Így végzed hát te is...

"Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra..."

( Radnóti Miklós: Töredék-részlet 1944. május 19.)

Írtam már bejegyzést Radnóti Miklósról és írtam már Gyarmati Fanni naplójáról is a blogomban. A költő életének tragikus vége azonban még hiányzik, mindenképpen írnom kell még.

Radnóti Miklós 1944. májusában kapta meg utolsó munkaszolgálatra való behívóját. 

A bori táborból  2 levelezőlapot írt feleségének, ezeket a cenzúra miatt Gyarmati Fanni már csak késve kaphatta meg. 

Az elsőt 1944. július 23-án a házasságkötésük évfordulójára, a másodikat mely egyben utolsó levele is volt augusztus 16-án, és ebben azt is írta:„…köszönöm, Édes, az együtt töltött kilenc évet…"

Közben Fanninak is menekülnie kellett. A háború alatt álnéven apácaként bujdosott és többször megerőszakolták az orosz katonák. 

Amikor Radnótit 35 éves korában  a végsőkig kimerülve, hidegvérrel  megölték 1944. november 9-én, Gyarmati Fanni 32 éves volt és sokáig nem akarta elfogadni, hogy meghalt az ő szeretett Mikje.

1945. január 28.

"Olyan elmondhatatlan, húsomba, csontomba, velőmbe ható fájdalom az, hogy nincs mellettem, egyedül vagyok, nélküle vagyok, hogy ezt nem lehet leírni, kifejezni."

Amikor az agyonlőtt költőt a háború után 1946. június 23-án exhumálták, a feleségének javasolták, hogy ne nézze meg a testét. 

Fanni 1946. augusztus 12-én mégis felkereste Abdánál a Rábca árterét, ahol a tömegsírt feltárták és megtekintette őt. Nem idegenkedett a látványtól, nyugodt maradt, mert ami ott volt az" övé" volt akkor is, ha csak egy nadrággomb maradt a ruhából épen és változatlanul.

Egy száraz kórót tépett le, melyet megszárítva egész életében őrzött. 

„Egy kórót téptem a gödörről, ami összevissza hányt földdel ott árulkodott előttünk. Miklós sokkal hitelesebb sírjának éreztem, mint azt, ami majd itt adódik Pesten.”

Radnóti Miklós kihantolása (és még 22 társáé) után megtaláltak egy ceruzával írt noteszt a zsebében, mely a költő utolsó verseit tartalmazta és Razglednicák néven váltak ismertté. Az  első lapon öt nyelven a következő sorok álltak:

„Ez a jegyzőkönyvecske Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el Magyarországra Ortutay Gyula dr. egyetemi magántanár címére, Budapest VII., Horánszky u. 1.

A tisztiorvos megjegyzése a notesz megtalálásáról: 

"A kihantolás során a 12. holttest nadrágja farzsebében találtam egy talajvízzel és az oszlásban lévő holttest nedveivel átázott és földdel szennyezett jegyzetfüzetet. Ezt napon megszárítottuk és a talajtól óvatosan megtisztítottuk."

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló

"Mindent könnyedén veszítenék el, csak Miklós jöjjön haza!"

( Gyarmati Fanni)

Két nappal ezelőtt írtam egy bejegyzést Radnóti Miklósról, és tegnap este elkezdtem nézegetni az interneten a költő és Gyarmati Fanni képeit. 

Gyönyörű nő volt olyan, akiről ezen a képen sem lehet levenni a tekintetet.

A polcomon ott van Fanni Naplója, amit 1935. januárjában kezdett írni és 1946. szeptemberében születtek meg benne az utolsó mondatok férje harmadik újratemetése után. Nem szeretett naplót írni, csak azért írta, hogy: "megmaradjon, ami Miklóssal történt".

2014-ben 102 évesen halt meg, és mindvégig Radnóti Miklós felesége, majd  a költő halála után özvegye volt még 70 évig, és nem ment újra férjhez.

A Napló Gyarmati Fanni halála után még abban az évben jelent meg, és így is említik: "Két kötet tömény őszinteség".

Soha nem szánta a nyilvánosságnak csak arra, hogy majd öregkorukban együtt lapozgathassák, de ez nem történhetett meg, mert ahogy Fanni nyilatkozta egyszer: „a fasizmus elnyelte az életünket”.

A blogomban megkerestem azt a bejegyzésem, amit  2014. november 28-án  írtam, vagyis azon a napon, amikor végre sajátom lett a Napló: 

"Délután fél 4-kor szinte esti sötét, az egész nap szitáló valami után eleredt az eső is, és az utcai  fenyőgallyak megkapták a díszüket cseppek formájában. Mivel mindig  a fellelhető legegyszerűbb a kívánságom, nem is tetszene jobban más.

Szép a péntek délutánom.

Már nálam Gyarmati Fanni naplója, mert megrendeltem, hogy még a könyvesboltok előtt hozzájussak, mert nem tudtam várni, mikor megláttam a Bookline-on. A postáról anyuhoz mentem, mert kenyeret vittem neki( milyen jó dolog kenyeret vinni valakinek), így ő is megnézte. 

Kérte, hogy ez legyen az ő egyik karácsonyi ajándéka nekem, mert olyat szeretne, amit én is szeretnék. 

Elfogadtam az ajánlatát, mert szép ajándékban van/lesz részem így."

Radnóti Miklós

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni 1932/1933 telén.

Mert vannak költők, akiknek a szavai láttatnak, éreztetnek, igazat mondanak, reményre biztatnak és hangulatot árasztanak. 

Radnóti Miklós még ezeknél is többet ad. 

Akinek a verseit, ha olvasod otthon érzed magad és hiányoznak is, ha máshol vagy.  

Akinek magyarul csengő sorai a hazáról honvágyat ébresztenek.

Versei iskolás korod óta benned vannak, és csak nőnek az általuk adott érzések felnőtt korodra.

Kevesen tudnak úgy szerelmet vallani mint ő, és senki sem írt olyan tétován Fanni hűs tenyerének bölcs vonaláról rajta kívül.

Senki sem írt a  cseppenő mézről, ahogy ő tette.  Akinek a terítőre hullott mézcsepp egy színarany üveggolyó, és ha mézet látsz, akkor már  csak az ő szavai jutnak eszedbe.

Akinek értelmetlen halála megrendít, és el sem tudod képzelni, hogy még érezhetett-e egyáltalán valamit, mikor végsőkig elcsigázva tarkón lőtték utolsó verseivel a kabátja zsebében.

Kevesen tudnak úgy rímbe szedni és dallamot adni annak, ami más számára csak egy hétköznapi közlendő. 

Ünneppé tud tenni egy egyszerű naptárba illő tényt még azt is, hogy január van:

Későn kel a nap, teli van még

csordúltig az ég sűrü sötéttel.

Oly feketén teli még,

szinte lecseppen.

Roppan a jégen a hajnal

lépte a szürke hidegben.

Radnóti Miklós: Január

Irodalmi Nobel-díj 2025

Már nem emlékszem pontosan, hogy mikor és hol akadtam rá Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó című könyvére, de szerencsére egyszer régen megtaláltam. Bizonyára  a címe tetszett meg először. Elolvastam, és az a szó, hogy tetszett, kevés arra, amit éreztem, mikor befejeztem, és letettem magam elé, még egyet utoljára simítva a könyvön. Úgy, mint amikor az ember  teszi ezt az olykor nem várt mozdulatot, ha valami vagy valaki tetszik, és örül neki. Így fejezi ki a háláját, szeretetét, amit kapott és adott neki az a valami vagy valaki. Hatással volt rám a könyv, mély hatással. 

Tudtam, hogy egy volt kolléganőmnek is tetszeni fog, ezért odaadtam neki, hogy olvassa el. Mikor végzett az olvasással, azt mondta, hogy jó, hogy ilyen könyv létezik. Sikerült megrendelnem, és átadtam neki ajándékba, hogy meglegyen saját példányban is, és olvashassa, amikor csak szeretné, amikor csak akarja. 

Mert bizony jó, hogy ilyen könyv létezik az író egyéb ismert könyve mellett. Ma levettem a polcomról Krasznahorkai László két másik könyve mellől, és belelapoztam. 

Újra kell olvasnom, és figyelni, érezni közben, hogy mit ad nekem ez a szép című könyv annyi év után is.

Vers

 

Áprily Lajos: Ősz

Most már a barna, dérütötte rónán

mulandóságról mond mesét a csend.

Most már szobádba halkan elvonulhatsz

s hallgathatod az álmodó Chopint.

Most már a kályhatűz víg ritmusára

merenghetsz szálló életed dalán,

míg bús ködökből búcsút int az erdő,

mint egy vöröshajú tündérleány.

Újra a könyvekről

Azon az esős, sötét délutánon, melyről az előző bejegyzésemben írtam, befejeztem Julien Green: Adrienne Mesurat c. regényét. Ültem a fotelomban kezemben a könyvvel, és az esőcseppek ritmikus kopogásában olvastam. Mikor végeztem az ölembe tettem, és gondolkoztam még rajta. Arany János balladái jutottak eszembe. A bűnösöknek nem kell már büntetés, megbüntetik ők önmagukat lelkileg. 

Németh László is bennem volt. Számomra ő a női lélek mélységének nagy ismerője. Hányszor olvastam a Gyász, az Iszony és az Irgalom című regényeket. Julien Green is mélyen ábrázolta a női lélek rejtelmeit ebben a művében.

Aztán úgy döntöttem, hogy újra elolvasok egy könyvet, amit annak idején egy délután és egy este már elolvastam. Nem tudtam letenni. 

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek c. regényét vettem a kezembe. Visszaültem a fotelba, félig elolvastam a könyvet, majd lefeküdtem, és az ágyban fejeztem be. Ugyanúgy lekötött, mint első alkalommal. 

Nem volt aznap délután és este sem TV, sem más, csak a két könyv, melyek olyan nagyszerűen íródtak meg, hogy nem kívántam semmi mást, csak a lapokra írt csodát, melyek mint mindig ezen a napon is megérintettek.

Olvasás

Milyen jó kézbe venni egy könyvet, amit előzőleg kiválasztottam az elém kerülő ajánlatok közül. Külön öröm, ha megtalálom a könyvtárban is némelyiket. Viszem a könyvespolcok között magammal, mély örömmel gyűjtöm, és már akkor elképzelem magamban őket a fotelom mellett. Ott tornyosulnak a még nem olvasott könyvek, majd idővel átkerülnek a már olvasottak oszlopába.
Megnézem, hogy melyiket milyen papírra nyomták, milyen betűkkel. Leveszem a kívüllévő borítót, és megnézem milyen a fedele magának a könyvnek. Végigsimítok rajtuk. Elolvasom a borítóra írt szöveget. Ha vannak illusztrációk, képek, akkor azokat is tanulmányozgatom. Pörgetem a lapokat, hallom a zizegő hangot közben. Megcsap az olvasás szele, ahogy gyorsan egymást követik az oldalak. Ha nem magyar az író, megnézem az eredeti címet és a fordítót is. 
Kinyitom, becsukom az éppen kezemben lévő könyvet. Még várok vele egy kicsit. Félreteszem egy kis időre. Hadd ébredjen tovább a kíváncsiságom iránta. Végigcsinálom a fent leírt szertartást a következővel is. Vágyom már a percre, amikor elkezdem olvasni az éppen aktuális kiválasztottat. 
Elmentem újra nem is olyan régen a könyvtárba, és a következő könyveket hoztam haza:

Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Agota Kristof: Trilógia
Linn Ullmann: Mielőtt elalszol
Ali Smith: Tavasz
Andai Ferenc: Mint tanu szólni ( Bori törénet)
Alessandro Baricco: Selyem
Márai Sándor: Itália életérzés

Tan Twan Eng: Az esti ködök kertje

Steiner kristóf: Hajónaplók

Elérkezett

az őszi szünet, és még azt sem írhatom, hogy az első napja van, hanem valójában a nulladik napja, még előttem áll 10 szabadnap, és nagyon nem bánom, mert vártam, hogy pihenhessek. Legalább annyira, mint a gyerekek.
Elkezdtem olvasni újra Thomas Mann A varázshegy c. regényét, melyben másképp mérik az időt ott a magasban, a Berghof Szanatóriumban, mint lent. 
Én nem is tudom, hogyan mérjem, mert 10 nap az 10 nap, de tapasztalatból tudom, hogy rövidnek fogom érezni, és az utolsó napon úgy érzem majd, hogy még kellene néhány nap. 
Közben belemélyedek többek között Hans Castorp, Joachim Ziemssen, Madame Chauchat és a többiek életébe, és elképzelem, ahogy Castorp zöld levendulaszappannal tisztálkodik, és érzem az illatát, mert emlékeim is vannak róla, és az én fürdőszobámban is az van, ha nem is zöld, de lila, Az illatok, ízek, színek, fények éppúgy hozzá fognak tartozni ezekhez a napokhoz, mint a séták és a temetőkben járás.
Akkor kezdődjön a szünet...

Mire?

Friederike Mayröcker: Mire is van szükséged

Heinz Lunzernek

mire is van szükséged? egy fára egy házra ezeken

mérd mily nagy mily kicsi emberként az élet

milyen nagy milyen kicsiny mikor felnézel a koronába

mikor zölden pompázó szépségében elveszel mily

nagy mily kicsi amikor meggondolod

mily rövid az élet összevetve a fák életével

egy fa kell neked egy ház

nem egyedül neked csak egy szeglete

tető a fejed fölé ülni gondolkodni aludni álmodni

írni hallgatni nézni a barátodat

a csillagzatot a füvet a virágot az eget

Nádas Péter fordítása   

Szárszón

Csütörtök reggel már tudtam, hogy végigmegyünk a  déli parton, és mivel még nem voltam a szárszói temetőben, sőt még Balatonszárszón sem, azonnal mondtam a nap tervezésekor M-nak, hogy ott bizony megállunk. Nem mondom, hogy nem nulláról kellett kezdenem az információkat József Attiláról, de én is bajban lennék, ha osztrák költőkről kellene tudnom. M. persze hallotta már a nevét, mert utcaneveket ő is olvas nálunk.:-)
Először nem a régi temetőbe mentünk, ahol József Attila első sírhelye van, hanem egy másikba, vagyis az újba! Aztán kérdezgettem- a helyiek megszokhatták a balga turistákat-, és meg is találtuk a falu határában a régi temetőt, majd a nyilakat követve az első nyughelyet is.

A nagy fák alatt megfakult nemzeti színű szalagok, régi koszorúk, elégett mécsesek, nylon borító mögé tett, mégis esők és napfény fakította képek, információk, versek, és egy kőbe vésett versrészlet. 
Nem vittem virágot, mécsest, de legközelebb viszek. 
Mégsem voltam annyira felkészülve  a látogatásra, és ünnep is volt ( ez itt a magyarázkodás helye!), talán kellett volna csak úgy szedni pár szál virágot valahol, de ez  a megoldás nem jutott akkor eszembe. Csak egy hirtelen elhatározást követve oda akartam menni, és kicsit ott lenni.
Mikor ilyen helyeken vagyok, akkor szeretném érezni a helyzet fontosságát, de ott csak cikáznak a gondolataim, és később, esetleg másnap tudatosodik bennem, hogy én bizony ott voltam...

Hárman

Fodor Ákos: Szinopszis

Szerepünk kétes.

Egy biztos: hárman vagyunk.

Hal, háló, halász.

Annyit gondolkoztam ezen a haikun, és  annyit leírtam  a vele kapcsolatos gondolataimról, hogy végül kitöröltem az egészet, mert úgyis annyi minden benne van ebben a 17 szótagban. 
Viszont körvonalazódik bennem, hogy a három közül melyik énemmel vagyok leginkább harmóniában, ki vagyok én, és körülöttem lévők közül kik vannak  a fenti hármasból többségben. A szerepeket is annyiféleképpen lehet értelmezni...
Aztán itt a nagy kérdés: Találkozik-e az énem a többséggel? Egyáltalán van megfogalmazható válasz, vagy csak bele lehet gabalyodni? Jó is, hogy töröltem mindent, de nagyon élvezem az ilyen feladványokat.Csak úgy fejben.
Ha írtok, azt persze nem bánom!:-)

Vers

Parti Nagy Lajos: Egy hosszú kávé

Ma ősz van és vasárnap, 

avarszag és dohányzom,

az asztalkán fajanszban

még gőzölög az égbolt,

egy öntöttvas fotelben

ülök a cifra balkon,

kavarva hosszú kávét,

míg végre lusta tükrén

eloszlik és bedrappul

mint kondenzált ökörnyál

a kedvem égi mása.

Pedig szép itt a Herbsttag,

ahogy körülkeríti,

mint birtokát a gazda

a parkot és a kertet,

hogy majd planíroz, ásat,

és télre házat épít

e zöldből és vörösből,

ahonnan úgy hiányzol,

hisz csak neked, ha egyszer,

ha egyszer még, neked csak,

valami házat, allét,

napórát lusta tűvel,

hová a hosszú árnyék

magát befűzni boldog,

s szakadt zakóm zsebébe

a forró őszi holdat

bevarrja éjszakára.

A szépség titka

A természet szerencsére nem tudja önmagát cicomázni, mint néha a határt nem ismerő emberek. A természet a szépségét nem tudja szándékosan túldíszíteni, amivel elronthatja a önmagát, a természetest. 
Próbáltuk meghatározni a szépség lényegét itt (blogok) is, máshol is. 
Ez az idézet azok között foglal helyet számomra, melyet nem egyszer olvastam át, és minden olvasással mélyebbre látok benne, míg eljutok oda, ahol már annyira természetes, magától értetődő, tiszta, hogy látom a lényegét. Nagyon bölcs emberek tudnak így fogalmazni:

„A szép emberek azt hiszik, hogy természetes bájukat kötelességük még emelni s "magukat kiszépíteni", nyilván valami engedelmesség folytán önmaguk örvendetes helyzete iránt, s a kapott adományoknak teljesítve evvel szolgálatot, amibe bizonyos vallásos érzés is keveredik, s ők ekként is fogják föl - míg a csúfak magukcicomázása annál szomorúbb és komikusabb hatású. Azonkívül a szépség sohasem tökéletes, és éppen ezért hiúságra sarkall, mert ami az önmagában adott ideálból hiányzik, azt kötelességének érzi pótolni; ez viszont ismét tévedés, hiszen a szépség titka tulajdonképpen a tökéletlennek e varázserejében rejlik.”

Thomas Mann: József és testvérei - részlet

 

Közeledünk...

"...csakis a Balatonnál lehet olyan egyértelműen tetten érni az ősz beköszöntét. Megfigyeléseim szerint ez évről évre augusztus huszonegyedikén következik be, késő délelőtt. Az ember sétál a Petőfi utcán, éppen a sarki közértből jön, felnéz az égre, és teljes bizonyossággal megérzi a pillanatot, amikor a napfény egy árnyalattal sápadtabbra vált. Még mindig ragyog, de már nem ugyanaz, mint tegnap: mintha erőtlenebb lenne, kissé félszegebb. Már nem perzsel, csak simogat, csak bélel. Az égbolt kifogástalanul kék, a bárányfelhők a szokásosak - de megjelent a határtalan szomorúság, az elmúlás csöndje..."

Zsille Gábor

... nemcsak a Balatonnál! Egyébként pedig van valami ebben az egészen pontosan meghatározott dátumban.
Kerestem már a közelgő ősz jeleit. Augusztus 20. után nem is reménytelen a próbálkozás, de még inkább a várakozásé ez az időszak.Talán az elmúlás csöndje egy nyáron nyüzsgő tó mellett jobban észrevehető, nagyobb a kontraszt.
Nekem az ősz és a tél öröm, de ezt már máskor is leírtam.
Csendesebb, visszafogottabb valóban már sok minden, várom a kissé megtört színeket, a csípősebb hajnalokat, az ablak becsukogatós, füstszagú alkonyokat. 
Nem muszáj velem egyetérteni az ősz és a tél szeretetét illetően. Lényeg, hogy legyen évszakunk( többes szám is lehet), melyben úgy igazán otthon vagyunk.

Ajánló

Jó, hogy a gerincem jelenlegi gyógyítja Balaton közeli helyhez él, és így egy nappal korábban indulva egész kellemessé tehető az egész dolog.
Szeretem Zsille Gábor költőt. A neten mindig keresek tőle olvasnivalót, most ezt találtam, ami a Balatonnal is kapcsolatos, mással is, és közel áll hozzám azóta, ( a melankolikus pillanatokat, a könnyen múltba vesző részleteket is számon tartó, elmélázó lényemhez) ahogy az első versét elolvastam, már nem is emlékszem hol és mikor, de rácsodálkozó élmény volt.
A ide elhozott ( link!) legendáriuma végén olvasom még egy régi ház eladásával kapcsolatos prózába és versbe öntött gondolatokat is, melyek szintén nem ismeretlenek számomra sem.Mit jelent vajon a vevőnek az, ami számomra az élet fontos része volt.

„…Az utolsó hetekben mentettem a jogszerűen menthetőt, vonatozva cipeltem Budapestre a tárgyakat: konyhai felszerelést, ágyneműt, ruhákat, asztalkát. Végül elérkezett a búcsú előtti nap. Az utolsó éjjelt ébren töltöttem, ide-oda kapva, lázasan rendezkedve. Reggel nyolckor indult a vonatom, amelynek visszavonhatatlanul el kellett hurcolnia. Az első házban volt egy kartondoboznyi ruha: nagyanyám és anyám holmija. Azt azért mégsem hagynám hátra a vevőknek, hogy gépiesen begyűrjék a kukába. Hajnali hatkor a tűzrakó helyhez vittem a dobozt, el akartam égetni a tartalmát. De nagyanyám köntöse, az a vatelin bélésű otthonka nem akart meggyulladni. Még szaliciles alkohollal is lelocsoltam, és mégsem, csak füstölt, csak kormozódott, csak pöndörödött. Keserves erről beszélnem... Végül hátat fordítottam, végül elvitt a vonat.”  Zsille Gábor

Zsille Gábor: Az eladott ház

Emlékszel még, mondd, milyen is volt

a ház, a dédnagyanyánk építtette,

a morzsálódó falú, a kopottas,

kilencszázharmincvalahányból?

Felpattogzott, mohazöld spalettáin

a késő délelőtti fényre,

az ezüstösre, s hogy milyen édes volt

behúzódni az esőről, vagy

porcukorral a frissen szedett málna?

És milyen hűvös a veranda,

a linóleumpadlós, falán néhány

búcsúban vett vacakkal, dohos

dísszel, s egy pléhből öntött rémalakkal?

Féltél-e, mondd, tőle? Sötétben

zaklatott és reménytelen volt a ház.

Beléd pusztulok, sikoltozta,

mikor utolsó nap felmálházva

az állomás felé futottam.

Olvasok, újra olvasok...

Meglesz saját példányban is Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó c. regénye. Kitartó keresésemnek eredménye lett, talán holnap már mehetek is érte. A mű maga is keresésről szól, mélyen belém ivódott már, és viszem magammal mindig a sokadszori olvasással bizonyára egyre jobban feltárulkozó lényegét.

A rend, a harmónia, a nyugalom, a derű, a mértékkel bíró visszafogottság, a szépség, a tökéletes bennünk él- melyet még nem rontott el semmi és senki-, hoztuk ezt magunkkal ebbe a világba valahonnan a létezésünk előtti időből.Aztán ezt keressük életünk folyamán, mellyel talán pillanatokra találkozunk is, hogy aztán a megízlelést követő fájó hiánytól sürgetve újra és újra keressük.
Így is van rendjén.Hányszor átgondoltuk már akár itt a blogokban is, hogy maga az út a fontos, nem a cél. Nem is megtalálni fontos, hanem keresésünkben kellő érzékenységgel hordozni magunkban a vágyott képet, melynek földi mását persze fel is lelhetjük, ha a zord világ nem tántorít el tőle. 

Genji herceg unokája is keres, számára keresésének tárgya egy kert valahol egy buddhista kolostor félreeső zugában, mely "egy egészen kicsi kert, a világ legegyszerűbb kertje, egy utánozhatatlan, megismételhetetlen, lélegzetelállító alkotás", mely békét és biztonságot ad, melyben benne van az a tökéletes rend, mely megóv minket a széteséstől, mely "a szépségnek tovább már sűríthetetlen koncentrációját" is jelenti, mely lehet, hogy csak a hercegben, a világban kereső, kitartó érzékenységében létezik, de akkor úgyis a legjobb helyen van.

Ott lehet benne, bennünk...

...

„A természet varázsát ontja bőven,

A fűben, a virágban és a kőben,

Ó nincs a földön oly silány anyag,

Mely így vagy úgy ne szolgálná javad.

De nincs oly jó, melyben ne volna vész,

Ha balga módra véle visszaélsz!”

Shakespeare: Rómeó és Júlia ( részlet) 

Fordította: Mészöly Dezső

Könyvajánló

" Kénytelen vagyok elfogadni, hogy  a meghatározó és lényeges dolgok tőlem függetlenül működnek, és ennek a működésnek a mozgatórugói a legtökéletesebb módon el vannak rejtve előlem. Voltak olyan pillanatai az életemnek, amelyekre a mai napig sem tudok egyértelmű magyarázatot találni, mégis  érzem, hogy a legmeghatározóbb  pillanatok éppen ezek. Ezekből élek..."

( Győrffy  Ákos:Haza - részlet)

Mikor a könyvtárban megláttam a polcon a könyvet, Győrffy Ákos: Haza c. művét, a borítója tetszett meg. Ez a ködös erdőrészlet a színeivel, a színek összhangjával, melynek látványa személyes erdei séták emléke is.
Megnéztem, hogyan kezdődik a könyv, és tetszett, amit olvastam. 
Valahol kinyitottam a könyvet találomra, ott is tetszett.
Sajnáltam mikor végére értem, nagyon nekem való könyv. Megveszem saját példányban is, ha bármikor szeretném újra elolvasni- vagy csak úgy beleolvasni-, meglegyen a polcomon.
Itt van egy részlet belőle a netről is, ha valakinek ez alapján tetszik, az egész könyv tetszeni fog.

"A Duna erős illata hullámokban csap át a kerítés fölött. Az érőfélben lévő almákon viaszos fényben ragyog a holdfény, s a komposztdomb tövében egy sün kotorász. Egyben látok most mindent, ami volt, ami van, és ami lehet még. Van valami, amit semmi nem tud megrontani.Sokáig azt hittem oda minden, nincs remény, előttünk végleg lezárultak a kivezető utak. Ide kellett ülnöm ahhoz, az almafa alá, hogy ráébredjek: amit kerestem, az soha nem tűnt el innen, mindig itt volt, csak nem találtam, mert mindig valami nagyszabásút, ragyogót, lenyűgözőt kerestem."

( Győrffy  Ákos:Haza - részlet)

Kell a vers

Lárai Eszter: Nem szabad elfelejteni hogy

Nem szabad elfelejteni hogy 

nem vagyunk üvegből 

tehát kevésbé vagyunk áttetszőek 

mint a féligazságok 

Nem szabad elfelejteni hogy 

habár jólfésültek vagyunk 

jövőnk még mindig slampos 

Nem szabad elfelejteni hogy 

hiába zabáljuk két pofára a zaftos ideológiákat 

egy tál töltöttkáposztától lehet igazán jóllakni 

Nem szabad elfelejteni hogy 

ha túl sokat ácsorgunk egymás árnyékában 

szurtosabbak leszünk mint Fekete Péter 

Nem szabad elfelejteni hogy 

a történelem nem áll le megsimogatni önmagát 

úgy ráz le minket magáról 

mint kutya a vizet bundájáról 

Nem szabad elfelejteni hogy 

habár az isteneket lelkünk sufnijába zártuk 

egy ember soha sincs felhatalmazva 

hogy önmaga felé fordítsa 

életünk vektorát

Vasárnap délelőtti kis hírek

Otthon is lehet az ember turista, akár úgyis, hogy hirtelen észrevesz egy kőbe vésett 1637-es évszámot, és tudatosodik benne, hol is él. Ott ahol a múlt állandóan jelen van, de észre sem veszi már, annyira természetes.
Már megint Fodor Ákos haikuja ugrik be a megszokásról:

Fodor Ákos: Mindennapi Teszt-kérdés

Látod-e még azt,

amit nézel, vagy már csak

tudod: „ott" „az" „van"?

 

Mindez volt vasárnap délelőtt, mikor a reggeli otthoni kávé után az utcán hidegtől sajgó kézzel, sapka ellenére is fázó homlokkal,  inkább a meleg kívánása miatt bementünk egy az ajtóban almával megrakott kosárral ( milyen egyszerű invitálás), valaha helyben készített képekkel díszített, régi fogassal is váró kávézóba, ahol krémest ettünk, mint valaha nagymamám konyhájában.
A porcukor most is rám hullott evés közben, és eredménytelenül söprögettem lefele a bolyhos pulóveremről. 

Odaragadt ragaszkodóan, mint a múltam.