2010. június 21., hétfő
Kávé - és levendulaillatú nyári nap
Tavaly Badacsonyban csináltam egy képet a kávémról, és akkor is egy szál levendulát szorongattam a kezemben. Majd fényképezéshez odatettem a kávéscsésze mellé.
Szombaton Ruston is csináltam egy-két ilyen képet. Nem volt tudatos, de így alakult újra. Jó volt úgy kávézni, beszélgetni, hogy küzben a szőlőlugason átsütő napfény és a levelek árnyéka mozgott az asztalon.
Így ismétlődjenek máskor is a szép pillanatok!
Kávé- és levendulaillatú nyári nap.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
zene
x
Tájékoztatás
Az Éva című blogon található képek saját fotók.
E-mail címem: editis@citromail.hu
Én a kávét másoknak főzöm. Magamnak viszont vettem reggel a Délinél egy csokor levendulát. Szeretem, ha a szekrényben "nagymamaillat" leng. És a molyok is kerülik.
VálaszTörlésLevendulamániás vagyok, van a lakásban több helyen is, nem tudok ellenállni neki. Ha valahol utcán látok egyet letépem ( sandán körülnézek, hogy szabad-e!), és morzsolgatom, szagolgatom.
VálaszTörlésVeszek én is majd 1-2 csokorral, a régieket pedig ha meglesz az új, akkor kidobom.
Kiszolgáltak, örömet okoztak.
Az idén találtunk egy pompás helyet, ahol levendularengeteg erdő van. Hát mondanom sem kell, én is körülnéztem és szedtem két csokorral. Most itt virít a szobában. Ami a molyokat illeti megszerették ők is. Így vígan repkednek mellette jót röhögnek a naivitásomon. Még hogy ők utálják a levendulát? Hát lehet a levendulát nem szeretni?
VálaszTörlésTavaly Dörgicsén jártunk, ott találtuk a video elején látható levendulamezőt. Utána még bejártuk a Balatont, és mindenhol a levendulát kerestem fotótémának.
VálaszTörlésCsinátam is egy youtube-os emlékeztetőt magunknak arrólvégéről. Itt láthatjátok az ' alkotásom'.
http://www.youtube.com/watch?v=v7YMkn7Aq_A