Reggelizés közben hallottam, hogy új kiállítás van a meglévő mellett a Sopronhoz tartozó Sopronbánfalván a pálos-karmelita kolostorban, ami felújítása után oktatási és meditációs központként is működik sokféle funkcióval egyedül vagy csoportosan érkező szálló és elvonulni vágyók számára is. Bizony, bizony, ez itt a reklám helye!
Gyorsan döntöttünk a rádió híre után, bár már nem először voltunk ott. Mivel esős volt a szombat, úgyis valami benti program kellett. Pár perces út autóval, de jó kis sétát is lehet tenni, akinek ehhez van kedve és ereje.
M. egyetlen mondat fordítását kérte, amit az úton látott. "Jöjjetek énhozzám!" Lefordítottam, és meg kell vallanom ez a hívó szó egyre erősödik bennem mostanában.
Elfogadható árú belépődíj ellenében szabadon bejárható a hajdani kolostor, a szobák, a kiállítások is, a régi refektórium ma étterem, kert is van, az egész épület egyébként a visszafogott, igényes letisztultságával adja a látnivalókat.
Nagyon kellett a csendje, vannak meditációs helyiségek, leültem, és csak úgy voltam az egyszerű vonalak között a lágy fényben, ugyanezt megismételtem a könyvtárukban, és keringve kerengtem is! :-)
De kellett itt ez a pár óra nekem, huhh, egészen átmosott!
Köszönöm a képeidet.
VálaszTörlésMégis el kellene jutnom Chestohowába. Ez a kegykép is erre próbál kapacitálni.
A meditációs kanapén kezdtem gyógyítani a törött karomat, az emlékek mégis jók.
stali
látványnak is gyönyörű, tetszett az ajánlott linken a szállodai szobai is, és a könyvtár,
VálaszTörlésde a legszebb az étterem
meg a meditációs szobában azok a lámpák,
jó lenne egyszer megnézni nyáron, a sok növénnyel , kilátással is
én is érzem a csendet benne
a letisztultsága, egyszerű szépsége valóban megállásra- ODAFORDULÁSRA késztet
De gyönyörű!
VálaszTörlésNagyon tetszett ez a bejegyzésed.
Stali, emlékszem, mikor törött kézzel voltál itt. Chestohowa pedig vár téged.
VálaszTörlésKatalin,a béke szigete, van még egy meditációs szoba, ott csak erre a célra készített párnák vannak és szőnyeg.Kész, ennyi!
VálaszTörlésNagyon jól ki van találva minden. Nézegettük a vastag falakat is, minimum 1 méter szélesek, valahogy a régi építészet tényleg védelmet adott.A folyosó egyik ablakából pedig be lehet látni a templomba, mely arról híres, hogy az oltárképen Sztálin van megfestve ördögként, csak úgy elrejtve, de aki keres az talál!:-)
Az egész épület, a hely oda és befelé fordulásra késztet.
A szobák puritánok, és ha láttál valaha nagyon tiszta, nagyon szép mellékhelységeket az egész épületben, akkor itt nagyon azok.Már pedig ha ez rendben, akkor sok minden más is rendben!
Márta! Nagyon élveznéd, tudom!:-)
VálaszTörléshajnalban láttad ezt a filmet?
VálaszTörlés"Ments meg, Uram" m2
VálaszTörlésigen, olvastam: http://www.moksha.hu/utazas/szep-csend-sopronbanfalvi-palos-karmelita-kolostor/
egyre inkább vonz, köszönöm Éva
Katalinom, már megint egy jó link tőled! De jó az írás a bánfalvi kolostorról, minden benne van!Még mosolyogtam is magamban, én is írtam hasonlókat, nem is lehet másképp írni róla. Mindenki ezt tenné.
VálaszTörlésSajnos, az általad említett filmet nem láttam.
ott a linkje Éva, nézd meg, ha van időd valamikor, döbbenetes
VálaszTörlésA refektóriumba az eredeti freskók vannak? restaurálni kellett?
VálaszTörlésÉva! A refektórium eredeti freskóinak és stukkóinak restaurálását B. Juhász Györgyi végezte.
VálaszTörlésKatalin, de jó, köszi, megtaláltam nálad a film linkjét!
VálaszTörlésE-mailes helyesbítés Stalitól:
VálaszTörlés"Éva, nem az oltárképen van Sztálin.
A karzaton a freskón őt döfi le az Angyal."
Köszi, most nem tudtunk a templomba bemenni, az emlékezet kopik, de nem mentesít a pontatlanságtól!:-)