Így végzed hát te is...

"Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra..."

( Radnóti Miklós: Töredék-részlet 1944. május 19.)

Írtam már bejegyzést Radnóti Miklósról és írtam már Gyarmati Fanni naplójáról is a blogomban. A költő életének tragikus vége azonban még hiányzik, mindenképpen írnom kell még.

Radnóti Miklós 1944. májusában kapta meg utolsó munkaszolgálatra való behívóját. 

A bori táborból  2 levelezőlapot írt feleségének, ezeket a cenzúra miatt Gyarmati Fanni már csak késve kaphatta meg. 

Az elsőt 1944. július 23-án a házasságkötésük évfordulójára, a másodikat mely egyben utolsó levele is volt augusztus 16-án, és ebben azt is írta:„…köszönöm, Édes, az együtt töltött kilenc évet…"

Közben Fanninak is menekülnie kellett. A háború alatt álnéven apácaként bujdosott és többször megerőszakolták az orosz katonák. 

Amikor Radnótit 35 éves korában  a végsőkig kimerülve, hidegvérrel  megölték 1944. november 9-én, Gyarmati Fanni 32 éves volt és sokáig nem akarta elfogadni, hogy meghalt az ő szeretett Mikje.

1945. január 28.

"Olyan elmondhatatlan, húsomba, csontomba, velőmbe ható fájdalom az, hogy nincs mellettem, egyedül vagyok, nélküle vagyok, hogy ezt nem lehet leírni, kifejezni."

Amikor az agyonlőtt költőt a háború után 1946. június 23-án exhumálták, a feleségének javasolták, hogy ne nézze meg a testét. 

Fanni 1946. augusztus 12-én mégis felkereste Abdánál a Rábca árterét, ahol a tömegsírt feltárták és megtekintette őt. Nem idegenkedett a látványtól, nyugodt maradt, mert ami ott volt az" övé" volt akkor is, ha csak egy nadrággomb maradt a ruhából épen és változatlanul.

Egy száraz kórót tépett le, melyet megszárítva egész életében őrzött. 

„Egy kórót téptem a gödörről, ami összevissza hányt földdel ott árulkodott előttünk. Miklós sokkal hitelesebb sírjának éreztem, mint azt, ami majd itt adódik Pesten.”

Radnóti Miklós kihantolása (és még 22 társáé) után megtaláltak egy ceruzával írt noteszt a zsebében, mely a költő utolsó verseit tartalmazta és Razglednicák néven váltak ismertté. Az  első lapon öt nyelven a következő sorok álltak:

„Ez a jegyzőkönyvecske Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el Magyarországra Ortutay Gyula dr. egyetemi magántanár címére, Budapest VII., Horánszky u. 1.

A tisztiorvos megjegyzése a notesz megtalálásáról: 

"A kihantolás során a 12. holttest nadrágja farzsebében találtam egy talajvízzel és az oszlásban lévő holttest nedveivel átázott és földdel szennyezett jegyzetfüzetet. Ezt napon megszárítottuk és a talajtól óvatosan megtisztítottuk."

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló

"Mindent könnyedén veszítenék el, csak Miklós jöjjön haza!"

( Gyarmati Fanni)

Két nappal ezelőtt írtam egy bejegyzést Radnóti Miklósról, és tegnap este elkezdtem nézegetni az interneten a költő és Gyarmati Fanni képeit. 

Gyönyörű nő volt olyan, akiről ezen a képen sem lehet levenni a tekintetet.

A polcomon ott van Fanni Naplója, amit 1935. januárjában kezdett írni és 1946. szeptemberében születtek meg benne az utolsó mondatok férje harmadik újratemetése után. Nem szeretett naplót írni, csak azért írta, hogy: "megmaradjon, ami Miklóssal történt".

2014-ben 102 évesen halt meg, és mindvégig Radnóti Miklós felesége, majd  a költő halála után özvegye volt még 70 évig, és nem ment újra férjhez.

A Napló Gyarmati Fanni halála után még abban az évben jelent meg, és így is említik: "Két kötet tömény őszinteség".

Soha nem szánta a nyilvánosságnak csak arra, hogy majd öregkorukban együtt lapozgathassák, de ez nem történhetett meg, mert ahogy Fanni nyilatkozta egyszer: „a fasizmus elnyelte az életünket”.

A blogomban megkerestem azt a bejegyzésem, amit  2014. november 28-án  írtam, vagyis azon a napon, amikor végre sajátom lett a Napló: 

"Délután fél 4-kor szinte esti sötét, az egész nap szitáló valami után eleredt az eső is, és az utcai  fenyőgallyak megkapták a díszüket cseppek formájában. Mivel mindig  a fellelhető legegyszerűbb a kívánságom, nem is tetszene jobban más.

Szép a péntek délutánom.

Már nálam Gyarmati Fanni naplója, mert megrendeltem, hogy még a könyvesboltok előtt hozzájussak, mert nem tudtam várni, mikor megláttam a Bookline-on. A postáról anyuhoz mentem, mert kenyeret vittem neki( milyen jó dolog kenyeret vinni valakinek), így ő is megnézte. 

Kérte, hogy ez legyen az ő egyik karácsonyi ajándéka nekem, mert olyat szeretne, amit én is szeretnék. 

Elfogadtam az ajánlatát, mert szép ajándékban van/lesz részem így."

Könyvek

"Fényfüzérek tengerében ajándékok, könyvek..."

(Berta Csaba: Kopogtat az ünnep - részlet)

Lapozgatom a még novemberben vett, de az adventre megjelenő újságot. 

Van benne néhány beszélgetés is a régi, főleg a gyerekkori karácsonyokról. 

Endrei Judit is mesél, és az ajándékokról is beszél az interjúban. Az erről szóló mondatai  azok voltak, hogy mindig voltak könyvek is közöttük.  

Ez elindította bennem is az emlékek sorát, mert én is kaptam mindig ajándékként könyveket, és mivel nem akartam sokáig várni, már szenteste elkezdtem egyet olvasni közülük.

Bizonyára a könyvek megléte  a fa alatt indította el bennem az olvasó fiatalt és a későbbi  felnőttet is.

Egy könyvesboltban jártam nem régen, hogy  a blogos társak által ajánlott könyveket vegyek  ajándékba magamnak és főleg másoknak. 

Nem voltak már meg, tehát más is könyveket szán karácsonyi ajándékként most is úgy, ahogy régen. 

Vettem végül ajándékutalványokat, ami pillanatnyilag a legjobb ötlet volt, mert adhatok úgy, hogy végül a megajándékozottak választhatnak.

Nem régen olvastam  a Facebookon egy kérdést, amely azt firtatta, hogy jó dolog-e könyvet  ajándékozni karácsonyra. 

Az első hozzászóló mondata ez volt: "Nem értem a kérdést!" 

Ez  az egy  mondat már sok mindent elárult  a további, csak igent mondó válaszokról.

Irodalmi Nobel-díj 2025

Már nem emlékszem pontosan, hogy mikor és hol akadtam rá Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó című könyvére, de szerencsére egyszer régen megtaláltam. Bizonyára  a címe tetszett meg először. Elolvastam, és az a szó, hogy tetszett, kevés arra, amit éreztem, mikor befejeztem, és letettem magam elé, még egyet utoljára simítva a könyvön. Úgy, mint amikor az ember  teszi ezt az olykor nem várt mozdulatot, ha valami vagy valaki tetszik, és örül neki. Így fejezi ki a háláját, szeretetét, amit kapott és adott neki az a valami vagy valaki. Hatással volt rám a könyv, mély hatással. 

Tudtam, hogy egy volt kolléganőmnek is tetszeni fog, ezért odaadtam neki, hogy olvassa el. Mikor végzett az olvasással, azt mondta, hogy jó, hogy ilyen könyv létezik. Sikerült megrendelnem, és átadtam neki ajándékba, hogy meglegyen saját példányban is, és olvashassa, amikor csak szeretné, amikor csak akarja. 

Mert bizony jó, hogy ilyen könyv létezik az író egyéb ismert könyve mellett. Ma levettem a polcomról Krasznahorkai László két másik könyve mellől, és belelapoztam. 

Újra kell olvasnom, és figyelni, érezni közben, hogy mit ad nekem ez a szép című könyv annyi év után is.

Szülinapról is...

Úton Veszprémbe, mikor elérjük a Bakonyt, sokszor fehér és zúzmarás a táj így télidőben. Előtte, utána semmi sem fehér, de ott élvezem a látnivalót, és kattintgatok az autóból. Igaz, alig havas minden, de idén itt nálunk olyan kevés hó volt, hogy az alig hónak is örülök. A zúzmara látványát pedig különösen szeretem.

A hónap végén ünnepeltem a születésnapomat. M. szerencsére meggyógyult  (csak kicsit köhög még), és el tudtam menni hozzá. Volt finom ebéd, virág, sütemény. Kaptam kívánságokat a Facebookon, Messengeren, WhatsAppon, a blogban. Telefonáltak is, hogy a jókívánságaikat kifejezzék. Ha nem lennék több helyen fenn a neten, akkor sokkal inkább egyedül lennék. Így naponta kapcsolatban vagyok emberekkel, el sem kell hagynom a lakást. Örültem minden kedves szónak, jó volt ünnepeltnek lenni. Nem nagyon tulajdonítok nagy jelenőséget a születésnapomnak, de most mégis jólesett, hogy gondoltak rám.

Fánkot is ettünk, megkívántam, és kétszer is volt a kávénkhoz.  Néha sötét, szürke volt az idő, néha sütött a nap, változatos volt az időjárás, míg M-nál voltam. Szeretem a sokféle időjárást, mindegyik valami miatt szép.

Olvastam egy Szabó Magda könyvet is, melyben karácsonyi írásai vannak. A címe: Daloljanak itt angyalok. Elmúlt a szép ünnep, de csak most találtam meg a könyvtárban a kötetet. Bármikor szívesen olvasok karácsonyi témájú könyveket, akár nyáron is, de januárban különösen, ha már nem tettem meg ezt decemberben.

Havas táj és könyv

A több mint 2 órás úton újra csak a fákat néztem, ahogy ezt már máskor is tettem. Először csak magamban kattintgattam jólesően a képeket, majd elővettem a fényképezőgépet, és valóban csináltam is róluk fotókat. Olyan is lett a minőségük, hiszen mozgó autóból nem lehet jó képeket csinálni, de megmaradnak legalább számomra, és ide is elhozhatom őket. 

Egy darabig hó nélkül futott mellettem a táj, aztán Veszprémhez közeledve a Bakonyban, ha nem is nagyon, de kifehéredett minden. Egészen más lett a hangulatom, és drukkoltam, hogy még hosszú kilométereken át így legyen. Adventkor legyen egy kis hó, ez a vágyam.

Veszprémbe érve bementem egy könyvesboltba, és megajándékoztam magam karácsonyra egy könyvvel. Nem győztem kivárni a könyvtárban, hogy rám kerüljön a sor, így saját példányban is megvan már Jón Kalman Stefánsson: Hiányod maga a sötétség című könyve. Jókat hallottam róla, kíváncsi vagyok, hogy tetszeni fog-e. Megnéztem egy soproni könyvesboltban is, de ott már elfogyott. Milyen jó lesz a karácsonyfa mellett olvasni, alig várom, hogy sor kerüljön rá. Előbb a nálam lévő könyvtári könyveket olvasom, mert azok határidősek, utána lassan, nyugodtan elkezdem olvasni az ajándék könyvemet is. Állítólag egyszer elolvasni nem is elég. 

Szép lesz az ünnep, ha széppé tesszük.

Így telnek a napok

Úton Veszprém felé, a fákat nézegettem. Lehullottak  a levelek, csak a nyírfa levelei sárgállnak még kitartóan. Az ágaikat mutató fákon fagyöngyök sokasodnak. Szeretem még nézni a frissen szántott földeket is, ahogy a varjak károgva ellepik őket. A fák mindig élményt jelentenek. Ha rügyesek, virágosak azért, ha lombosak, csupaszok azért.
Hoztam még egy fenyőfás díszítésű bögrés képet is, mely az utolsó darabja, amit bemutatok a legutóbb vett háromnak. Nagyon örülök nekik, bögremániám van, de erről már szóltam korábban az írásaimban. 
Szeretem a falra vetülő árnyékokat is. Jó nézni, ahogy kúsznak a falon, és mindig új oldalukat mutatják meg közben.
Rákaptam a skandináv írókra. Karl Ove Knausgard után most éppen Jón Kalman Stefánsson egy könyvét készülök olvasni. Izlandi író. Egy másik könyvét akartam olvasni, de nem sikerült megszerezni. Nem adom fel, és fogok még tőle olvasni.

Itt a december, megérkezett az adventi időszak. Nagyon örülök neki. Kívánok szép várakozást és készülődést nektek is. Sokszor gondolok arra, hogy milyen jó lenne egyszer veletek kávézni, beszélgetni ezekben a szép napokban.

Olvasás, várakozás és egyebek...

Az jó, ha valaki tud hallgatni is valakivel. Csak úgy egyszerűen csendben lenni. Tud olvasni is együtt, szép órákat teremtve maguknak. Újra olvasom Katherine May: Út a télbe című könyvét. Egyszer már olvastam, azt hiszem februárban. Soha jobb időszakot nem választhattam volna most rá, mint azt, ami előttünk áll. A cím alatt ez olvasható: A pihenés és visszavonulás ereje válságos időkben. Ha maga a cím nem lenne vonzó, ez a pár szó is megteremtené a kedvet az olvasásához.

Jön az időszak, amikor egyre több fény van bent. Olyan mértékben nő a benti fények kívánása, ahogy csökken a kinti. Égnek a gyertyák és a mécsesek esténként. Megteremtik körénk azt, ami hiányzik a korai sötétedés idején. Eljön hamarosan advent szépséges időszaka is.  Van mire örömmel várni.

Hópelyhes díszítésű csészéből is iszom a kávém. Pótlásnak jó. Itt ugyanis nem  volt hó, az ország más részében igen. Szerettem volna, ha itt is esik, a szürkeséget felváltotta volna a fehér. A remény bennem van, hogy majd máskor lesz. Mert szeretem a havat, elfedi azt is, ami nem kívánatos. A gyermeki énem jön elő, ha hóról van szó. Várom, ahogy gyerekkoromban vártam. 

Már sokadszor használom a várás szó valamilyen formáját ebben az írásomban. Szeretek várni is. Sokszor számomra többet jelent mint maga a beteljesedés, a cél elérése. A megtett út (ahogy már annyiszor emlegettük) fontosabb olykor, mint maga a cél. Nem mondtam ezzel újat. Hányszor hoztuk szóba ezt a gondolatot már különböző helyeken. 

Hogy mit is csinálok ezekben a napokban? Várom a várást, a várakozást, várom az adventet.:) Most pedig megyek, és olvasok még egy kicsit elalvás előtt.

Újra itthon...

Hat napot M-nél töltöttem, tegnap jöttem haza. Mint mindig, most is jó volt kicsit távol lenni, de jó volt hazaérni is.

Olyan jó dolog, ha valaki kifejezi a törődését mások felé a saját munkájával.  Éppen ezért nagyon finom volt a vaníliás kifli, amit ajándékba kaptunk M. nővérétől.

Az előző napokban nézegettem a sötét felhőket és a fényeket is, melyek egész délután  világítottak.

Az esőcseppek is szépek voltak az ablakon, jó volt hallgatni  a kopogásukat. 

Újra hagytam, hogy helyettem főzzenek, és én átadhattam magam a pihenésnek és az olvasásnak. Ez utóbbi nélkül nem múlik el nap és este. Egy francia írónő regényét olvasom, Valérie Perrin: Másodvirágzás címmel.

Élvezettel kávéztam reggel és délután, most sem siettem vele, mert máskor is így iszom a kávémat. Szeretem lassan inni, kevergetni benne a kevés tejszínt. Jó tudni, hogy ott van sokáig mellettem, és bármikor belekortyolhatok. 

A kaktuszoknak találtunk egy jó helyet az ablak előtt, növekedésnek indultak. Már a mennyezetig érnek.

Kaptunk egy levelet, melynek borítékján egy karácsonyi, angyalos kép van. Belegondoltam, hogy lassan 1 hét múlva advent lesz.  Most már tényleg aktuálisak lesznek a karácsonyi dekorációk. Számomra az év egyik legkedvesebb időszaka.

Könyvek

Ha  könyvárba megyek, M. majdnem mindig eljön velem. Tulajdonképpen ez jó, mert akkor ő visz és hoz autóval. Mindig felpakolok könyvekkel, és jó, ha segít valaki hazahozni őket.

Ő egy jól feltöltött utcai fülkés "könyvtárból" hozza a könyveit. Szereti a  hosszú, sokáig olvasható regényeket, és mindig talál is ilyeneket. 

Ha ott vagyok nála, akkor mindig várom vissza, és kíváncsi vagyok arra, hogy milyen könyveket hoz haza. Mikor hallom a kulcs csörgését, elmegyek elé az előszobába, és várom, hogy levegye végre a kabátját. A táskában még titokként ott vannak a könyvek. Aztán kiteszi őket az asztalra, elmondja, hogy miért azokat választotta, mit tud róluk, mit tud az írójukról, van-e hozzájuk fűződő emléke. Amit most olvas, arra emlékezett, hogy egy gimnáziumi tanára ajánlotta, de ő akkor nem olvasta. 

Belelapozunk mindegyikbe, majd  átöltözik, és leül olvasni. Belekezdeni egy könyvbe olyan, mint egy titkot felfedni.  Én gyakran mellé telepszem, és olvasunk csendben, örömmel, olyan élménnyel, mely szebbé teszi a napokat. Néha feláll, odamegy a számítógéphez, utánaolvas dolgoknak, érdekli a történelmi háttér. Mesél a könyvről, ha érdekes mondatot talál lefordítja nekem.

Kincs a könyv, örömforrás.

Hygge

A hygge dán szó, és röviden azt jelenti, hogy élvezni az élet, a mindennapok egyszerű örömeit kevés pénzzel is. Egyfajta életmód, szemlélet, életérzés, mely szerint lehet és érdemes is élni.

Ha belegondolok, mindig is eszerint éltem, csak soha nem tudtam megnevezni az érzést, mert nem tudtam a megfelelő szót rá.

Megvoltak hozzá a dolgaim, ha nem is minden: takaró, pléd, kávé, tea, könyv, meghitt zug, kuckó a lakásban, bögrék, gyertya, meleg pulóver és zokni... Ezen kívül az ősz, a tél, az advent, a karácsony szeretete, az eső kopogásának és a viharos szélnek a hallgatása, miközben én bent a melegben biztonságban vagyok. Sorolhatnám még a hozzávalókat, a könyv kitér a lehetőségekre.

A hygge jelenti még, hogy tudunk a jelenben élni, megélni a boldog pillanatokat, és a legtöbbet kihozni belűlük. Ez tulajdonképpen a boldogság maga. Fontos a társas kapcsolatok megléte is, de nekem ez soha nem volt erősségem. Kevés barátban, kis családban volt mindig részem. 

Meik Wiking: Hygge - a dán életérzés, amely boldoggá tesz című könyvét kétszer is elolvastam. Mikor az első olvasás után letettem, azonnal elkezdtem olvasni másodszor is. Igen, akkor rögtön. Megérte. Lehet, hogy megveszem saját példányban is, ha kapható.

Kitettem már a szerző másik könyvét is magamnak, melyet szintén kivettem a könyvtárból. A címe: Lykke - a boldogság nyomában. Remélem, annyira fog tetszeni, mint a már fent említett másik könyv is.

Olvasás

Könyvtárban voltam, és vélhetően az épülésemre szolgáló könyveket hoztam ki. A Katherine May könyvet kezdtem el először olvasni. 
Kint hideg, bent meleg, kezemben egy könyv. Mi kell ennél több, ha egész délelőtt elfoglalt voltam, és a délutánt a pihenésre szántam?

Néha úgy érzem a "hygge" dán szó elborít, és nem mindig tudom, hogy jó-e, de mégis  alkalmazom, ami ezzel jár. Ez a szó az otthonosságot, mint alapszemléletmódot jelenti. Az otthoni kényelem felé fordulás, mely megvéd minket a külvilág zordságától. Sokat vagyok itthon, megteremtettem a kényelmemet, és élek vele. Védekezem, mert szükségem van rá.

Őszi béke

Könyv, meleg pléd, csend, olvasás, novemberi korai sötétedés. Együtt van minden, ami a begubózáshoz kell. 

Jó kimenni is, mert utána visszatérhetek, gyújthatok egy gyertyát, csinálhatok egy forró kávét vagy teát, és valami olyan érzés tölt el, ami pótolhatatlan. Az otthon biztonságának, a megszokott környezetnek, a kezemhez simuló tárgyaknak, a megteremtett kényelemnek az érzése.

Olvasok, most éppen ezt:

Könyvek

Elmentem a könyvtárba, és hoztam ki könyveket. Megpakoltam a táskámat. Örömmel tölt el, hogy olvashatok. Minden évszakban megteszem, de az ősz és a tél különösen alkalmas erre. 

Külön köszönet azoknak, akik bármelyik íróra és könyvre felhívták a figyelmem. Ezeket tudtam magammal hozni egyelőre. Van egy hosszú listám, és várom, hogy legyenek még olyan könyvek is a könyvtár polcain, melyek most egyelőre másnál vannak, de remélem hamarosan hozzám is eljutnak.

Jelenleg éppen az első képen lévő könyv van soron. Főhőse, Tyler Caskey lelkész gyakran megemlíti Dietrich Bonhoeffert, a gondolatait, az életét, idéz is tőle. Példaképe volt. Róla először Márta blogjában olvastam. Utána megvettem két könyvet* Bonhoeffertől ( többet nem tudtam) és egy róla szólót** is. Eszembe jutott, hogy mennyit tanulhatunk másoktól, a blogokból, a blogokat íróktól. Jó ehhez a közösséghez tartozni.

Most pedig megyek, és olvasok tovább  a meleg szobában. Ezen a borús, hideg vasárnapon elindították ugyanis a lakótelepen a fűtést.

*   Börtönlevelek, Etika

** Eric Metaxas: Bonhoeffer: Pásztor, Mártír, Próféta, Kém

  

Ősz

Őszi hangulatban vagyok. 

A múltkori hidegfront mikor megérkezett, elővettem egy plédemet az olvasáshoz. Szívek vannak rajta, olyan a melege alatt lenni, mintha szeretetbe burkolóznék. Szükségem van rájuk. A melegre is, a szeretetre is.

Mikor legutóbb autóval mentünk, elért minket egy ködös szakasz az úton. Belementünk egy sűrű, tejfehér vattacsomóba. Elől alig láttuk az utat, oldalt, ha kinéztem a szántóföldek, a fák opálossá válva szinte eltűntek a fehérségben. Szép volt. Megérintett az első sűrű, őszi köd varázsa, és várom a többi hasonló szépségeket, melyek színesek is lesznek hamarosan.

Voltam a könyvtárban. Korábban úgy döntöttem, hogy az itthoni könyveket olvasom, de hiányzottak a könyvtári könyvek. Írtam egy listát, és hoztam haza többek között újabb Julien Green könyveket is. Nálam vannak tőle  a Leviathan, a Hideg pokol és az Éjfél című regényei. Illenek az új évszakhoz. A hangulatuk, drámaiságuk, mély jellemábrázolásuk, mind-mind egyfajta őszi, téli hangulatot árasztanak, melyeket sokkal jobb ilyenkor olvasni, mint nyáron. Ez a véleményem.

Tegnap voltam boltban. Vettem egy csomag 100 darabos teamécsest. Elővettem a gyertyáimat. Készülök könyvekkel, plédekkel, fényekkel. Várom az itthoni mécses- és gyertyagyújtásokat, melyek mindig békét hoznak, puha, őszi, téli hangulatokat az egyre gyorsabban sötétedő kinti világban. 

Újra a könyvekről

Azon az esős, sötét délutánon, melyről az előző bejegyzésemben írtam, befejeztem Julien Green: Adrienne Mesurat c. regényét. Ültem a fotelomban kezemben a könyvvel, és az esőcseppek ritmikus kopogásában olvastam. Mikor végeztem az ölembe tettem, és gondolkoztam még rajta. Arany János balladái jutottak eszembe. A bűnösöknek nem kell már büntetés, megbüntetik ők önmagukat lelkileg. 

Németh László is bennem volt. Számomra ő a női lélek mélységének nagy ismerője. Hányszor olvastam a Gyász, az Iszony és az Irgalom című regényeket. Julien Green is mélyen ábrázolta a női lélek rejtelmeit ebben a művében.

Aztán úgy döntöttem, hogy újra elolvasok egy könyvet, amit annak idején egy délután és egy este már elolvastam. Nem tudtam letenni. 

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek c. regényét vettem a kezembe. Visszaültem a fotelba, félig elolvastam a könyvet, majd lefeküdtem, és az ágyban fejeztem be. Ugyanúgy lekötött, mint első alkalommal. 

Nem volt aznap délután és este sem TV, sem más, csak a két könyv, melyek olyan nagyszerűen íródtak meg, hogy nem kívántam semmi mást, csak a lapokra írt csodát, melyek mint mindig ezen a napon is megérintettek.

Napjaim

Mikor legutóbb a könyvtárban voltam nem hoztam ki könyveket, csak visszavittem az elolvasottakat. Még hozhatok ki eleget. Vannak itthon könyvek, melyeket nem olvastam el. Most ezekhez fogok hozzá, vagy újra olvasom a kedvenceimet. Vajon mennyire jelentenek majd mást, mint mikor először olvastam őket?  

Általában délelőtt elvégzem a dolgaimat, a háztartási munkákat, vagy amit éppen elhatároztam. Igyekszem, hogy rend legyen körülöttem, és végezzek a kipipálandókkal, mert csak úgy tudom magam átadni a pihenésnek. Ez jellemző rám.

A délutánok nagy része az olvasásé, a számítógépé, vagy ha van valami kedvemre való, akkor a TV-t is bekapcsolom. Mióta nyugíjban vagyok azóta tudom ezt megtenni. Milyen szoros volt a napi programom, mikor a munkaidő is kötött volt? Vége ennek már, és nem bánom egyáltalán, hogy többet tudok kedvezni magamnak.

Most végeztem a porszívózással, a felmosással, mindennel, amit terveztem.  Folytatom Julien Green: Adrienne Mesurat c. művét. Tetszik. 11 forintért vettem még 1985-ben. Milyen régen volt, milyen fiatal voltam. Azóta várt rám a könyv. De jó, hogy leemeltem a polcomról. Fogok még az írótól olvasni.

Esik az eső, verik az ablakot az esőcseppek, kint sötét, bent ég a lámpám. Olvasásra alkalmas idő van, indulok is...

Július utolsó napjaiban

Két Patrick Modiano könyvet vittem magammal M-hez. Mind a kettőt be is fejeztem. Néha kiültem az erkélyére olvasni, mely az udvarra néz, és tele van növényekkel.

Míg olvastam, hallottam a konyhából  az edények halk neszezését, és mellettem ahogy a szél finoman simogatta a szőlő leveleit. Otthonos érzés volt.

Találkoztunk a fiatalokkal is a napokban, M. fiaival és a párjukkal. Vannak dédelgetett terveik, és készek életük változtatására. Felfrissül az ember tőlük. Receptre kellene feliratni a fiatalokkal való találkozást azokra az időszakokra, amikor az ember kezd lemerülni.

Persze kávéztam is. B. barátnőm azt mondta, hogy szeretem az olyan helyeket, ahol kávét lehet inni. Legyen az otthon, cukrászda, vendégség... Ez volt a véleménye, mert ha kérdez az útjaimról, akkor mindig megemlítem, hogy séták közben néha leülünk pihenni, és közben megiszunk egy kávét.

Ha erőre akarok kapni, akkor is élek vele, ha nyugalomra van szükségem, akkor is segít. Ezekben a napokban is lassan ittam a kávéjaimat, ahogy szoktam. Mire a végükre érek ki is hűlnek, de nem bánom. Míg kavargatom őket, csendes béke költözik belém. Nem volt igazán szükségem felfrissülésre az előző napokban, sokkal inkább  az oly szükséges nyugodt pillanatokra vágytam, és meg is kaptam július utolsó napjaiban is.

Itt az augusztus, a nyár utolsó hónapja. Jön utána a szeptember és a vágyott ősz. Kívánok nektek minden jót a nyár utolsó heteire.

Olvasás

Milyen jó kézbe venni egy könyvet, amit előzőleg kiválasztottam az elém kerülő ajánlatok közül. Külön öröm, ha megtalálom a könyvtárban is némelyiket. Viszem a könyvespolcok között magammal, mély örömmel gyűjtöm, és már akkor elképzelem magamban őket a fotelom mellett. Ott tornyosulnak a még nem olvasott könyvek, majd idővel átkerülnek a már olvasottak oszlopába.
Megnézem, hogy melyiket milyen papírra nyomták, milyen betűkkel. Leveszem a kívüllévő borítót, és megnézem milyen a fedele magának a könyvnek. Végigsimítok rajtuk. Elolvasom a borítóra írt szöveget. Ha vannak illusztrációk, képek, akkor azokat is tanulmányozgatom. Pörgetem a lapokat, hallom a zizegő hangot közben. Megcsap az olvasás szele, ahogy gyorsan egymást követik az oldalak. Ha nem magyar az író, megnézem az eredeti címet és a fordítót is. 
Kinyitom, becsukom az éppen kezemben lévő könyvet. Még várok vele egy kicsit. Félreteszem egy kis időre. Hadd ébredjen tovább a kíváncsiságom iránta. Végigcsinálom a fent leírt szertartást a következővel is. Vágyom már a percre, amikor elkezdem olvasni az éppen aktuális kiválasztottat. 
Elmentem újra nem is olyan régen a könyvtárba, és a következő könyveket hoztam haza:

Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Agota Kristof: Trilógia
Linn Ullmann: Mielőtt elalszol
Ali Smith: Tavasz
Andai Ferenc: Mint tanu szólni ( Bori törénet)
Alessandro Baricco: Selyem
Márai Sándor: Itália életérzés

Tan Twan Eng: Az esti ködök kertje

Steiner kristóf: Hajónaplók

Egy hét Olaszországban Útinapló 3.

Ismét Marano Lagunareban vagyunk. Utunk során még elmentünk Gradoba, Velencébe, Triesztbe is, de ebbe a városkába még többször is visszatértünk. Itt is vannak lagúnák, mint Velencében. Itt is kiülnek az emberek az utcára borozgatni, kávézni, fagyizni, enni. 

M. visszamegy az autóhoz valamiért, én fáradtan leülök a kikötő egy padjára addig. Hiába, nem könnyű bottal sokat sétálni. Pihenni kell közben. Nézegetem a már kikötő és a még éppen elinduló halászcsónakokat. A kis téren egy kerekesszékben ülő idős férfit látok. "Ciao, Mario!" mondják neki, sokan ismerik. Mikor elindulunk, én is köszönök neki. Ő visszaköszön: "Buon giorno, Signora!" hallom, és egymásra mosolygunk. Gyűrődnek a redők a szél és a Nap cserzette arcán.

Leülünk egy kikötőben lévő étterembe ebédelni. Másfél-két órán át eszegetünk a kávézással együtt. Figyelem közben az embereket, mert nagy élmény ez is számomra. Nézem, ahogyan mennek, nem sietnek. Frances Mayes: Édes élet Itáliában című könyvében olvasom: " A büszkén magasodó épületek tartása átragad az itt lakó emberekre is. Lassan, méltóságteljesen járnak az utcán, azt mondanám, vonulnak."

Majd elindulunk a halászcsónakokkal és hajókkal telített part mellett sétálni. Az olaszok önmagukat nem meghazudtolva széles mosollyal köszönnek ismét nekünk. Mi is köszönünk nekik, majd angolra váltva a pár férfi tagja elkezdte magyarázni, hogy ott ültünk az étteremben két asztallal távolabb tőlük. Én is megismerem őket, meg is említem nekik. Mennyit számít a figyelem. Örülnek, hogy emlékszem rájuk. Váltunk még pár szót, megbeszéljük ki honnan jött, majd elbúcsúzunk. Később ki-ki mosollyal az arcán folytatja az útját a kék víz és a pakolgató halászok mellett.