Az állomás és az ebédünk( libázás) után meg akartam mutatni a soproni csoki- és süteménybirodalmat. Az első képen látszik a nagysága, és mellette van még egy ugyanilyen épületük is, de ott a csokit készítik.
Mi kávéztunk, Masato forró csokit kért, majd rábökött egy sütire, és azt is megkapta.
Én gyülmölcsöset rendeltem, M. pedig nosztaligiázott egy krémessel. Mikor gimnazista volt és kollégista, akkor vasárnapi kimenőin egy mattersburgi cukrászdába ment. Krémest vett mindig, mert olcsó is volt és ízlett is az, ami mostanra emlékidézővé vált.
Masato csak úgy ahogy szokta, tehát nem köntörfalazva kérdezett is két falat között. Megkérdezte, hogy hány kapcsolatom volt M. előtt. Válaszoltam, és visszakérdeztem, hogy neki volt-e barátnője már. Az ő válasza után én az mondtam, hogy ez nem baj, majd később lesz, és túljelentkezés várható. Szó szerint az mondtam, hogy több lány és nő akarja majd őt, mint amennyi szabad hely lesz a szívében. A válasza: mosoly!
Azért már érez, és tud is valamit a fiú a jövőjéről.:)
Úgy teszi fel a kérdéseit, hogy arra gondolok sokszor, hogy jutott eszébe ezt megkérdezni. Aztán az is eszembe jut, hogy de bátor ez a srác. Én válaszolok neki mindenre a legőszintébben, a legjobb tudásom szerint és visszakérdezek. A válasza tiszta, őszinte és nincs benne semmi mellébeszélés.
Ilyen beszélgetőpartner kellett mindig és kell is nekem, ezért tudunk is mi beszélgetni. Ez nagyon jó így, kifejezetten élvezem.
Tehát beszélgettünk is a cukrászdában, a kávéscsészém szélén darált pisztácia volt, és lehetett kapargatni le róla.
Kis szívecskés süteményt kaptam a kávémhoz. Egy darabig forgattam az ujjaim között, utána elropogtattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése