Otthon is lehet az ember turista, akár úgyis, hogy hirtelen észrevesz egy kőbe vésett 1637-es évszámot, és tudatosodik benne, hol is él. Ott ahol a múlt állandóan jelen van, de észre sem veszi már, annyira természetes.
Már megint Fodor Ákos haikuja ugrik be a megszokásról:
Fodor Ákos: Mindennapi Teszt-kérdés
Látod-e még azt,
amit nézel, vagy már csak
tudod: „ott" „az" „van"?
Mindez volt vasárnap délelőtt, mikor a reggeli otthoni kávé után az utcán hidegtől sajgó kézzel, sapka ellenére is fázó homlokkal, inkább a meleg kívánása miatt bementünk egy az ajtóban almával megrakott kosárral ( milyen egyszerű invitálás), valaha helyben készített képekkel díszített, régi fogassal is váró kávézóba, ahol krémest ettünk, mint valaha nagymamám konyhájában.
A porcukor most is rám hullott evés közben, és eredménytelenül söprögettem lefele a bolyhos pulóveremről.
A porcukor most is rám hullott evés közben, és eredménytelenül söprögettem lefele a bolyhos pulóveremről.
Odaragadt ragaszkodóan, mint a múltam.
:)
VálaszTörlésaz utolsó mondatod merő irodalom ! (is:)
VálaszTörlésAkkor neked a krémes volt az, ami Proust-nak a madeleine...
VálaszTörlésMarvin, Aliz, Flora, az izek, illatok visznek vissza leggyakrabban a múltba. Nekem is mindig Prust jut eszembe erről. Ránéztem a polcomon lévő "Az eltűnt idő nyomában" 3 kötetére. El kellene merülni benne.Ebben is el kellene merülni.
VálaszTörlésA múlt már csak ilyen. :) ránk száll mint porcukor a krémesről.:)
VálaszTörlés