bak, keresztvágó, szitál a fapor.
a fűrész másik végét senki nem fogja.
akadozik, hajlik az acél, ahogy tolod.
az út a tyúkólig eltakarítva,
másfél méteres hókupacok.
ha gyerek lennél, nem látnál rajtuk át.
így se látsz. köd van, füstszag.
a rügyet pattintó zöldnek nevet adni,
az égnek ahogyan gyönyörűn
szívünkbe kékül majd az elmúlás.
hajadonfőtt a földszagú tavasz
csámborog a kert alatt.
csipogó kiscsibék, záptojások.
ne felejts nevet adni semminek!
ha rátaposol, lila lét ereszt az eper.
cefreszag, berúgott kacsák.
a fűrészszél leveleket
szőrös hernyók harapják.
egyre rálépsz, zöld vért enged a nyár.
lavórban mosakodó gyerekkor,
szúnyogok, békák, legyek.
katlanba szorult hőség: szappan fő,
lekvár, baracklekvár sok cukorral,
és pálinka is. a rézüstöt este
az égbe dobod. jó lesz teliholdnak.
amit meghagytak a hernyók,
most az is lehull.
bever az eső a gangra,
bever a délutánba,
az egymást váltó napszakokba.
az eperfa fénylő, vizes ágain
csúszkál a tekintet,
mint egy röntgenfelvétel,
csontra vetkőztet az ősz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése