Van a temetőnek egy árnyas szeglete, amit fekete-fehérben látok. Itt vannak a régi sírok, a kőből faragott, szomorú női arcok, a rozsdásodó kerítésláncok, a sokat bíró márványok, a párnaszerű dús, puha moha és a régi kőkerítés.
A tegnapi eső miatt mára halasztottuk a sírokhoz menést, kivittünk mindent, amit kell. Anyu csak akkor nyugszik meg, ha minden el van rendezve. Tulajdonképpen én is.
Holnap este a kialudt lángokat újra meggyújtjuk, és viszünk még mécseseket, hogy fényesedjen nekik: a nagyszüleimnek és Apunak és mindenki másnak. A krizantémnak fanyar illata van mint mindig, de idén nem kell aggódni, hogy lefagynak-e a szentek és a halottak ünnepére a virágok.
Tavaszi kék volt az ég és langymeleg a temetőben, zsúfoltság, fenyőillat és néhány ott maradt virágszirom a temetőket is érintő buszokon.
Képzeld,megvettem a vaterán Thomas Merton könyvét,a Csend szavát.:)
VálaszTörlésMammka, ügyes vagy!:-)
VálaszTörlésItt hűvös van: 10-12°. De azért kiballagok... (nemcsak halottak napján)
VálaszTörlésMi sem csak akkor, de hátha ők éppen most különösen "várnak" ránk.
VálaszTörlésSzép post! :)
VálaszTörlés