"Ünnep közeledik, az ember megáll,
halkan, békében hangolódik rá..."
(Molnárné O Anna)
A karácsonyra készülődés igyekezetében sokaknak megvalósíthatatlannak tűnő kívánsága az is, hogy legyen közben idő arra, amiről szól ez a négy hetes út: a befogadó várakozásra és az ehhez szükséges nyugalomra.
Lehetőleg csendben történjen, gondolatokat és lehetőségeket is adjon az elmélyüléshez.
Ki sem mondják már ezt a vágyukat, hátha mások szemében úgy tűnnek, hogy ők nem ismerik a valós életet, és a dolgoknak csak a szép oldalát akarják látni.
Én is gondolkoztam mondatokon, melyeket ide leírhatok, és még csak azt sem írhatom, hogy tanácsként.
Meg egyébként is, hogy jövök én ahhoz, akinek nincs saját családja, és ráér dolog időben is okoskodni, hogy a nála elfoglaltabbaknak bármiben is segíteni tudjon.
Tényleg megfordult ez a fejemben.
Nem azért, mert bárki is célzást tett volna erre valaha is az olvasóim közül, inkább az én néha még felbukkanó hiányzó önbizalmam hozta ezt a gondolatot.
Jó annak tudatában lenni, és akár ünnepi érzésként is megélni, hogy itt nem célozgat senki és semmivel sem arra, aminek hiánya fáj nekem.
Feladtam végül az erőlködésem, hogy írjak, és akkor úgy gondoltam, hogy nem lesz ebből bejegyzés.
Végül, két mondatot elhozok most mégis nektek, melyeket régen írtam a blogomba arról, hogy melyek az akkor még közelgő adventtel kapcsolatos vágyaim.
Bennük volt a rám jellemző tervszerűség, az örömteli kötelességek teljesítése, és bár nem írtam le, de ha így jutunk minél előbbre, akkor jut idő a csendes nyugalomra is. Remélhetőleg!
Ezeket a sorokat 2014. november 23-án írtam az akkori adventre készülve:
"A közelgő adventet úgy szeretném megélni, amiért van. Se csillogás, se teljesítménykényszer, de haladni mégis a tervek szerint, mert vannak örömteli kötelességek is, hogy az ünnep szép legyen úgy, ahogy nekünk szép."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése