2026. november 7., szombat

Dürnsteinben

 


       

      

     

     

   

  

  

   

  

  

  

  

  

  

  

   


Krems után elmentünk Dürnsteinbe.
Én kértem, mert az én egyik kedvenc helyem az osztrák Wachauban, amely egy 30-40 km hosszú völgyszoros a Duna mentén. A kb. 15 perces út a két város között a folyó mellett vezetett. Balra a Duna csíkja látszott, jobbra szőlősorok egyenes vonalai, várromok, templomok, apátságok  (Melk, Göttweig, Dürnstein).
Szomorú emlék is kapcsolódik  a városhoz. Apuval itt voltam utoljára egy egynapos kiránduláson. Három hónappal később meghalt.
Mivel Masato szeret hegyet mászni, M. javasolta, hogy menjen fel valahol magasra, mi addig lent sétálunk, és majd valahol újra találkozunk. A fiú nem akarta, majd M. újra ajánlotta  neki a lehetőséget, de Masato újra nemet mondott. Megsúgtam neki, hogy én is jobban örülnék, ha velünk maradna. Plusz tudattam a kis sütirajongóval, hogy az is lesz.:) Meggyőzés nem volt, csak információk, miután Masato M. első mondata után is  döntött már.
A sárga levelek együtt voltak a sokszínű virágokkal, a Mikulások és a karácsonyi ez-meg-azok is már mutatták magukat a kis kirakatokban. Megtaláltuk  a környék híres sárbabarack likőrjét a Bailonit is, de hol nem akadunk rá, ha bárhol járunk Wachauban.
Volt  a  sétánk végén egy cukrászdában sütemény és kávé is nekünk, a legfiatalabbanak pedig forró csoki és szintén édesség még mielőtt lementünk a Duna partra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu