Dürnsteinben

 

       

      

     

     

   

  

  

   

  

  

  

  

  

  

  

   

Krems után elmentünk Dürnsteinbe.

Én kértem, mert az én egyik kedvenc helyem az osztrák Wachauban, amely egy 30-40 km hosszú völgyszoros a Duna mentén. A kb. 15 perces út a két város között a folyó mellett vezetett. Balra a Duna csíkja látszott, jobbra szőlősorok egyenes vonalai, várromok, templomok, apátságok  (Melk, Göttweig, Dürnstein).

Szomorú emlék is kapcsolódik  a városhoz. Apuval itt voltam utoljára egy egynapos kiránduláson. Három hónappal később meghalt.

Mivel Masato szeret hegyet mászni, M. javasolta, hogy menjen fel valahol magasra, mi addig lent sétálunk, és majd valahol újra találkozunk. A fiú nem akarta, majd M. újra ajánlotta  neki a lehetőséget, de Masato újra nemet mondott. Megsúgtam neki, hogy én is jobban örülnék, ha velünk maradna. Plusz tudattam a kis sütirajongóval, hogy az is lesz.:) Meggyőzés nem volt, csak információk, miután Masato M. első mondata után is  döntött már.

A sárga levelek együtt voltak a sokszínű virágokkal, a Mikulások és a karácsonyi ez-meg-azok is már mutatták magukat a kis kirakatokban. Megtaláltuk  a környék híres sárbabarack likőrjét a Bailonit is, de hol nem akadunk rá, ha bárhol járunk Wachauban.

Volt  a  sétánk végén egy cukrászdában sütemény és kávé is nekünk, a legfiatalabbanak pedig forró csoki és szintén édesség még mielőtt lementünk a Duna partra.

Kremsben

 

Múlt héten elmentünk Kremsbe (Ausztria) M. feleségének a sírjához. Nagyon sok éve nyugszik már ott, és mi minden évben meglátogatjuk a temetőben Évát.

Igen, Évának hívták.

A temető után a városban sétáltunk. Hoztam képeket, hogy láthassátok érdemes ott sétálni, mert ilyen szép a hely.

A környék és maga Krems is a sárgabarackjáról híres, sok minden erről  a gyümölcsről szól ott: likőrök (Bailoni), csokik, cukorkák, gombócok, befőttek, lekvárok...

Találkoztunk már néhány karácsonyra készülő kirakattal, és természetesen az ősz is megmutatta magát.

Aztán megebédeltünk, ott meg is melegedtünk, mert forró volt a leves is. Kint 8 fok volt.

A pincér rövid osztrák bőrnadrágban serénykedett, és az utcán is kirakták megvételre a népviseletüket nőknek és férfiaknak is.

Kihagytuk a lehetőséget. :)

Finomságok

Az állomás és az ebédünk( libázás) után meg akartam mutatni a soproni csoki- és süteménybirodalmat. Az első képen látszik a nagysága, és mellette van még egy ugyanilyen épületük is, de ott a csokit készítik.

Mi kávéztunk, Masato forró csokit kért, majd rábökött egy sütire, és azt is megkapta. 

Én gyülmölcsöset rendeltem, M. pedig nosztalgiázott egy krémessel. Mikor gimnazista volt és kollégista, akkor vasárnapi kimenőin egy mattersburgi cukrászdába ment. Krémest vett mindig, mert olcsó is volt és ízlett is az, ami mostanra emlékidézővé vált.

Masato csak úgy ahogy szokta, tehát nem köntörfalazva kérdezett is két falat között. Megkérdezte, hogy hány kapcsolatom volt M. előtt. Válaszoltam és visszakérdeztem, hogy neki volt-e már barátnője. Az ő válasza után én az mondtam, hogy ez nem baj, majd később lesz, és túljelentkezés várható. Szó szerint az mondtam, hogy több lány és nő akarja majd őt, mint amennyi szabad hely lesz a szívében. A válasza: mosoly!  

Azért már érez és tud is valamit a fiú a jövőjéről.:)

Úgy teszi fel a kérdéseit, hogy arra gondolok sokszor, hogy jutott eszébe ezt megkérdezni. Aztán az is eszembe jut, hogy de bátor ez a srác. Én válaszolok neki mindenre a legőszintébben, a legjobb tudásom szerint és visszakérdezek. A válasza tiszta, őszinte és nincs benne semmi mellébeszélés. 

Ilyen beszélgetőpartner kellett mindig és kell is nekem, ezért tudunk mi is beszélgetni. Ez nagyon jó így, kifejezetten élvezem.

Tehát beszélgettünk is a cukrászdában, a kávéscsészém szélén darált pisztácia volt, és lehetett kapargatni le róla. 

Kis szívecskés süteményt kaptam  a kávémhoz. Egy darabig forgattam az ujjaim között, utána elropogtattam.

Dr. Gáspárdy Tibor akvarelljei

Az ősz számomra akvarell festészet, az összefolyó meleg színek egyvelege. A sárga és a vörös először fent, majd az idő múlásával egyre inkább már lent folyik össze a szemünk láttára.
A fent és a lent közötti kapcsolat pedig az éppen lehulló levelek egyre sűrűsödő jelenléte.
Később barnulnak, száradnak, pöndörödnek, és zörögve nyomot sem hagyva karistolják az aszfaltot, ha a szél ereje megtalálja őket.
Végül kikerülni már nem lehet a leveleket, szőnyegként puhítják a föld keménységét, és féltve őrzik az új immár avarként hangzó nevüket.

A festményeket Sopronban láttam dr. Gáspárdy Tibor festőművész kiállításán, és a képeket is ott készítettem.

Legyen ez az interjú is itt vele azoknak, akik többet szeretnének megtudni Dr. Gáspárdy Tiborról. 28:44 perc, akinek van ideje és kedve hozzá megnézheti.

Utólag tettem fel a videót, előbb kellett volna. Most már mindegy...

Vártunk, és nem hiába

Az állomáson sokszor várunk, indulás  és érkezés helyszíne, a kezdet és a vég is megtalálható benne.

Nem sorolom fel kikre vártam már, vasárnap éppen Masatora vártunk. Először utazott Sopronba vonattal, megírta mikor érkezik, és mi kimentünk elé az állomásra.

Kicsit álltunk a peronon és nyugtázva láttam, hogy még a nyári virágok vannak kint, és nem a télre frissen ültetett árvácskák kókadoznak ott. Bent is körülnéztünk, a kijelző táblát is újra megnéztük. Igen, akkor érkezik a vonat, amit mi is tudunk.

Francia blogos barátnőmnek küldtem a képekből, és az első mondata az volt a válaszában, hogy milyen tiszta és modern állomás, és összehasonlította a sajátjukkal. 

Tényleg sehol egy elejtett zsebkendő, fecni vagy jegy, és fénylik a tisztaságtól. Mindig ilyen, én így szoktam meg, mert sok-sok éve ugyanez  a látványa.

5-10 percet vártunk csak, és be is mondták, hogy érkezik a vonat. Németül is elhangzott, elvégre Ausztriából érkezett. Azonnal észrevettük Masatot és ő is minket.

A képen felfelé néz, bár ott álltunk előtte, ami bizonyíték arra, hogy tényleg Sopronban van, de biztos, ami biztos. 

Egyébként pedig ki tudja, hogy mi volt oda kiírva.

A magyar olvasóimnak üzenem: Vitézy Dávid is nézegetne itt? :)

Fényes este

       

        

       

                                  

      

      

       

                                             

Lux Elvira: Temetőben

Csend és nyugalom

Léptem zaja avaron

Szellő arcomon

Tegnap megvártuk míg besötétedett, de nem kellett sokat várnunk. November elsején már hamar leszáll az est. 

Hárman mentünk, Masato is jött velünk, és közben mesélt. 

Japánban is van a Halottak napjához hasonló megemlékezés, de nyáron és az három napos, majd következett róla néhány részlet is.

Szélcsend volt tegnap este, azonnal meggyulladtak a mécsesek kanócai, és égtek-égtek mindenhol.

A távolba is néztem hogy kis fénypöttyöket lássak, de közelre is, hogy egy-egy mécsest valamiért külön is észrevegyek. Ahol annyi van, egyet meglátni nem kis teljesítmény.  Az első képen lévő mécses fényének sugarait például megláttam.

Az utolsó képen lévő apu mécsese, és mellette egy kis borostyán is látszik abból a sokból, ami most uralja a sírt!