Egyszer régen a mama kérésére M. miután levette a fóliát, felszeletelt egy kalácsot és nekiláttunk...Tiszta, egyszerű íz, semmi túlbonyolítottság a vendéglátásban. Hagytuk, hogy a terítő félrecsússzon, és tányérok sem voltak.Mennyire elég csak a pattogó tűz a konyhában, egy kalács és hallgatni, hogy mi történt egy kis falu életében, de leginkább a szomszédoknál, mert valahol ott van vége az átlátható világnak 90 évesen.A keze közben megpihent a járást segítő kereten, mely mindig a közelében volt, mint ahogy az a kis cédula is, melyen kézzel írva öt felkiáltójellel az volt hogy, "inni, inni, inni", mert azt mindig elfelejtett, és a fia félt, hogy míg ő távol van, a mama kiszárad.Közben láttam egy nagyon fontos szót a hímzett falvédőn, és csak remélni tudtam, hogy a készítője életében is jelen volt a szeretet, aki még mindig ott ülhetett velünk abban a régi konyhában, miközben minket nézett.
.jpg)
Beszédes képek!jó, hogy megörökítetted...!
VálaszTörlésMint tudod, szeretek fényképezni, és a képek tulajdonképpen a pillanatok rögzítései.
TörlésMilyen jó, hogy vannak, mert felidézik újra azt, ami már elmúlt, és velük egy kis történet is még teljesebb lehet.
Annyira szerettem mindig a konyhákat, tulajdonképpen ott zajlott az ÉLET!
VálaszTörlésMikor otthon voltunk, eljöttek a Testvéremék is Anyukámhoz, és abban a csepp nyárikonyhában imádtunk tolongani mindannyian, télen meleg volt a tűzhelytől, kéznél voltak az éppen kisült finomságok, s mindig a jókedv jut eszembe róla meg a boldogság, ahogy Anya kacagva terelne ki onnan minket, hogy menjünk a szobába, de nem, nekünk ott volt a jó, ott volt az ÉLET 😍
Míg M. anyukája élt, mi is mindig ott gyűltünk össze.
TörlésA konyha azóta átépítve, a sparhelt helyett padlófűtés és radiátor, micro, mosogatógép..., és a kredenc helyett egy modern, de jellegtelen szekrény.
Mostanában elkezdtem nézegetni a régi képeimet, jönnek elő az emlékek velük, és írásra is ihletnek.
Félre is tettem magamnak néhány képet egy mappába, hogy majd bejegyzések is szülessenek belőlük. Az érdekes számomra az, hogy a lényegük ugyanaz, de mégis más a gondolatok is jönnek még.
Persze, hogy természetes ez, hiszen a kép marad, mi változunk.
Jó volt olvasni a kommentedet a megelevenedett részletekkel. Nekem most a nagymamám nyárikonyhája jutott eszembe, a bundáskenyér és az esti kártyázások is. Többek között!:)
Igen, azt hiszem, mindannyiunk emlékeiben a konyhában zajlottak a spontán összejövetelek! Ott lehetett igazán jókat beszélgetni! S tudvalevően a rögtönzött találkozások sikerülnek a legjobban!...
VálaszTörlésJó a mamának, amíg otthon öregedhet meg békésen, fia vigyázó szemétől kísérve...
A fia, M. öccse a mamával volt, és nem is nősült meg, ráhárult az otthon maradás és a vigyázó szemeinek jelenléte, mert a másik két testvér korán kirepült a családból.
TörlésVégül így ő örökölte a házat, amit felújított a mama halála után, amit addig még ő élt nem tehetett meg, mert a mamát nem lehetett kizökkenteni a megszokott környezetéből. Sorsok, életek...
Ha meglátogattuk őket, a konyhában voltunk mi is. M. néha eltűnt a testvérével a szobában, mert ott volt a számítógép. Ketten maradtunk a mamával, és én végig hallgattam mindig a történetét, mikor 9 éves korában Sopronban is élt. A német szókincsem ennyit még elbírt, és tudtam, hogy a kedvenc szava, amire emlékszik a: "kezicsókolom" volt.