A Bálint nap nem foglalkoztat, tényleg az üzletet látom benne. Mégis mikor virágot kaptam erre az alkalomra, akkor jól esett, és remélem, hogy egy nő kapta, de nem egy erőltetett ünnep részeként.
Megbántottam, aki megbántott, pedig tudtam, hol kellett volna abbahagynom, és nem tettem. Pedig lehet, hogy nem is tudott róla, hogy érzékenyen érint, amit tett. Vitt a sértett egom magával. Soha nem fejeződik be a tanulás, nem mintha így hittem volna.
Más! Kinéztem a zöld zsalugáteres házat szombaton a temetőbe menet M. szülőfalujában, nem tudtam, hogy fiatalkori barát lakik ott, bementünk visszafelé jövet hozzájuk, kicsit beszélgettünk, kávéztunk, teáztunk. Egyre több információ jut a birtokomba arról, hogy milyen volt M. élete, amikor még nem tudtam, hogy egyáltalán létezik.
A házban van sparhelt is, és sült a sütőjében a csirke. Még mindig elképzelem, hogy milyen lehet egy régi falusi ház birtokosa lenni, pedig azt hittem letettem róla.
Az álomról nem, a megvalósításáról igen.
Kizárja egymást a kettő?
A zöld zsalugáteres házat tényleg álomként fényképezted le. :-)
VálaszTörlésSzerintem különben nem zárja ki egymást. Időnként történnek nem várt csodák.
Szerintem sem zarjak ki egymast..de magam tapasztalata, hogy igenis vannak almok, amelyek, ha almok maradnak ugy jok.Addig azt csinalunk veluk, amit akarunk, szinte hibatlanok:)aztan ugyis az van, ha sokaig szilard, akkor talan elobb utobb meg is valosul, azert nem cserelodik masikra.De ez csak az en teoriam:)
VálaszTörlésZold zsalugater, igazi alom:)
Tudod, hogy én mindig bízom benne, hogy az álmod valóra válik. Zsigerből érzem.
VálaszTörlésVan ugy, hogy a valosag szebb az alomnal. Stali
VálaszTörlésÁlmokból születtek a legszebb valóságok. Hiszek az álom erejében.
VálaszTörlésLegnagyobb művészek álmodták a legszebbeket. Leonardo , Verne, Fellini.
Mertek nagyot álmodni és utána megvalósították az álmaikat. Álmodj Éva! Szépeket. A megvalósításnak is eljön a maga ideje.
Hiszek ebben nagyon.
Jó volt olvasni a történetet is, és jó volt olvasni a biztató hozzászólásokat is - bár nem nekem íródtak:), de így is. Gyönyörű kis házikó....
VálaszTörlésAzt hiszem, egyikünk sem hibátlan, és sosem lesz az, így teljesen érthető a "visszabántós" reakció is, azt hiszem. Néha érzékenyebben reagál az ember dolgokra.
elbűvöl az utolsó képed diszkréciójában is szépséges színei, no és a sárgacsíkos bögre benne a borral:))
VálaszTörlésnekem sokszor az álom jobban esik: őrzöm, mint kincset,
és közben élem a másik életemet, reményt ad
aztán, mikor a képekben kigyönyörködtem magam, olvastam el az elejedet is, és egyetértek veled (meg krikszivel)
VálaszTörlés...csak te olyan finoman tudod mondani
Azt mondják, hogy ha nagyon hiszünk az álmainkban, akkor megvalósulnak! No, nálam itt van az eb elhantolva: sok szép álmom volt - és van is - de igazán egyikben sem hittem, mert magamban nem hittem eléggé...
VálaszTörlésSziasztok, jó, hogy jöttetek, jó volt olvasni benneteket.
VálaszTörlésA házvásárlásról 2 éve tettünk le. Anyagi lehetőségeinket is meghaladta volna, és a felújítási hercehurcához sem lett volna kedvünk, és igazán ott sem tudnánk lenni.Hogy ezek az ellenérvek hogy változnak, mi hogy változunk, lesz-e valami valaha is belőle, azt nem tudom. Mindkettőnket inkább az utazás vonzana. Én most nem tudok menni, mert anyusomat őrzöm, M. tud, és megy is. Amúgy meg mindkettőnknek van lakása.De soha semmi sem kizárt, én vagyok jobban oda a a parasztházért, illetve én álmodozom erről többet.Talán a nagyszülői valaha volt ház nosztalgiája üzen a lakótelepre!
Visszabántós reakció? Zsigerből jött, és csak annyi volt, hogy megmondtam a véleményem. Annyira meglepődött M., hogy ebből tudtam, nem is vette észre, hogy nekem nem tetszett a dolog.
VálaszTörlésElnézést kért, és én akkor elszégyelltem magam, hogy miért kellett szóvá tenni egy aránylag lényegtelen dolgot, de dolgozott bennem egy kis önzés.
(Hülye távirányító!!!, most szóljatok hozzá, mi generálhat rágódni valót?!Mintha olyan fontos lett volna!)
Hol vagyok én a tökéletességtől, nem is leszek,nem is tudok az lenni, de tudok rágódni dolgokon elég rendesen.Mikor tudtam, hogy megálljt kellett volna parancsolnom, akkor folytattam. Egy felesleges plusz mondat elég volt, hogy megbánjam, és én érezzem magam rosszul. Szerintem M. már nem is emlékszik rá.
Vagy?
Katalinom, te aztán nagyon kifigyelted azt a bort.:-)))Nem maradhat előtted titokban semmi.!:-D
VálaszTörlésValamilyen mézbort(?) akartak ajándékba adni nekünk a zöld zsalugáteres ház tulajdonosai, de végül nem fogadtuk el, mert úgy láttuk az az egy üveg van nekik, de akkor még az asztalon volt a nekünk szánt nedü.
A sárga csíkos csészében viszont a kávém volt.
Kérdeztem is, hogy honnan a csésze, a válasz az volt, hogy az Ikeából( vagy ahogy a svéd mondja Ikéééjjja). Pöttyös variáció is volt, és más egyéb csészék melyek lekötötték a figyelmem!:-) A háziasszony is csésze- és bögremániás.
Múlt novemberben vették a zsalugáteres házat M. barátja és a felesége a szülőfalujukban. A nagyja felújításon túl vannak, nagyon kellemes, otthonos lett, nagyon tetszett. Ez indított be engem újra.
amikor nincs bántódás, lehet lényegtelen, de hát volt, rosszul esett ezért nem lényegtelen
VálaszTörlésattól ne legyen megállj parancsod - főleg ne lelkifurid - hogy a másik bagatelizálja az ügyet
Katalin! Kimondtam, tudja, elnézést kért!
VálaszTörlésOlyan egyszerű, így kell(ene) felfogni, és lassan ez irányba haladok, mert ezt hiányoltam az életemből.
Csak még vannak finomítani valók!De az is lehet, hogy én érzem így. Egyébként meg szóból ért az ember, mondom én itt nagy "magabiztos" tudással, élettapasztalattal!:-)
Ő hamarabb túllép az ilyeneken, talán a férfiak sajátossága ez inkább.
ne legyél annyira érzékeny (de könnyű ezt mondani - másnak, igaz?:)
VálaszTörlésAliz, ez már így marad!:-)
VálaszTörlés