Az élet

Andrássy Réka: Sorolás....

A hegyek íve, ahogy rásimulnak a felhők.

A titkos sötét, amit tartanak az erdők.

A hullám hangja a parton, ahogy elfárad,

a tiszta, fehér ruha, ahogy szélben szárad.

A gyerekek kis koszos tenyerében a kavics,

vagy karjuk ölelésében a végtelen, na az is.

A paplan alá bújó hideg, téli este,

a paplan alatt a másik kedves, meleg teste.

Az elmúlás fájdalmas, szorító kínja,

a lélek ereje, mi az egészet kibírja.

Az öreg bögre, a piros komód a sarokban,

az a kedves sor a legkedvesebb dalodban.

Kislányod álomszagú, pöttyös pizsamája,

vékony gyerekhangon szóló, egyszerű imája.

A nevetés, mikor már hangod sincsen,

a másik szemében az ott bújkáló Isten.

A cékla mintája, mikor ketté szeled,

és a pillanat, mikor nem félsz, hanem mered.

A friss hó mikor cipőd alatt ropog,

az eső ujja, ahogy ablakodon kopog.

A kutyád hideg, mindig nedves orra,

ahogy barátkozva fejét a kezedhez tolja.

A hajnal és az alkony, a reggelek, az esték,

ahogy tátognak a fészekben az éhes kölyökfecskék.

Az első ehető főztöd és a rumlis konyha,

nagyanyád receptjei és fehér kicsi kontya.

Mikor bicikliddel feltekersz a hegytetőre,

mikor nem nézel már hátra, csak előre....

Egy tál meleg leves, mikor nagyon fázol,

mikor messze jut a közel és közelít a távol.

Mikor kinyílnak benned lágy és búgó szavak,

mikor nem kell soha többé megjátszanod magad.

Sorolhatnám reggelig és nem is érne véget,

de ajtómon eszelősen dörömböl az ÉLET!