén.

Finomakat főzött. Volt 2x káposztás tészta is (jó kis cvekedli), amit nagyon szeretek. Csak megköszönni tudom neki, hogy gondoskodott rólam. 

Én hozzáfogtam Tolsztoj: Háború és béke című regényéhez.  Még nem olvastam, pedig szeretem az orosz klasszikusokat. Régóta készülök arra, hogy elolvassam. Eljött az ideje, egy darabig elleszek vele. 4 kötetes kiadásban olvasom, még csak az első könyv közepénél vagyok, és tetszik. Nem is vártam mást tőle.

M. egy kórház mellett lakik, az ablakából az épület tetejére látni, oda, ahova helikopter is le tud szállni. Hallottam egyszer a hangját, kinéztem az ablakon, és láttam, hogy éppen leereszkedik. Már vártak rá a fehér köpenyesek hordággyal. Vajon kinek volt ilyen rossz a hétvégéje, hogy valószínű egy baleset után kórházba kerül? Én még mindig jobb helyzetben vagyok másnál vagy itthon, mint éppen  most.

Újra kaptam virágot M-től csak úgy, örültem neki, mint mindig. 

Nem aggódni

Néztem egy főzős TV műsort, és abban elhangzott valami, amire felfigyeltem. Egy séf mondta a szakácsának főzés közben: " Mindig ahhoz kell alkalmazkodni, ami éppen következik. Olyan, mint az élet." 

Rögtön úgy éreztem nekem szól. Mostanában nagyon előre gondolkozom. Ami még rendben is van, de előre is aggódom. Lassan így tönkre teszem magam, ami semmiképpen sem jó. Érzem, hogy rossz a  hangulatom, és ennek egyéb tünetei is vannak már. Fáj a gyomrom, sok a savam, zsibbad a fejem...

Igyekszem legyőzni mindezt, keresek elfoglaltságokat, nem fekszem le napközben, hogy eltereljem a figyelmem a gondjaimról, a gondolataimról. Tudom, hogy sokat vagyok a négy fal között, keveset vagyok kint, kevés emberrel találkozom,  nem tudok rendesen, fájdalom nélkül járni, és félek attól, hogy majd egyszer idősek otthonába megyek. 

Ez utóbbi aggaszt különösen, ezen gondolkozom, pedig meglátom milyen lesz majd, ha odakerülök. Mindig ahhoz kell alkalmazkodni, ami éppen következik, ahogy a séf is megmondta. Tegnap ezzel a gondolattal feküdtem le, és el is aludtam.

Most éppen itthon vagyok a saját otthonomban, kár még aggódnom. Tudom, hogy sok mindent kell majd elintéznem akkor, ha eljön az idő, de most még elég, ha egy listát készítek, és amit tudok, azt megteszem addig is. A többi majd rám vár abban az egy hónapban, ami a hívás és az idősek otthonába érkezés között kell hogy megtörténjen. Majd akkor intézkedem. Nem félni, nem megijedni, nem aggódni... A jelenre figyelni, hiszen meg lehet találni benne a szépséget. Annyi ebben az igazság.

Olyan jó volt ezt most leírni magamnak és nektek. Kicsit jobb lett.

Eltelt a húsvét

Eltelt a Húsvét nem voltam egyedül. Vasárnap M. egy barátját, gyerekkori szomszédját hívta meg. Idősek otthonában él 8 éve, volt miről beszélnünk. Kíváncsi voltam, hogy ő hogyan éli meg az ottlétet. Nem panaszkodott, bármit kérdeztem tőle, válaszolt rá. M. fordította a németet angolra.

Hétfőn a fiatalabbik fiúval és a családjával voltunk. Volt húsvéti reggeli is tojással, sonkával, tormával, ahogy szokott lenni ilyenkor.

Sok apró dolgot is figyeltem a napokban. Láttam, ahogy a fiúcska feláll kapaszkodva, és mindennel játszik. Van neki sok játéka, de egy vékony, műanyag doboz zörgése és gyűrögetése volt számára az egyik igazi élvezet. Lapát, egy kis seprű, madzag, a számítógép kábelei is felkeltették az érdeklődését.

Néztem ahogy virágzik a nárcisz, ahogy a dudorodik a bimbó is, és vártam, hogy kibomoljon. Láttam az ablakon át, ahogy a pár napja még csupa virágba boruló fa már leveleket is hozott. Hallgattam, ahogy kopog az eső, és lecsorog az ablakon az esőcsepp, de néztem szintén az ablakon át, ahogy fújja a szél az erkényen lévő szőlőleveleket, ahogy futnak a felhők, süti a nap a tavaszi fákat, a szemközti falakat. Tetszett, ahogy illatozva, tisztán  szárad egy fehér ing. 

Áhitattal figyeltem, ahogy a templomban szombat este a feltámadási misén az érkezésünkkor ránk váró sötétséget felváltotta a fény. 

Márta blogját is visszaolvasgattam, most 3 hétig nem lesz, várom, hogy újra jelentkezzen. 

Minden apró élményt elraktároztam, hiszem egyre inkább érzem, hogy ezekre van szükség tárgyak helyett.

Napjaim

Tegnap itt volt nálam egy fiatal hölgy az idősek otthonából, aki felelős lesz majd értem, ha oda kerülök. Érik az idő, hogy bemenjek, de most látom, hogy az majd mennyi előkészülettel jár. Remélem, hogy lesz majd erőm hozzá. Kérdéseket tehettem fel, és ő is tett fel nekem.

Nem tudom, mikor lesz ott majd helyem, de most kb. 20. vagyok a sorban, és évente 4-5-en mennek be. Ki lehet számolni mennyi év múlva kerül rám a sor, de a hölgy azt mondta, hogy ez nagyon változó. 

Sokat gondolkozom rajta, hogy fogom ott majd magam érezni, de most egy kicsit megvígasztalt Dóra. Remélem, hogy jó helyem lesz. Mivel egyre nehebben viselem az egyedüllétet, ott lesznek majd körülöttem, de mégis leszek a szobámban egyedül is. Ha nem tudom magam ellátni, meglesz a segítségem majd.

Ma délelőtt végeztem házimunkát, délután jön hozzám egy szerelő, aki kicseréli 2 vízórámat. Előtte csekket kellett kérni, befizeni az összeget a postán. Ezzel is volt dolgom, mindig van valami, de elintézem.

Volt múlt héten M. fiatalabbik fiához ebédmeghívásunk. Jól éreztük magunkat, figyeltem  a kicsit is, aki egyre nő. Az első képhez az írhatom, hogy papa pucolja az első cipőcskémet, mielőtt a játszótérre megyünk. Előtte kicserélte a pelenkámat is. 

A másodikhoz pedig azt, hogy már tudok állni, és időjárást is ellenőrizni.

Telnek a napok, és én mégis  rászántam magam, hogy a blogomba is írjak.Úgy gondoltam, hogy ma erre nem kerül sor, de változott az elképzelésem.:)

Jégvirág, árnyék, napjaim

Szeretem nézegetni a tél szépségeit. Mostanában az autó szélvédőjén lévő jégvirágot csodáltam meg. Mielőtt elindultunk, természetesen letisztítottuk, de sajnáltam, hogy nem utazik velünk még egy darabig.

Sok szépség van a kimondottan télieken kívül is. Szeretem nézegetni az árnyékokat is a falon, ahogy változnak, alakulnak, kúsznak az idő múltával. A függöny falra vetülő árnyékát nézegettem egyik nap, és készítettem egy fotót is róla. Eltűnik  a jégvirág és az árnyék is, de egy kattintással megörökíthetem őket, hogy megosszam másokkal.

Csendben telnek a napjaim. Megjöttem tegnap M-tól, ma már házimunkákat is végeztem, a délutánt pedig TV nézéssel, olvasással töltöm. Minden a megszokott medrében halad, és így tartom jónak. A január elfoglaltabb volt, most egy kicsit így jobb, hogy nem kell annyit intézkednem. Kipipáltam a naptáramban, amin túl kellett lennem. Én ilyen kipipálós vagyok, szeretem nézni, ahogy fogynak a feladatok. Utána átadhatom magam egy kicsit az édes semmit tevésnek is. Dolce far niente. Mert ez is kell néha, és ez nem lustaság. Persze, akkor, ha nincs előttem álló feladat. Akkor addig nem nyugszom, míg azokat meg nem csinálnom, hogy utána békében, nyugalomban legyek.

Itt a vasárnap

Minden napra volt valami elintéznivaló ezen a héten: kórház, boltok, bank ( 2x is), fodrász... Most örülök, hogy itt a hétvége. Nem kell semmit sem csinálnom és elintéznem. Most éppen a mosógép mos helyettem, hallgatom a finom zúgását, és várom, hogy teregethessek. Szeretek tiszta ruhákat teregetni.

Volt a héten hó, el is olvadt aznap, az idő szürke, párás, hideg az utóbbi napokban. Nekem tetszik, jó alkalom a délutáni bekuckózásra. Minden időpontom délelőtt volt, délutánra végeztem velük, akkor a nyugalom várt rám már mindig.

Itt ülök most a már lassan kihűlő kávémmal a számítógép előtt, olvasgatom a blogokat, néha kommentelek. Híreket is olvastam, de abba is hagytam, nem keltek magamban szorongást.

A karácsonyra már nem emlékeztet semmi sajnos. Azért mégis! Egy bögre, amiből rendszeresen iszom a kávém és a teám. Egy barátnőmtől kaptam az ünnepre ajándékba.

M. napról-napra jobban van, kedden eljön hozzám. Régen láttam, csak WhatsAppon voltunk kapcsolatban az utóbbi két hétben.

Nincsenek más, jó, érdekesnek mondható híreim, ha csak az nem számít annak, hogy kipipálhattam  intéznivalókat ezen a héten. Jövő héten háziorvoshoz megyek, megbeszéljük a vérképemet, és hogy ez alapján kell-e változtatni némely gyógyszerem adagolásán. Ez is januárra volt betervezve, ezen is túl leszek. 

Elmegyek majd a könyvtárba is, mert ma befejezek egy könyvet, az utolsót, amit kihoztam múltkor. Szeretem az ilyen híreket, minden olyat, ami jó érzést kelt bennem. A könyvtár mindig az.

Előveszem a régi gyertyáimat is. Esténként égetem őket, élvezem a fényüket, a szelíd pislákolásukat. 

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek!

Jelentkezem...

Január 6-án leszedtem a kis karácsonyfámról a díszeket és az égőket. Évek óta műfám van, hiányzik az igazi, de egyszerűbb így. Én már nem tudnám megvétel után hazahozni, és eltávolítani a lakásból az ünnep után. M-ra sem akarom bízni, így a magam ura vagyok ebben is.

Megköszöntem a fának, hogy annyi örömöt adott az év legszebb időszakában. Hiányzik a fénye a szobában. Levettem a bejárati ajtómról az ünnepi díszt is. Elől hagytam egy mécsestartót és egy huncut mosolyú kis angyalt, amit még 2017. karácsonyán kaptam ajándékba Anyutól, az utolsó együtt töltött karácsonyunkon.

Mivel nem fogadtam meg semmit, élem a megszokott életemet úgy, ahogy szoktam. Örülök, hogy nem voltam tömegben advent idején, nyugalomban, békében telt ez az időszakom. Vártam az ünnepet, és most hiányzik a fénye, a december aranysárga, fénylő színe.

M. beteg sajnos, így nem tudunk találkozni. Remélem, hogy teljesen meggyógyul. Köhög, nagyon fáj a torka, gyenge, szerintem influenzás. Nem ment orvoshoz vele, fekszik egész nap, teázik, kúrálja magát. Éppen most írt arról, hogy milyen állapotban van.

Nekem fáj a csípőm és a gerincem. Nagyon nehezen tudok járni. Ma boltban voltam, és sétáltam is egy kicsit, de alig vártam, hogy hazaérjek. Nem tudom, mi lesz, de ahova tudok majd gyalog megyek, hogy mozogjak. Ennyit az egészségünkről. Remélem, hogy jobb is lesz.

Sok intéznivalóm van januárban, szépen pipálgatom a naptáramban, amit már megcsináltam. Nem szeretem az ilyen napokat, de jó túllenni rajtuk. A február már nyugodtabb lesz számomra.

Visszatértek a hétköznapok a maguk szürkeségével együtt. Ebben a hónapban van a születésnapom, az adja majd az ünnepet. Messzire van még  a következő karácsony, addig még sok nap fog eltelni, remélem jó dolgokkal is. 

Kívánom, hogy az ünnepek után a ti napjaitok is jól teljenek, senki se legyen beteg, és az új év jól kezdődjön. Így legyen!

Havas táj és könyv

A több mint 2 órás úton újra csak a fákat néztem, ahogy ezt már máskor is tettem. Először csak magamban kattintgattam jólesően a képeket, majd elővettem a fényképezőgépet, és valóban csináltam is róluk fotókat. Olyan is lett a minőségük, hiszen mozgó autóból nem lehet jó képeket csinálni, de megmaradnak legalább számomra, és ide is elhozhatom őket. 

Egy darabig hó nélkül futott mellettem a táj, aztán Veszprémhez közeledve a Bakonyban, ha nem is nagyon, de kifehéredett minden. Egészen más lett a hangulatom, és drukkoltam, hogy még hosszú kilométereken át így legyen. Adventkor legyen egy kis hó, ez a vágyam.

Veszprémbe érve bementem egy könyvesboltba, és megajándékoztam magam karácsonyra egy könyvvel. Nem győztem kivárni a könyvtárban, hogy rám kerüljön a sor, így saját példányban is megvan már Jón Kalman Stefánsson: Hiányod maga a sötétség című könyve. Jókat hallottam róla, kíváncsi vagyok, hogy tetszeni fog-e. Megnéztem egy soproni könyvesboltban is, de ott már elfogyott. Milyen jó lesz a karácsonyfa mellett olvasni, alig várom, hogy sor kerüljön rá. Előbb a nálam lévő könyvtári könyveket olvasom, mert azok határidősek, utána lassan, nyugodtan elkezdem olvasni az ajándék könyvemet is. Állítólag egyszer elolvasni nem is elég. 

Szép lesz az ünnep, ha széppé tesszük.

Így telnek a napok

Úton Veszprém felé, a fákat nézegettem. Lehullottak  a levelek, csak a nyírfa levelei sárgállnak még kitartóan. Az ágaikat mutató fákon fagyöngyök sokasodnak. Szeretem még nézni a frissen szántott földeket is, ahogy a varjak károgva ellepik őket. A fák mindig élményt jelentenek. Ha rügyesek, virágosak azért, ha lombosak, csupaszok azért.
Hoztam még egy fenyőfás díszítésű bögrés képet is, mely az utolsó darabja, amit bemutatok a legutóbb vett háromnak. Nagyon örülök nekik, bögremániám van, de erről már szóltam korábban az írásaimban. 
Szeretem a falra vetülő árnyékokat is. Jó nézni, ahogy kúsznak a falon, és mindig új oldalukat mutatják meg közben.
Rákaptam a skandináv írókra. Karl Ove Knausgard után most éppen Jón Kalman Stefánsson egy könyvét készülök olvasni. Izlandi író. Egy másik könyvét akartam olvasni, de nem sikerült megszerezni. Nem adom fel, és fogok még tőle olvasni.

Itt a december, megérkezett az adventi időszak. Nagyon örülök neki. Kívánok szép várakozást és készülődést nektek is. Sokszor gondolok arra, hogy milyen jó lenne egyszer veletek kávézni, beszélgetni ezekben a szép napokban.