Növekedés

Minden apróság egy kezdet, csak egy jel, de valaminek mégis már a megléte. Semmi nincs még most, ami nagy, és az sincs még, ami feltűnő.  

Az igaz értékek és szépségek önmagukért beszélnek, nincs szükségük figyelemfelkeltésre.

Egy filmben láttam, hogy a "Szépség kerüli a feltűnést". Ez egy alapmondat volt abban a bizonyos filmben, ami egy nagyon jó film, csak itt és most nem akarok  bővebben kitérni rá, de a címét leírom:  Walter Mitty titkos élete.

Csendben színesednek a legkisebb szirmok is, és szemmel nem észrevehető az sem, hogy egyik napról a másikra hogy nőnek a levelek. 

A rügyek a fényben már viaszosan fénylenek, talán még ragadnának is, ha hozzájuk érnék, de csak nézem őket. A kezem nem nyújtom ki feléjük, nehogy kárt tegyek bennük.

Kiteljesednek majd, és beteljesedik a sorsuk is, csak még várni kell, és ez a várakozás a szép benne. 

Időt kell adni nekik,  de a kicsiségük ellenére a szépségük már most megragadja a figyelmünket, mert a szépség nem a nagyságon és nem is a harsány külsőségeken múlik.

Zárásként pedig pár sor egy rügyről: 

"...Te tudod a dolgod.

magabiztosan duzzadsz, eltökélten.

Kivehetetlen milliméterek

harcát vívod az időben s a térben."

Hárs Ernő

Említésre méltó?

"...Hát mégis föltámadt a rég volt?

Csöndesen rám szédül az égbolt."

(Dénes György: Bandukolok a tavaszban- részlet)

Tegnap volt a tavaszi nap-éj egyenlőség.
Ez a nap nemcsak a csillagászoknak izgalmas, de a hagyományok és ünnepek is ezt a napot idézik minden évben. 
Persze, mi a "hétköznapi" emberek sem maradhatunk ki belőle, és várakozással vagy anélkül, de tudunk erről a napról. 
Bárminek a kezdetét és a végét jobban figyeljük, és közben élünk, ahogy tudunk, mert csodát tenni nem tudunk, csak észrevenni és élni a lehetőségekkel.
A nap-éj egyenlőség most közép-európai idő szerint március 20-án 15 óra 46 perckor volt. 
A tavasz hivatalosan is kezdetét vette az északi féltekén. Van ami hivatalos, de az csak száraz adat és tény. Van amit érzünk, és az már a lélekhez is közeli. 
Most már a kettő együtt van.

A játszótéren

Miután a fiúcska az ebéd utáni alvásából felébredt,  elindultunk a játszótérre.

Őt öltöztették fel legelőször, így már az udvaron várta a felnőtteket. Hátizsákja is volt, bár az anyukája vitte egy táskában a későbbi homokozáshoz szükséges kellékeket.

Mikor elindultunk előre sietett, és egyedül irányított minket, hogy kövessük őt, nekem pedig nevetnem kellett, ahogy magabiztosan lépekedett előttünk. 

Egyszerűen nem lehetett nem nevetni.

Látszott, hogy nem először van azon a játszótéren, mert a kicsi ujja rámutatott arra az ajtóra, ahol be lehetett menni a homokozóba.

Előkerült minden játéka, és tologatott ide-oda, kis dömperbe homokot lapátolt ki-be, felült mindenre, ahova csak lehetett, végül az anyukája ölében pihent pár percig. 

Utána egyértelműen rámutatott az előzőleg levett hátizsákjára, ami azt jelentette, hogy át lehet már menni a szomszédos játszótérre is. 

Persze, hogy elindultunk, mert ő volt a főnök.

Fáradhatatlan volt, mindent megismételt tízszer, a csúszdán még annál is többször csúszott le.

Hazafelé egy kutyával barátkozott, majd két kezet is fogva ment középen hazáig úgy, ahogy jött.

Az aranyos pofijáról szemből most sincs kép, az utolsó képen pedig a kabátján  árulkodnak az odatapadt "jelek", hogy hol jártunk...:)

Virágszirmok

virágszirmokban

pihen az illat, színét

a fény festi meg

( Márkus Brigitta)

Nagyon szeretek egy holland blogot, ahol a tavasz közeledtére az írója képeket tett fel, és rajtuk egy fehér krókusz volt úgy, hogy a szirmokra rásütött vagy átsütötte őket a Nap. 

Szépek voltak, finom és légies volt minden szirom.

Én is próbálgattam már ilyen képeket korábban csinálni, kisérletezgettem velük egy egyszerű automata fényképezőgéppel, és a vagy sikerül, vagy nem alapon játszadoztam, míg készítettem őket.

Ha lesznek majd virágjaim, akkor az ablak elé teszem mindet, hogy a nap fénye láthatóvá tegye még a hajszálvékony erezetüket is.

Vannak változások?

Péntek délután elmentünk sétálni Sopron legnagyobb parkjába, ami tulajdonképpen egy kert, mert Erzsébet-kertnek hívják.

Célunk az volt, hogy megnézzük a változást ahhoz képest, amit egy héttel korábban az erdei sétánkon tapasztaltunk. Ott és akkor semmi tavaszra utaló jel  nem volt még.

A napok óta tartó kitartó napsütés és a hőmérséklet emelkedése tegnap már látható jeleket adott, de  a fák még mindig nem nagyon erőltetik meg magukat. Az első képen azért  némi rügy-féle már  kivehető az ágakon. A virágok, a barkák és néhány jobban igyekvő rügy (levélkezdemény?) azonban már megmutatta magát. 

Az ibolyákhoz lehajoltam, hogy kép is legyen róluk, minden más derékmagasságban volt.:)

Az emberek tavaszvárása volt a legszembetűnőbb. Kép ugyan nincs róla, de fagyizások már voltak, és szabadtéri kávézás és sörözés is.

A gyerekek egymást túlkiabálva játszottak a játszótéren, a felnőttek üldögéltek, volt aki hosszan a Nap felé fordította az arcát, és sok pad és szék várt üresen is. Még kell egy kis idő, hogy mind megteljen.

Kitartóan egyensúlyozott két fiatalember egy kifeszített kötélen, de két lépés után sokszori próbálkozás után is mindig leestek róla. Drukkoltam nekik, hogy legyen legalább egy kis sikerélményük, mert a kitartásuk megérdemelte volna. 

Már csak pulóverben voltak, a dzsekijük egy faágon és a fa alatt volt, ez is már a  tavaszt jelezte.

M. egy mamutfenyő törzsével próbálkozott tenni valamit, én persze a mászáshoz hozzá sem fogtam, de legalább az ágai alá beálltam, és onnan nézegettem kifelé.:)

 

Ezeket is láttam

 

Múlt csütörtökön a kórházban voltam, de csak egy kontrollon és gyógyszert iratni, semmi baj nem történt velem.

- A házunk előtti járdán egy ifjú művész alkotása volt, amin krétával rajzolt két virág is nyílt már. Kicsit már megkoptak ugyan, de mivel a járdán sokan járnak, nem is lehetnek örökéletűek ott azok a rajzok.

- A kórházban az adminisztrációs szoba ajtaján szintén virágok voltak, élénk színűek és nem is igaziak, de hosszan tartó dekorációnak szánták őket a betegek számára, tehát a célszerűség valósult meg. 

- Az egyik orvos szobájának ajtaján fából készült lepkék voltak egy zsinórra felfűzve, és megnéztem őket is.

- Egyre több a rügy a kórház parkjában. 

- Az utolsó kép ma reggel készült az ablakomból. Kellett egy kis zoomolás, de még közelebb nem tudtam már hozni a kis rügyeket (bimbókat?), mert akkor már életlenek lettek  volna. 

Március

"Március mindig úgy érkezik, mintha nem lenne teljesen biztos a dolgában. Nem tél már, de még nem is tavasz. A levegőben ott marad a hideg emléke, de a fény már más szögből esik be az ablakon, és az ember észreveszi, hogy tovább marad világos, mint tegnap.

Március a bizonytalanság hónapja. Kabát kell még, de néha már túl meleg. Fúj a szél, ami nem jeges, csak makacs. Az utcákon a fák még csupaszok, de a rügyek már tudnak valamit, amit mi még nem merünk kimondani.

Van benne valami ígéret, de nem harsány. Nem olyan, mint a május, ami már biztos magában. Március inkább suttog. Azt mondja: talán. Talán most. Talán sikerül. Talán megint el lehet kezdeni.

Az ember ilyenkor kicsit türelmetlen. Elég volt a sötétből, a bezártságból, a hosszú estékből. De a természet nem siet. A föld lassan enged. A fény lassan győz.

És talán bennünk is így történik. Nem egyik napról a másikra. Nem nagy fordulatokkal. Csak apró elmozdulásokkal. Egy séta hosszabb lesz. Egy ablak gyakrabban nyílik ki. Egy gondolat kevésbé nehéz.

Március nem a megérkezés. Március az átmenet.

És néha az átmenet a legfontosabb rész."

( Forrás: Merj élni - Facebook))

Kávézás nárciszokkal

Mutatok egy kis pihentető látványt az egyik kávézásunkról, és leírom mellé még azt, hogy egy soproni cukrászdában tegnap is tavasz volt már.

Rögtön ellenőriztem a nárciszokat, de igaziak voltak, és minden asztalra tettek belőlük.

A Doktor Zsivágó című film megint eszembe jutott, és ezek a kis virágok emlékeztettek engem a benne látott nagy nárciszmezőre.

Az ablakon át beáramlott a napfény, még sárgábbá téve az amúgy is sárgát, és az almáspite is finom volt a kávéval együtt. 

Ezen a szombat délutánon sem történt "semmi" ugyanúgy, mint azon a napon, mikor csak a Nap sütött, és ennek volt hírértéke számomra.

Tavasz az udvarban

Pénteken reggel elmentünk M. szülőfalujába, az Ausztriában lévő Oberloisdorfba, hogy találkozzunk ott az öccsével. 

Miután megérkeztünk, hagytam őket beszélgetni, úgysem sokat értek németül. Hamarosan kimentem a nagy udvarba a tavaszt keresni, mert mikor egy hete az erdőben sétáltunk, nem találtam ott még egy jelét sem az új évszaknak. 

Rájöttem azonnal, hogy a fűben óvatosan kell lépkednem, mert mindenféle színű primulák nyíltak mindenhol.  

Pipitér is volt, melyből sok van a lakótelepem füvében is, és volt hunyor is, amit már elég régen láttam.

A barkák fölött felhők nélküli kék volt az ég, éppen úgy, ahogy a tavasz nagykönyvében meg van írva.

Az erdőben a nekem hiányzó rügyek is meglettek végül az udvar végén ott, ahol az  egymásra rakott, de  még csak kupacba szórt fahasábok is voltak. 

Lesz még munka velük.

Rálátni a barkák mögött lévő templomtorornyra, M.-t abban a templomban keresztelték meg, és gyerekkorában oda járt misékre.

Ha búcsú van augusztusban Oberloisdorfban, mi is megyünk a délelőtti misére, és kijövetelkor M. mindig találkozik régi falubeli ismerősökkel: csodálkozások, kézrázások, beszélgetések és közös emlékezések... 

Végül annak a garázsnak az oldalán, ahol M. öccsének a traktorja van, egy már rozsdásodó sarkú fémtáblát láttam meg egy németül írt szöveggel. 

M. később a kérésemre lefordítta nekem, és  így hangzik magyarul:

Ne hazudj, ne csalj, ne lopj!  A kormány nem tűri a konkurrenciát!

Nem is írok többet már.
Láttam tegnap a tavaszból is, és a fenti mondattal az eddig "hiányzó tudásom" is pótoltam!
Hogy M. öccse mikor és miért kalapálta fel oda azt a táblát nem tudom, de később sem firtattam...