Elfelejtettem fotózni, míg csináltam, de az a kis fémszűrő volt a csészében most, amit a csészébe kell tenni, és a széléhez passzol. Írtunk is már róla. Abba ment a levél, és a végén egyszerűen csak kiemeltem.
Aliz,én nem tudtam, hogy csodaszer. Most hogy tudom, már tisztelettel is nézek rá!:-) Régebben sokszor ittam, és fogalmam sem volt, hogy milyen hatása van. Tulajdonképpen nem is izgatott, nem azért ittam és iszom. Most néztem utána a neten. Ami érdekes számomra, hogy a viszonylag édes illata mellett kissé kesernyés az íze.
Nekem van egy jókora dobozzal. Sosem hagyom kiürülni. Sokan nem bírják intenzív aromája miatt, nekem meg pont az "jön be". Nem forralom, csak áztatom. Isteni! Borónál is ittam ilyent régebben.
Mindig volt jázmintea, ánizsos vajassütemény. Bőrkötésű könyvek, szemüveg a pici asztalon. Szóltak szép zenék, néha veretes költemény is; nemigen értettem, de a Hang tetszett nagyon. Volt, hogy kártya járta, elővették a dominót, és köröskörül mindennek „otthon-szaga” volt. Szívesen mennék el hozzá, újra meg újra. Sajnos, már régóta nem tehetem. Elkortyolom tűnődve a jázminteámat. Pedig igazából nem is szeretem…
Vén, Borónál, Boróval biztosan jó teákat ihattál. El tudom képezelni, hogy megadtátok a módját. A jázmin teát veszed? Rólad el tudom képzelni, hogy te szárítgatod, és sajátot használsz.
Marvin, képzeld ittam olyat! Egy barátom kínai szakos egy egyetemen, és Kínában volt nyelvgyakorlaton. Kaptam tőle ajándékba ilyen jázmin 'golyós teát' hazatérte után. Tetszett nagyon, és ízlett is!
Elfelejtettem fotózni, míg csináltam, de az a kis fémszűrő volt a csészében most, amit a csészébe kell tenni, és a széléhez passzol. Írtunk is már róla. Abba ment a levél, és a végén egyszerűen csak kiemeltem.
VálaszTörléshttp://teazo.freeblog.hu/
VálaszTörlésEzt is találtam, biztos, hogy olvasgatni fogom.
Szeretem a JÁZMINT!
VálaszTörlésAntioxidáns hatása is van. Ezzel csökkenti a tumorképződés kockázatát is.
VálaszTörléshűha! ez a jázmin csodaszer?!
VálaszTörlésde nem csodálom, már az illata is csodás!
Aliz,én nem tudtam, hogy csodaszer. Most hogy tudom, már tisztelettel is nézek rá!:-)
VálaszTörlésRégebben sokszor ittam, és fogalmam sem volt, hogy milyen hatása van. Tulajdonképpen nem is izgatott, nem azért ittam és iszom. Most néztem utána a neten.
Ami érdekes számomra, hogy a viszonylag édes illata mellett kissé kesernyés az íze.
Boró, Vén! Gyűlnek az információk és érzelmek is kialakulnak iránta.
VálaszTörlésVén, csupa nagybetűvel? Amúgy névnek is szép.:-)
Nekem van egy jókora dobozzal. Sosem hagyom kiürülni. Sokan nem bírják intenzív aromája miatt, nekem meg pont az "jön be". Nem forralom, csak áztatom. Isteni!
VálaszTörlésBorónál is ittam ilyent régebben.
Én azt szeretem a legjobban, ha mások isszák körülöttem. Úgy vagyok vele, mint az ilatos pipadohány füstjével :)
VálaszTörlésA tantinál
VálaszTörlésMindig volt jázmintea, ánizsos vajassütemény.
Bőrkötésű könyvek, szemüveg a pici asztalon.
Szóltak szép zenék, néha veretes költemény is;
nemigen értettem, de a Hang tetszett nagyon.
Volt, hogy kártya járta, elővették a dominót,
és köröskörül mindennek „otthon-szaga” volt.
Szívesen mennék el hozzá, újra meg újra.
Sajnos, már régóta nem tehetem.
Elkortyolom tűnődve a jázminteámat.
Pedig igazából nem is szeretem…
Vén,
VálaszTörlésBorónál, Boróval biztosan jó teákat ihattál. El tudom képezelni, hogy megadtátok a módját.
A jázmin teát veszed? Rólad el tudom képzelni, hogy te szárítgatod, és sajátot használsz.
Trendo, köszönöm! Ha visszamehetnék a múlta, egy -egy lehetőséget jobban élveznék és kihasználnék.
VálaszTörlésÉva, nekem van olyan zöld teám, hogy egy-egy tealevélbe egy-egy egész jázminvirág van sodorva, így képeznek apró golyócskákat.
VálaszTörlésValami fenséges :)
Marvin, képzeld ittam olyat! Egy barátom kínai szakos egy egyetemen, és Kínában volt nyelvgyakorlaton. Kaptam tőle ajándékba ilyen jázmin 'golyós teát' hazatérte után. Tetszett nagyon, és ízlett is!
VálaszTörlésJól becsüld meg az élményt, mert nagyon-nagyon drága tea.
VálaszTörlésMegbecsültem, már el is fogyott!:-)
VálaszTörlés