Szombat reggel

egy kis karácsony előtti dekorációhoz éppen elegendő hóra ébredtünk.
Úgysem lesz állítólag fehér karácsonyunk, legalább előtte legyen meg a hangulat. Annyit élvezek belőle, amennyi adatik, egyébként én minden hópihét meg tudok becsülni.
Aztán némi vásárlás, ásványvizes üvegek feltöltése rögtön a  forrásból, majd a temetőlátogatás után, hogy legyen alapos rálátásunk a dolgokra, még felmentünk a Tűztoronyba is. Aki közel van, és érdekli, annak itt elmondom, hogy decemberben ingyen lehet felmenni. Mi sem tudtuk, meglepődtünk a pénztárban, és már másztunk is fel.
Nézegettünk lefelé, tetszett a még meglévő hó a tetőkön, a kissé ködös alkonyatba vesző lenti utcák képe, a tornyok, a kis karácsonyi vásárunk egy részlete.
Itthon pedig teszteltünk néhányat a karácsonyi süteményekből. Jó azt tudni, hogy milyenek, mert még a végén ünnepkor éri az embert a meglepetés.:-)
Én kakaóval ellenőriztem a minőséget.

 

  

   

Törődés

Még egy szívemnek kedves történet.
Be kellett telefonálnom újra a távfűtésesekhez, hogy zavar a fűtőtest neszezése.
Már egyszer hívásomra voltak kinn a ház hőfogadó helyiségében légteleníteni, de ezek szerint nem ez volt a megoldás. Kiküldtek egy szakembert most csak hozzám. Levegő nem volt ugyan az én  saját rendszeremben, viszont túl nagy volt a nyomás, és ez súgó hangot, az erős áramlás fémnek ütköző "locsogását" okozhatta.

Másnap reggel  a szerelő felhívott csak úgy, és érdeklődött, hogy minden rendben van-e, tudtam-e a fűtéstől aludni.Ha még gond van, akkor újra kijön. Éjjel csend volt, a nyomáscsökkentéssel úgy tűnik megoldódott a probléma.
Valahogy ez is hozzátartozik az Adventhoz, ez a jó érzés, amit egy ilyen plusz törődés ad.
Lehet, hogy mégis agyalok vigyáznak ránk, és küldik akit kell?

A kártyácska

16 éveseim közül páran csak úgy kitalálták, hogy kis kártyákat gyártanak, és az utcán osztogatják a járókelőknek egy-egy szaloncukor kíséretében. A szaloncukrot a saját pénzükön vették.
Kérdeztem, miért  jutott eszükbe ez a gondolat. A válasz egyszerű: "Hátha örülnek neki az emberek."
Én is kaptam, aztán azon is gondolkoztam, hogy valami nagyon el van rontva a világban, ha mindez olyan hihetetlennek tűnik. Már az is, hogy felmerik vállalni a többiek esetleges sanda nézését, és jó, ha ennyivel megússzák.
Nem "'divat" jónak lenni, finom lelkűnek sem. A harsányság győz vagy az üresség legtöbbször. Sok a negatív tapasztalatom, ott vagyok közöttük, már-már elkeseredem teljesen, aztán megtalál egy ilyen történet, és alig tudok mit kezdeni vele. Elmondom nekik, hogy büszke vagyok rájuk, és részletesen elmeséltetem velük, hogyan reagáltak a járókelők.
Át akarom élni a részleteket, és közben sírnom is kell miattuk is, és mert úgy belefáradtam már a történet ellenkezőjébe is.

Hetekkel...

...ezelőtt láttam a bolhapiacon egy bögrét, amit nem vettem meg. Persze, hogy azóta is gondoltam rá. Fehér, arany mintákkal, kissé kopott arany széllel, kézreálló füllel.
Múlt vasárnap újra ott állt az árus, és ott volt a bögrém is. 
Megkérdeztem az árát: 
50 Ft, majd a volt tulajdonos hozzátette: "Vigye el a másikat is!":-) Mert volt másiiiik is belőleee.:-)
A huncut szemű, jóképű árus rám nevetett: "Vallja be, hogy egyért is megadott volna 100 Ft-t." 
Válaszom: "200-at is, és meg is lepődtem az árán! Miért csak ennyiért adja?"
Válasz: "Miért ne? Kellemes ünnepeket!"

Pillanataim:

1. Ajándékok csomagolása kipipálva. Ez olyan jó, erre nincs már gond.

2. Püspökkenyérbe való mindenféle jó belisztezve még tegnap a tésztába tevés előtt... Anyunak is szállítottam át, a többi itt maradt egyéb sütikkel magunknak és majd a vendégeknek.

3. Finom szappanokat szagolgatok papírjukon át, esti fürdőszobában kerül majd újra elő az egyik akkor már kicsomagolva, másik majd fa alá téve. Sokszor  a fürdőszobában van igazán nyugalom egy hosszú nap után. Ma késő este jövök haza a munkából szerintem eléggé kitikkadva, már előre várom a fürdőszobás perceket.
Holnaptól már téli szünet az iskolákban, tehát nekem is.

Együttlét és ajándék

Munkahelyen tegnap került be az ebédlőbe a karácsonyfa, én tettem fel rá a díszeket, összegyűjtöttem karácsonyra illő gondolatokat, énekeket, és néhány gyerek elmondva, elénekelve átadta ezeket az "üzeneteket" a fa mellől a többieknek egy kis műsor keretében. 
Idén is mire a sajátom kerül feldíszítésre egy fát már le is szedek, de ez egyáltalán  nem probléma. Az ottani hely is egy közösség, legyen ott is egy csendes összejövetel, álljon az ebédlő sarkában ott is egy fa, míg pénteken végül szétszéledünk a szünetre, az otthoni ünnepre. 

Saci  hópihéi az ablakomban, levendulaillatú szívecskéje, hímzett angyalkája a lámpám melegében ontja illatát, mert mind engem választottak, és én örömmel fogadom ajándék-jelenlétüket. Ismeretlen ismerősök sorai képeslapokon jutnak el hozzám, az Úr szavai is, majd pihennek az íróasztalomon, fotelem mellett a hosszú postán és úton töltött órák után. Hálás vagyok mindenért, köszönök minden rám gondolást.

Advent idején

"...A karácsony úgy érkezik meg minden esztendőben, mint maga a decemberi hónap, havával és téli gondjaival, költészetével. Akár a telet, mintha az ünnepeket is elegendő volna rábíznunk a csillagok járására, hogy a nagy égi mechanizmus engedelmesen, évről évre meghozza számunkra. De ez nem így van. Az ünnep nem csak „ránk köszönt”, az ünnepet ki is kell érdemelnünk.

Annak, akinek az ünnepet már csak az idő körforgása hozza meg, annak számára lassan kihűl a karácsony melege, kiürül jelentése, míg végül kínos teherré válik..."

Pilinszky János

Régen bennem volt a karácsonyváró öröm, ma is, de már sokszor 
"csak" akarom, hogy bennem legyen, és a kettő nem ugyanaz. 
Kínos teher viszont nem hiszem, hogy valaha is lesz.
Volt néhány rossz tapasztalatom, ami a megfelelni vágyáson, a mindenkit magam elé helyezésen alapult, és én maradtam ki végül a karácsonyi örömből. Csak együtt lehet örülni.
A másik csapda, amit el akarok kerülni, az bárminek az utolsó pillanatra hagyása. Ami elmarad, az elmarad!!! Az utolsó napot stresszel terhelni nem vagyok már hajlandó.
Egyébként pedig vissza akarok térni az ünnep eredeti jelentéséhez, annyi máz, hamisság rakódott már rá, hogy alig győzöm levakargatni a magam életében is.

Könyv

M. részéről az én karácsonyi ajándékom legtöbbször úgy születik meg, hogy kis sóhajok keretében gondterhelten és hangosan gondolkodik jó darabig, hogy számomra vajon mi is legyen az ő ajándéka.:-) 
Könyvet kértem. Hát, persze, olyan jó és egyszerű döntés!
Megláttam Varga Lóránt: Minden út Rómába... c. könyvét. Nem is a  polcon volt, hanem csak úgy letéve egy asztalra más könyvekkel a tetején, és én csak úgy elkezdtem lerakni őket róla. Ez az, amikor valami irányítja az ember kezét?
Alessiánál olvastam erről a könyvről, akkor el is raktároztam a fejemben a címet, hogy aztán ki is menjen onnan, mert annyi mindennel van tele, de valami szelíd erő mégis elém hozta.
Betettem M. kosarába, majd mikor fizetésre került sor, a pénztárosnő a címre nézve felkiáltott: "Jaj, ez olyan jó!" 
Tegnap ködös, nyirkos hideg volt szürkeséggel párosítva, és  a 3. gyertyagyújtásig némi egyéb pislákoló fények társaságában még a fa alá tevés előtt beleolvasgattam...

Tervek adventkor advent utánra is

"A gyertyák egy-egy fogalmat szimbolizálnak: a hitet, reményt, szeretet és az örömöt. Elődeink azt tartották, hogy az advent négy hetében mintegy próbatételként négy különböző tulajdonságot kell megerősítenünk magunkban, melyek: igazságosság, mértékletesség, bátorság és bölcsesség."*

Túl a másodikon a harmadik előtt azon gondolkozom, vajon bennem melyeket kellene leginkább erősíteni.
Talán egész jövő évre ( sőt!) megvan a feladatom, mert van ugyan melyben erősebb vagyok, mint a többiben, de vannak vágyaim még bőven erősítésben, ahogy a négy gyertya által szimbolizáltak megélésének terén is.
Feladatok -de miért is veszem annak?- várnak rám, hogy ne csak üres szavak kongjanak  bennem pl. jövő adventra, még élvezni is fogom, legalábbis úgy érzem, és ez jó.

*Madarász Réka

Vannak mondatok...

..., melyek mintha öröktől fogva bennünk szunnyadtak volna, és csak arra vártak, hogy valaki leírva életre kelti őket:
"Legyen bár odakint bármilyen a világ, egy csésze fülébe bármikor kapaszkodhatunk."*
Aztán elindulnak, a legnagyobb természetességgel halkan bekopognak hozzánk, hogy beépüljenek a hétköznapjainkba, ünnepnapjainkba.
A csészék fülébe kapaszkodás most már a decemberi reggeleim derengő fényének biztonságot adó tartozéka akár a kinti világ ellen is, és ez most már így marad az idei év adventjának ajándékaként később is.
Mártának, kedves blogtársamnak megköszönöm.

* Prodán Márta

Ajándék díszek

Vannak karácsonyt váró dekorációim a lakásban és a bejárati ajtón is, de azt hiszem hiába minden igyekezet, vagdosás, ragasztás, a legszebb, amit úgy kapok a fagyos reggeleken ajándékba. 
Kinézek az ablakon, és a csészém fülébe ( Márta!) kapaszkodva elégedett vagyok a jégcsapjaimmal. 
Mivel mínuszokat is kaptunk mellé, maradnak is még velem.

Minden együtt....

"Nem tudom, hogy mi a lényege egy ember életének: a tettei, viselt dolgai, vagy olyasféle megfoghatatlan apróságok, mint egy ködös téli reggelének a hangulata. Nyilván elválaszthatatlanul hozzátartozik életünkhöz minden fűszál, ami az utunkba akad: minden gondolatunk, vágyunk, törekvésünk; emlékeink, indulataink; egészségünk, pénzünk, munkánk, hitünk; a szívünkben bujkáló titkos várakozások és a pillanat látható, érzékelhető jelenségei; s nyilván még sok minden."

Ottlik Géza

Kitartóan keresem az első mondatban foglaltakra a választ.

Tettek, viselt dolgok vagy megfoghatatlan apróságok? 

A blogban is ezt  a témát járom körül néha kimondva, de mégis inkább kimondatlanul.

Egyébként szívem szerint "megfoghatatlan apróság" párti vagyok, ami nem jelent feltétlenül fontossági sorrendben is első helyezést a tettek rovására. Ez nem verseny, minden együtt ad élvezetet, rombol, visz előre vagy taszít vissza.
Az embernek van viszont szíve csücske, és ebben vannak nálam a megfoghatatlan apróságok.

Mint a bogarak

Anyu 78 évesen is rendületlenül hisz a Mikulásban, úgy látszik ez a hit elhatározás kérdése is, valamint vágy a törődésre,  és a valóságtól való elrugaszkodásra is. Kor nem számít!
Valamilyen "csoda" folytán viszont Anyunál tette le a puttonyos az én ajándékomat( még ilyet!), sőt Anyu írásával még üzenetet is hagyott nála számomra.
Valahogy így történnek ezek a dolgok...

Munkahelyem "kávézós" asztalán van az Adventi koszorúnk, ég az egyelőre egy gyertya rajta, szívesen ülünk le oda kávézni, beszélgetni a szabad percekben, odavonz a fény minket, mintha bogarak lennénk.Ott keringünk mindig az asztal körül, pillanatok alatt ott foglaljuk el a székeket és a fotelokat ebben az időszakban. Néha süt valaki valamit, összejönnek a születés- és névnapok is...Majszolgatunk ezt-azt közben.
Nesze neked mértékletesség, amit elhatároztam!

Alapvetően..

 ...egyedüllétet is kedvelő ember vagyok, de ha már ketten voltunk, akkor egy kis kalória- és koffeinbevitellel összevont szombat délutáni beszélgetést követően elindultunk a még több ember felé.
Vártak ránk a boltok, mert megfelelő olló még mindig nincs, pedig nagy műgonddal már múltkor is ki lett egy választva, utána pedig rögtön a város mindenki karácsonyfájához mentünk, ahol ugyan sok az ember, de mégsem annyi, mint múltkor Bécsben. Hallgattam is rögtön, hogy ez így sokkal jobb, és egyébként is minden sokkal szebb is! Valószínű  a kisvárosi családias légkör tette szebbé a sopronit, mert magyarázat a tény közlésén kívül nem született.
Végül újra megállapítottam, hogy ha hideg van, akkor otthon is melegebben kell öltözni, mert hiába a sok zokni és meleg papucs, ha mégis átfázik a lábam, mert mezítláb belefeledkezem olykor munkába vagy a számítógép előtt ülésbe. 
Úgy elkezdett szombat este hasogatni a Fő téren  a lábfejem, hogy bicegve kószáltam a sátrak között.
A zokniban alvás és némi fájdalomcsillapító segített!

Vasárnap hóban, fényben

"...lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk..."

( Pilinszky János)

A hó nem mindig érkezik meg éppen a legjobbkor, de most a vonatablakon át az inkább mértékkel díszítő, mint bármit is betakaró havat nézhettük. 
Néha azt hittük, hogy már nem is esik, de sötétedéskor a sorompónál álló autók fényszóróiban újra felfénylettek a pelyhek, és a helyeslő megnyugvás bennünk azzal a ki is mondott gondolattal tért vissza, hogy ennek így kell lennie: december, hóesés, hazafelé tartó vonat ablakán át a havas táj nagyon is összetartozó dolgok.

Úton lenni egy kicsit látvánnyal tűzdelt hontalanság a kiindulási pont és a végcél között, ahol a végcél már otthont és az első mécses fényét adta.

Decemberben

"Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött. Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé."

( Márai Sándor: December)

Van egy szelíd, jó, csendes olvasóm, aki eljuttatott egy vágyott filmet nekem, a Shirley Valentine-t DVD-n. Mindig is szerettem ezt a filmet, de régi videókazettán volt meg eddig nekem. A technika kimegy lassan a filmgyűjteményem alól, és nem nagyon tudom már megnézni a filmeket.  
Most megkaptam DVD-n Shirley-t is. A film vígjáték, de számomra komoly vígjáték, melyben Shirley elég sok gondolatot mond el az életről ugyan, de a történet végkicsengését szeretem igazán. Beleszeret az életbe - meri is élni-, és ő olyan nekem, mint Zorbász, aki mindig is szerette az életet. 
Erre tanítanak ők, ez a feladatuk. Ha ők boldogok, a környezetük is az, csak merni kell.
Közeledünk az ünnep felé, köszönöm még egyszer a filmet és a film üzenetét.