Mikulás

"Mert amíg a lélek játszadozni képes,

nem lehet köze a megöregedéshez..."

Aranyosi Ervin: A játék csodája - részlet

Még anyu halála előtt, a december 6-a előtti estére összemosódott bennem a felnőttségem a  valaha volt gyerekkel.
Anyu  a már nehezedő  járása ellenére is elment a boltba, hogy csokikat vegyen nekem, és piros zacskóba tegye őket egy piros almával és mogyoróval, hogy  a "Hull a pelyhes..."-ben énekeltek  is megvalósuljanak.

Persze, ezeket később a Mikulás hozta nekem, ahogy az én Mikulásom is hozta neki azt, amiket szeretett.
Belementem a játékba főleg az ő kedvéért, mert megértettem  a szándékát. 

Adni akart nekem, és játszani is velem egy kicsit úgy, mint nagyon  régen. 

Hinni is akart újra, megtalálni azt, amit már elveszített.

Anyu már nem él, nem kapok, és nem is veszek magamnak semmit. Nincs ez a játék sem az életemben. 

Nincs is kivel, és is nincs miért.

Van viszont sok csoki Mikulás már novemberben is, és a boltok hosszú polcain sűrűn sorakoznak. 

Sokszor már korán, de a gyerekek hitét is romboló üzlet, az üzlet!

Azok számára vannak ott, akiknek van lehetőségük játszani, vagy gyerekként még hihetnek a Mikulásban.

Én már egyikbe sem tartozom, mégis szép emlékeim vannak. 

Ezek az emlékek most a Mikulás ajándékai számomra, ha nem is piros zacskóba téve.