Veszprém és Balatonalmádi között van egy narancsos-vöröses-rozsdabarna sáv nagyon hosszan. Festmények jutnak eszembe róla, mert a gyorsaság, kissé elmossa, elpacásítja a látványt.
Milyen szó az "elpacásítja", létezik egyáltalán vagy csak a toldalékolás játéka hozza létre? Magyarul tanulóknak nem semmi ezt megérteni, sőt, létrehozni!
Tegnap könyvtárban voltam, jó program, nagyon szeretem. Kicsit bántott, hogy a blogos társak által megemlített könyveket nem találtam.
Találtam viszont egy könyvet, amit alig várok, hogy elkezdhessem. Thomas Merton: A csend szava.
Az író kalandokban bővelkedő 27 év után trappista monostorba vonul, majd 10 éves hallgatás után elöljárói kívánságára naplóírásba kezd, melyben megosztja velünk "a monasztikus béke és a szemlélődő imaélet rejtett kincseit". Így szól a könyv hátsó borítóján az ajánlás néhány szava.
Lassan fogom olvasni jegyzetfüzettel a közelemben.
Ui.: Most nevetgélek magamban a címbéli "pacák" szón. Most vettem észre, hogy azonos alakúságával egy másik jelentést is hordoz magában.
Mint látjátok, nem egy férfiról írtam szlengben.:-)
Igen,az arra nagyon szép vidék!
VálaszTörlésValahol már találkoztam ezzel a könyvvel.na,nesze neked emlékezőtehetség/hiánya/, most olvastam,vagy nem? Kerestem,vagy meg is van????? hajjaj! Jó lesz neked azt olvasni!
Nagyon köszönöm,hogy írtál a könyvről,mert gyorsan elkezdtem utána nyomozni.idézeteket találtam.:)Most pedig megyek a könyvespolcainkhoz is.
VálaszTörlésÉn is szeretném olvasni.:)Annyi jó könyv van! Este az egy rituálé,az ágyban könyvvel a kézben ,aztán jön az álmosság ,villany lekapcs...:)
nagyon jónak (nekem tetszőnek) tűnik, köszönöm
VálaszTörlésUu de klassz a masodik foto:)gyonyoru szinek!
VálaszTörlésnekem nem elmosódva is tetszik az a sáv...:)
VálaszTörlésKevertem: Anthony de Mellonak is van egy Csend szava könyve. Viszont ismerős az író neve valahonnan.
VálaszTörlésSziasztok! Köszönöm a mondataitokat, azt hiszem abban egyetértünk hogy olvasni, és az őszi színeket nézegetni jó dolog..
VálaszTörlésMa egy kicsit ködös az idő, ezt az időt is vártam már. A színes levelek átáznak, puhák, ha rájuk lépek.
Igen, Anthony de Mellonak is van ezzel a címmel könyve, ott van az én polcomon is.