Tegnap Veszprémben voltam, busszal mentem, mert M. nagyon megfázott, így nem tudott elvinni.
Míg vártam a gerincgyógyítómra, majd a haza hozó buszomra, sétáltam a városban, teát ittam mézzel és citrommal, néztem( bambultam) a teázó akváriumában úszkáló színes halakat, volt időm nézegetni a város részleteit és a lassan tényleg közelítő őszt a busz ablakából és az utcákon is.
Elfogadott ajándék kényszerpihenő volt, melyet kárpótlásért kaptam a többi sűrű napomért.
Több kezelés kell a rendbe tételemre, mint hittük, és a tényt megadóan tudomásul vettem.
Ez is az a dolog, mely miatt nem érdemes aggódni, tehát elfogadásra váró tényként lehet kezelni.
Van más, amit úgysem így élek meg. A mérleg serpenyőibe ide is és oda is kell tenni.
De könnyű leírni és kimondani!
Néha úgy érzi az ember, hogy kellenek a kényszerpihenők, mert amúgy meg se állna! Tennivaló mindig akad, néha összesűrűsödnek, valóban.
VálaszTörlésSzép tájakon mehettél Veszprém és Szombathely között! Fiatalkori nosztalgiáim színhelye, Észak-Dunántúl...
Igen,elfogadni....Abban a hitben vagyok,hogy én elfogadó vagyok, közben görcsölök egy csomó mindenen!!!!:( Pedig igyekszem!
VálaszTörlésSegít tán, hogy leírod.
VálaszTörlésstali
Fotóid mint mindig! Veszprémben sétálni ajándék a gyógykezelésedhez. Éva, a végeredmény lesz a fontos, nézd a jó oldalát, a kirándulást. Én Bp-re jártam rengeteget, évtizedeken keresztül, mindig a magánprogram volt a lényeg! Ill. a hab a tortán.
VálaszTörlésSopron és Veszprém között az ember nézeget a kb 3.5 óra úton. A busz szerencsére kényelmes, a sofőr udvarias, a városban van idő mászkálni is.
VálaszTörlésAzt hiszem az elfogadás csak akkor valósul meg bennem, amikor már nagyon összejönnek a dolgaim, és legyintek egyet, hogy elegem van, legyen, aminek lennie kell. Alapvetően görcsölő típus vagyok, belém is nevelték, vagy nem tudom honnan hoztam magammal.Érzem a hátrányát, melyek betegségekben nyilvánulnak meg. Fejlődtem is sokat, de nem eleget!