Eltelt a húsvét

Eltelt a Húsvét nem voltam egyedül. Vasárnap M. egy barátját, gyerekkori szomszédját hívta meg. Idősek otthonában él 8 éve, volt miről beszélnünk. Kíváncsi voltam, hogy ő hogyan éli meg az ottlétet. Nem panaszkodott, bármit kérdeztem tőle, válaszolt rá. M. fordította a németet angolra.

Hétfőn a fiatalabbik fiúval és a családjával voltunk. Volt húsvéti reggeli is tojással, sonkával, tormával, ahogy szokott lenni ilyenkor.

Sok apró dolgot is figyeltem a napokban. Láttam, ahogy a fiúcska feláll kapaszkodva, és mindennel játszik. Van neki sok játéka, de egy vékony, műanyag doboz zörgése és gyűrögetése volt számára az egyik igazi élvezet. Lapát, egy kis seprű, madzag, a számítógép kábelei is felkeltették az érdeklődését.

Néztem ahogy virágzik a nárcisz, ahogy a dudorodik a bimbó is, és vártam, hogy kibomoljon. Láttam az ablakon át, ahogy a pár napja még csupa virágba boruló fa már leveleket is hozott. Hallgattam, ahogy kopog az eső, és lecsorog az ablakon az esőcsepp, de néztem szintén az ablakon át, ahogy fújja a szél az erkényen lévő szőlőleveleket, ahogy futnak a felhők, süti a nap a tavaszi fákat, a szemközti falakat. Tetszett, ahogy illatozva, tisztán  szárad egy fehér ing. 

Áhitattal figyeltem, ahogy a templomban szombat este a feltámadási misén az érkezésünkkor ránk váró sötétséget felváltotta a fény. 

Márta blogját is visszaolvasgattam, most 3 hétig nem lesz, várom, hogy újra jelentkezzen. 

Minden apró élményt elraktároztam, hiszem egyre inkább érzem, hogy ezekre van szükség tárgyak helyett.

Hétvégém

Vasárnap 11 órára elmentünk M. idősebbik fiához egy villásreggelire ( angolul: brunch-ra). Húsvéti hangulat volt, jól éreztük magunkat. Heten voltunk összesen. Beszélgettünk, eszegettünk, figyeltük a picit, aki már tud állni. Igaz, hogy még csak kapaszkodva, de úgy már lépeget is. Volt festett tojás, házilag sütött sütemény, mindenféle jó az asztalon, melyekből önkiszolgáló módon szedtünk.

A fiú, aki már természetesen férfi, csinált omletett is, annak, aki kért. Nagyon jól sikerült, a barátnőjétől tudom, hogy mestere az omlett készítésének. Megkaptam a nyuszis, virágos asztali dekorációt ajándékba, mikor eljöttünk.

M-nél figyeltem, hogy nő a szőlő az erkélyén, hirtelen kitavaszodott. Mikor jöttünk haza, láttuk, hogy virágzik a japán cseresznyefa is, és zöldülnek a fák.

Néztem nála, ahogy varrógépen megjavít valamit, ami jól sikerült. Hamarosan kaptam egy üzenetet WhatsAppon, hogy: " Szabómester vagyok". :) Az érdekesség benne az, hogy mindezt magyarul írta. Meg is lepődtem, hogy le tudta írni. Elég sok szót ismer már. A "szabó" szót a szomszédom vezetéknevéből tudja, a "mester"-t a polgármester szóból sajátította el egyszer. Azt, hogy "vagyok", pedig csak úgy tudja. Összehozta egyedül a mondatot az ügyessége dicséretére. Én is megdicsértem, mert mindig örülök, ha magyarul mond vagy ír valamit.

Örömmel töltött el az is, hogy kaptam virágot tőle egy délelőtt, csak úgy, mindenféle különösebb ok nélkül. Mindig jólesik, ha figyelmes hozzám. Szükségem van rá.

Kívánok nektek szép, áldott húsvétot!

 

Húsvét

Mikor még Anyu élt, mindig nálam volt húsvétkor a reggeli. Előkészítettem a sonkát, a tojást, és ő úgy fél 9 óra tájban megérkezett. Közösen fogyaszottuk el az ételt. Volt mindig egy kis ajándék is, csoki nyuszi, csoki tojás, soha nem múlt el nélkülük az ünnep. Úgy fogadtuk ezeket a kis figyelmességeket, mint a gyerekek.

Utána átmentünk hozzá, ott már várt az előkészített ebéd, csak fel kellett melegíteni. A délutánt együtt töltöttük nála.

Elmúlt ez az általunk teremtett szokás is, mióta ő nincs. Sok minden más már mióta Anyu  elhunyt. A régi szokásoknak vége, vele együtt voltak az igaziak az ünnepek, a karácsony és a húsvét is. Hiányzik.

Kívánok mindenkinek áldott húsvétot, legyen szép és meghitt ez az alkalom is, és aki teheti együtt ünnepelhessen a családjával, mert úgy az igazi.

Én sem leszek egyedül. M. és családja társaságában leszek.

Húsvét

A virág tudja, hogy mikor nyílhat, mikor jön el az ideje. Adja is magát a környezetének, nem gondolkodik, mert nem tud. Itt a tavasz, eljött az ideje szirmokat bontani, színeket adni. Az ember dolga pedig nem más, mint gyönyörködni bennük, elfogadni, amit adnak.

Némelyiküknek történetük is van. A jácinté (hyacinthus) az, hogy Apolló isten által legyőzött Hükainthosz spártai király földre hulló véréből nőttek ki az első virágok.

Nagymamám békéscsabai kertjében az utcai ajtó mellett nőtt a tulipánnal és nárcisszal együtt. Mikor kicsi voltam ott laktam nála, és Húsvétkor szagolgattam, mert úgy emlékszem, hogy mindig akkor virágzott, amikor az ünnep volt.

Ott álltam gyerekként az ajtó mellett nagy izgalommal, mert vártam a locsolókat, volt időm szagolgatni és nézegetni a virágokat. Egyébként meg az volt még az öröm, ha a hajam minél pacsulibb szagú volt, mert azt jelentette, hogy sokan voltak locsolni. 

Ma már ez nem célom, régen tetszett a dolog. Büszkeség töltött el akkor, és nem mostam hajat még aznap, ahogy most tenném, ha egyáltalán jönnének locsolók. 

Ezekkel a kis emlékekkel

                                                    Kívánok áldott Húsvétot Nektek.

                                                                           
 
                                        

M. küldte Skype-on ezt a fát, hogy tegyem fel a blogomra. Megtettem, a természet tud "alkotni":)

Húsvét 2014

Felhajtás nélkül telik az ünnep, és én ezt így szeretem. Még szerencse, hogy  a többiek is így.
M-nak van sejtése arról, hogy létezik olyan, hogy locsolás, fel is világosítottam a lényegéről, és mutattam neki a netről képeket. Olyanokat, ahol vödörből locsolják falun a legények a jányokat.:-) Lefordítottam neki  a" Zöld erdőben jártam"-ot, és ő önként megígérte, hogy jövőre megtanulja.
Mivel látta a vödrös képeket, leszögeztem, hogy azért  túlzásokba ne essünk, de ha akar, meglocsolhat. Akarta, persze, hogy akarta hunyorogva és somolyogva... 
Óvatosan tettem egy kis vizet egy pohárba, és úgy a képembe löttyintette, mint annak a rendje, még a hajamról is csöpögött. Mégis sok víz került  a pohárba!:-)
Szóval adtunk a tradíciónak, azonkívül anyusommal is sonkáztunk, tojásoztunk, tormáztunk, és M-nal is. 
Nem kellene ennyit enni, de ott van előttem és finom.Majd visszafogom magam legközelebb. Örök ígéret ünnepekkor. Nyugodtan telik a délelőtt, - ez már maga ünnep - váratlan locsolók tudom, hogy nem jönnek. Önvédelemből már régen leépítve az ilyen "meglepetés". 

U.i.: A torma még mindig valahol az orrom és a homlokom között tevékenykedik!:-)

Távol

"Nem csoda, hogy Isten visszahúzódott a szavakból. Hogy tettenérhetetlen. Csak így képes meglátogatni azokat, akiket különben sose érne el."

(Pilinszky János)

Olykor jó távol lenni, jó, még a szavaktól is. Sőt, időnként még annál is jobb, és a napokban éppen ilyen érzés volt bennem, vagyis az a bizonyos "még annál is jobb".
Jó volt kicsit csendben lenni, jó volt a csendben is lenni, ahol a süvítő szél hangján kívül más hang nem volt, és a fű is szinte földig lapult az erőtől. És azok a felhők! Hogy tud az időjárás éppen ott és akkor olyan lenni, amilyennek éppen lennie kell?
Valami kimaradt  a nevelésemből, amit most én keresek, és találok meg magamnak, vagy engem keresnek... Ezt nem lehet akarni, ez egyszer csak jön, bizonyára mert készen vagyok rá?! 
Van oka is, több is, talán az egyik legnyomósabb az, hogy jó lenne hinni, hogy van valaki, aki tényleg tudja, hogy milyen vagyok én, és mi van valójában a szavaim mögött.  Gondoljon ember bármit rólam, akkor már nem is számítana! Legyen, aki előtt nincs szégyellnivalóm, és számadással is leginkább már csak neki tartozzam.

Veszprémfajszon felmentünk a dombra, a tetőn megálltunk, elidőztünk, majd még le is értünk, és az ég kímélve minket csak akkor szakadt le azzal a sok vízzel, mikor éppen becsuktuk, vagyis egy szélroham bevágta az  autó ajtaját.
Megvárta míg megtettük az utat, de talán azt sem bántam volna, ha nem! A sálamat így is elvitte a szél valahova messzire, nem tudom végül min akadhatott fel! 
Mindegy is, ott maradt!

Keveredés

Valami tavaszi képet is illenék hozni, de a tegnap készített piros bogyós, havas kép inkább karácsonyi hangulatot áraszt, és este a buszmegállóban várva is apró, de sűrű pelyhű hóesés szurkálta az arcom, és sapkára még a kapucni is felkerült a szél miatt. 

Mi ez, ha nem tél?!

Ugyancsak tegnap a munkahelyen megetettük a madarakat, jöttek is enni csapatostól kiéhezve. Én ma  kitettem nekik az itthon még fellehető madáreleség készletem, vagyis még 2 cinkegolyót  a meglévőkhöz, kb. fél kiló szotyit, néhány fonnyadásnak induló, de még jó almát. 

Kolléganőm csinált nekünk egy nyuszis húsvéti fát a munkahelyen, és az asztalomon báránykát is találtam tőle, amit hazahoztam, és a saját asztali barkámra teszem majd fel. Ez már inkább tavaszi, ünnepi hír, inkább mint az írás első felében leírtak. 
Nagy a keveredés, de majdcsak letisztul minden. Aki az egyértelműséget szereti ugyancsak bajban van, így én is.

Lefárasztottak ma a kezelések, és a túlfűtött buszban, de már nem mínuszos kinti hőmérsékletben( Nappal már néha + 2 fok, bizonyám! Micsoda kényeztetés!), viszont  még mindig a legmelegebb  kabátomban erősen éreztem a tavaszi fáradtság jeleit.

Mi ez, ha nem tavasz már?! 

Akkor maradjunk is ennyiben!

Múlt és jelen

A gyerekkori húsvétok, locsolások utáni esti hajmosások jutnak eszembe. Estig iszonyatos pacsuliszagot árasztva illatoztam büszkén jelezve, hogy sokan jártak nálam. Vártuk is, de kicsit túljátszva féltünk is attól, hogy megszólal a csengő, és jönnek a locsolók. Mert játék volt, egy kis sikítás, és benne alig érthetően, hogy: "Jaj, ne olyan sokat!'"
Csend van nálam ma reggel a lakótelepi lakásban a számítógépből szóló zenét leszámítva, és nem is nagyon bánom, hogy így van. Hagytam, hogy így legyen. Ha nagyon másképp akarnám, biztosan tennék érte.
M. szerintem nem is tud erről a szokásról, de most úgysincs itt.
Talán egyszer mesélek neki róla...:-)

Et resurrexit tertia die

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszűnhetett dobogni szíve -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

(Pilinszky János: Harmadnapon)

Piros tojás a skanzenból

Ma elmentünk Fertőszéplakra, az ottani skanzenba.

Mikor legutóbb voltunk ott hó volt, és az öt fehér ház a még sugárzóbb fehérségben a máig is emlékezetes tisztaságot adta számomra. Írtam is itt róla.

A skanzen zárva volt akkor, de elhatároztuk, hogy tavasszal visszajövünk.Ma volt a napja ennek a visszatérésnek, és nagyon jól, hogy eszünkbe jutott éppen ma odamenni.

Az idő gyönyörű volt, igazi tavaszi, a hely maga gondozott és nemesen egyszerű, a múltat idéző. A falumúzem gondviselője mosolyogva felajánlotta nekem is,más látogatónak is, hogy festhetek tojást, és kaptam is egyet.

Örömmel hoztam haza. Valahogy az ilyen kis ajándékok olyan jól esnek.

Ünnepi asztalunk dísze lesz.

Áldott ünnepet kívánok mindnyájatoknak!