Aktuális

A lenti sorokat még 2012. január elején írtam a blogomba, miután Frauenkirchenből hazajöttem.
Átmásolom most ide őket újra:

"Szombaton egy templom mellett mentünk el és kicsit kételkedve ugyan, de lenyomtam a kilincsét. 

Lám, nyílt az ajtó és örültem, hogy nem misére, istentiszteletre, hanem csak a csendért, egy imáért és a látványért érkezőket is várja Isten háza. Nem is olyan természetes, hányszor nyomtam le hiába a kilincset. 

Az országért nem mondtam még ilyen mélyről jövő imát!"

 

Téli történet

"Ne várj nagy dolgot életedbe,

Kis hópelyhek az örömök,

Szitáló, halk szirom-csodák.

Rajtuk át Isten szól: jövök."

Reményik Sándor: Csendes csodák- részlet

Valahogy így éreztem akkor is, mikor egyszer egy nagyon szegény falu egy nagyon hideg téli napján megálltunk és dombon felfelé menve a templomhoz igyekeztünk. 

Az úton nem találkoztunk mással csak néhány szánkózó gyerekkel, akik köszöntek nekünk, mert falun még köszönnek az ismeretleneknek is. Ez jó szokás, mert még  idegen helyen is olyan "befogadó".

A templom ajtajának kilincsén egy egészen kicsi fenyőág lógott még karácsonyról ott maradt díszként, de Isten háza zárva volt.

Advent 20.

"Segíts nekem imádkozni és gondolataimat

összegyűjteni,

mert önmagamtól nem vagyok képes erre!

Bennem minden sötét, de Tenálad világosság van;

egyedül vagyok, de Te nem hagysz el engem;

Bátortalan vagyok, elcsüggedtem, de nálad van

bátorság és erő.

Nem értem utaidat, de Te tudsz utat számomra is.

Mennyei atyám! Hálát adok Neked, dicsérlek

Téged:

az éjszaka nyugalmáért, és az új napért, minden

jóságodért és hűségedért

Eddigi életem folyamán te már sok jót tettél

velem,

Hadd fogadjam el most a nehezet is kezedből,

hiszem úgysem mérsz rám többet,

mint amit elbírok, és Te azt akarod, tudom,

Hogy a Te gyermekednek minden javára

szolgáljon."

Dietrich Bonhoeffer

Márta hívta fel a figyelmem Dietrich Bonhoefferre. 
Azóta olvasom őt, amikor csak tehetem, és ha bárhol találok  tőle valamit, igyekszem elmélyedni benne, leírok magamnak valamit a füzetembe. Többször szeretnék a  mondataival, könyveivel találkozni.

Márta ezt is köszönöm Neked, mint annyi minden mást. 
Ennek az imának egy részlete más fordításban benne van a róla szóló filmben is, melyet te is ismersz, és azt is ajánlottad nekünk még 2011. dec. 2-án. 
Újra megnéztem.
Ezt pedig én ajánlom.

Advent 4.

A helyi kórház kápolnájában találtam néhány imát, zsoltárt, melyek beteg embereknek, hozzátartozóknak, orvosoknak ápolóknak éppúgy megfeleltek szorult helyzetükben, mint az egészségeseknek.
A 23. zsoltár egy modern fordítására is ráleltem. Néhányszor visszamentem elolvasni, aztán egyszer tollal és papírral érkeztem, hogy nekem is meglegyen, és betegtársaimnak is felolvassam.
Egyikük kérte, hogy többször is olvassam el neki, hogy testi-lelki épülésére szolgáljon. Szó szerint ezért kérte.
Odatettem egy széket közel az ágyához, hogy csak számára, de másnak is - mindenkinek, aki hallja a szobában - elmondhassam a sorokat, majd hamarosan valaki kérésre átadtam lemásolásra is.
Így is gyógyít a "derű olaja"...

A 23. zsoltár modern változata

Az Úr beosztja időmet, nem sietek,

időről-időre nyugodt pihenőt ád.

A csend pillanataira vezet,

és megújítja nyugalmamat.

Értelmemet lecsendesíti,

úgy vezet tetteimnek útján, és vezetése béke.

Még akkor sem félek én,

ha naponta tengersok dolog vár rám,

mert Ő velem van.

Jósága és könyörülete egyensúlyban tart,

felfrissít és megújít tevékenységeim között.

Elmémet megkeni a derű olajával,

erőim csészéje örömtől túlcsordul.

Harmónia és eredmény

lesz óráim gyümölcse,

mert az Úr békéjében járok én,

és házában lakom mindörökre.

Az eseménytelen szombat eseményei

Sok eső után újra árnyék keresése volt műsoron újra pár órára szombati programként. Kimentünk a temetőbe is, és láttam, hogy a sok eső megtette a hatását. Legközelebb célszerszámokat is viszek magammal, leginkább kapát, mert a sírok között égbe szökött rövid idő alatt a gaz. 
A nap meglepetése pedig az volt( izgalmas nap), hogy  a sok víz után újra repedezett föld mintázatából próbáltam találni és olvasni valamit ezúttal eredménytelenül. Se országok térképe, se nyuszifej...

Vissza az árnyékhoz. Arra vettük utunkat, ahol  a platánok szinte összeérnek a fejünk felett, és megint mintázat tanulmányozásába lehetett elmélyedni, újra Zsille Gábor verse jutott eszembe, és tudom, így is marad életem végéig, ez már egészen biztos.

Le is fordítottam néhány sort a mellettem menőnek, nem profi módon, de a lényegét visszaadva. Néha M. mellettem jött, de ő is mintákat és árnyékokat tanulmányozott velem együtt, így nem nőtt közöttünk a távolság.

Aztán beugrott József Attila versének pár sora. Ki tudja mikor, miért és mi jut eszünkbe? Ezt a két sort is lefordítottam  a mellettem jövőnek, annak, aki aznap azt kérdezte, miért van ennyi vers a gépemben.

"Az Isten itt állt a hátam mögött

s én megkerültem érte a világot"

Aztán a zöldséges bolt mellett úgy mentünk, el, hogy nem vettünk semmit, mert úgyis volt otthon egy egész dinnye szomjűzőnek is, és augusztus szinte kötelezően kihagyhatatlan jó ízeként is. 
Este az Effi Briest c. film elé keveredtem szerencsére még a legelején, ott is maradtam, és még most is emlékszem, hogy ezt a könyvet* kaptam hajdanán a táncpartneremtől a koszorúcskánk emlékére.

*„ Az európai elbeszélőpróza királyi ékszere.” (Thomas Mann)

Távol

"Nem csoda, hogy Isten visszahúzódott a szavakból. Hogy tettenérhetetlen. Csak így képes meglátogatni azokat, akiket különben sose érne el."

(Pilinszky János)

Olykor jó távol lenni, jó, még a szavaktól is. Sőt, időnként még annál is jobb, és a napokban éppen ilyen érzés volt bennem, vagyis az a bizonyos "még annál is jobb".
Jó volt kicsit csendben lenni, jó volt a csendben is lenni, ahol a süvítő szél hangján kívül más hang nem volt, és a fű is szinte földig lapult az erőtől. És azok a felhők! Hogy tud az időjárás éppen ott és akkor olyan lenni, amilyennek éppen lennie kell?
Valami kimaradt  a nevelésemből, amit most én keresek, és találok meg magamnak, vagy engem keresnek... Ezt nem lehet akarni, ez egyszer csak jön, bizonyára mert készen vagyok rá?! 
Van oka is, több is, talán az egyik legnyomósabb az, hogy jó lenne hinni, hogy van valaki, aki tényleg tudja, hogy milyen vagyok én, és mi van valójában a szavaim mögött.  Gondoljon ember bármit rólam, akkor már nem is számítana! Legyen, aki előtt nincs szégyellnivalóm, és számadással is leginkább már csak neki tartozzam.

Veszprémfajszon felmentünk a dombra, a tetőn megálltunk, elidőztünk, majd még le is értünk, és az ég kímélve minket csak akkor szakadt le azzal a sok vízzel, mikor éppen becsuktuk, vagyis egy szélroham bevágta az  autó ajtaját.
Megvárta míg megtettük az utat, de talán azt sem bántam volna, ha nem! A sálamat így is elvitte a szél valahova messzire, nem tudom végül min akadhatott fel! 
Mindegy is, ott maradt!