2026. június 11., csütörtök

Levendulák között




  

   

   


A június az ég színe miatt számomra kék.  Ezenkívül még lila, mert a levendula is ebben a hónapban kezd virágozni. 
Legközelebb hozzám egy fagyizó kirakott fehér székeit és asztalait veszik körül, ahol árnyékban fogyott el a fagyim, és eltűnt a ropogós tölcsér is. 
Távolabb, és számomra emlékezetes a Balaton-felvidéken található Levendárium Dörgicsei Levendula Major.
Sétáltunk ott már a nyugalom átadásáról is híres illatban, és a félgömb formájú nagy bokrok között, melyek hullámzó mezőket alkottak. Egyiktől a másik felé mentünk, és ha az utunk lefelé vezetett, később a kis dombokra felfelé is mentünk, és én nem számoltam meg, de közben 30 féle levendulát láthattunk.
Egyet azonban a szemünkkel mindig megtaláltunk. Azt a kis templomtornyot, mely fehéren mutatta számunkra az irányt, miközben a kékes-lila szőnyegekkel tarkított  füvön sétáltunk.
Végül a kiválasztott illóolajjal a csuklómon mögöttünk hagytuk a majort, és a Dörgicsén található három középkori templomrom közül a legközelebbi felé indultunk el.

5 megjegyzés:

  1. M(?) alakja szépen illeszkedik a szép tájba!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, M. alakját látod.
      Néha rajta van a képeken ő is, mert úgy érzem, hogy a tájba beleillik az ember is. Annyira összetartoznak...

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Persze, hogy tudtam, hogy tudod!:) Csak leírtam, ami akkor eszembe jutott.

      Törlés
  3. Beautiful pictures Eva I wish you a good weekend!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu