Mostanában

A hópelyhes mintázatú plédem puha melegsége, elmélyedés egy könyvben, a frissen szántott föld barázdáinak fénye, az útmenti fák leveleinek őszi színei, a csokis szuflé édessége, fények játéka a falon, a sült gesztenye forrósága, a mécses fényessége, a függönyön átsütő napsugarak szelídsége, a masszázsolaj illata, beszélgetések és csend újra és újra...

Részem és örömöm volt bennük mostanában.

Éppen kávézom

Nem először írok róla, de én még nem unom, mert jó dolog. Most is éppen kávét iszom, és közben írok pár sort ide.

Olyan jó kávézni, mint amilyen jó képeken is megörökíteni a frissítő vagy éppen megnyugtató perceit. Szeretek kávézókban is kávét inni, mikor elém teszi a pincér, és nekem csak meg kell innom. Nincs más dolgom vele. Nem mintha nem szeretném magam készíteni. Mert az egy szertartás, egymást követő mozdulatok szép sora. Lassan iszom, M. mindig megvárja türelmesen, míg végzek vele. Soha nem siettet.

Néha képeket is csinálok a percekről, és meg kell vallanom, hogy szeretek kávés képeket is nézegetni bárhol a neten.

Most inkább saját képeket hozok, szép pillanatok emlékeit...

Séta

 Találtam egy szép sort:

"... és a Nap hátralépett egyet, a levelek álomba ringatták magukat, az ősz pedig felébredt."

(Raquel Franco)

Igen, felébredt az ősz. Ma mentem egy kicsit, faleveleket nézegettem és fényképeztem. Gondoltam Mártára, aki gyakran írja a kommentjében, hogy sétáljak. Olyan jó, amikor azt olvasom, hogy biztat. Igaza van, csak nagyon nehezemre esik a fájdalmaim miatt. Néztem ma az embereket, a hasonló korúakat, akik bot nélkül, viszonylag gyorsan mentek. Mennyivel egyszerűbb, változatosabb lenne az életem, ha én is ezt tehetném. Mennyit sétálnék, milyen jót tenne ez a lelkemnek is, mert egy kicsit közelebb lennék a természethez. Nem megy, de próbálom kihozni a legtöbbet abból, ami van, és mégis elindulni. Mert kell a szándék, az elhatározás és végül a tett.

Megvettem a jövő évi naptáramat. Ez az első lépés 2025 felé. Nézegettem, hogy milyen napra esnek az ünnepek. Bár engem nem nagyon érint, mert nyugdíjban vagyok. Mégis érdekel, mert az a nap, amikor ünnep van, valahogy nyugodtabb számomra is, mert tudom, hogy a dolgozók nem mennek munkába, csendesebb a ház is olyankor.

Most pedig csinálok egy délutáni kávét magamnak, és olvasok. Elővettem már a hópelyhes díszítésű plédemet, ami puha és meleg. Csinálok magamnak egy pihenős délutánt, melyben van elégedettség is, mert voltam kint és sétáltam. Megtettem, amit kell, és szépséges leveleket is láttam. Jelentem, hogy rozsdásodnak, és álomba ringatják magukat... :)

Eltelt pár nap...

Eltelt pár nap. Olyan jó volt újra kisbabát ölbe venni, élete első cipőjére rácsodálkozni, kezecskéjét kézbe venni. 

Délelőtti napfényben Márait olvasni, értékes gondolatokkal gazdagodni, esti lámpafényben is könyvet lapozgatni. A fény játékát követni, erkélyen rozsdásodó szőlőleveleket nézegetni. Káposztás tésztát kérni és kapni, Cabernet Sauvignont kóstolgatni, kávéban tejszínt kevergetni, mintázatát nézegetni, lédús almát szeletelni. Békességben megpihenni, emlékeket élesztgetni, beszélgetni, mosolyogni, barátokról érdeklődni. 

Olyan jó volt  ilyen napokat átélni...

Magyarul

Mikor M. a fiával beszélgetett egy ebéd után, felfigyeltem néhány mondatra.  A magyar és a német szó bennük volt, és még sok mindent megértettem, de kértem, hogy a német beszélgetésüket fordítsák le nekem angolra, mert érdekelt. Arról volt szó, hogy külföldön a magyarok örülnek, ha a honfitársaikkal magyarul beszélgethetnek. Ő ezt nem tapasztalta a németül beszélőkkel, ha külföldön jár. 

Visszagondoltam, hogy miből szűrhette le ezt a következtetést. És igen! Mikor magyarokkal találkoztam bárhol, gyakran szóba elegyedtünk, mosolyogtunk, és legalább annyit megkérdeztünk egymástól, hogy honnan jöttünk. 

Emlékszem, mikor Český Krumlovban voltunk egy panzióban, láttam 2 férfi motorján magyar rendszámot és a H betűt. Magyarul köszöntem nekik, mivel többször összefutottunk. Láttam az örömöt az arcukon, és ki is mondták, hogy mennyire örülnek nekem. Azt is hozzátették, hogy végre magyarul beszélhetnek, és pár percig még folytattuk az eszmecserét.  

Olaszországban a recepciós mikor meglátta  a magyar személyi igazolványomat ( az útlevelem lejárt), hangosan és széles mosollyal kívánt jó napot, és el is kezdtünk beszélgetni. 

Észrevettem azt is, hogy az Ausztriában dolgozó magyar pincérek, ha felfedezik, hogy magyar vagyok, kicsit másképp bánnak velem. Közel a határ, sokan vannak. Még sok ilyen élményem van. 

Örülök, hogy M. észrevette, hogy mi történik, ezentúl én is jobban figyelek rá. Tulajdonképpen örülök, hogy így van, lehetne másképp is.

Más! Elkezdődött a mécsesek és a gyertyák időszaka. Örülök neki. Van itthon sok belőlük, gyertya- és mécsestartóból is. Idén nem is kell vennem. Persze, ha meg tudom állni, hogy ne vegyek. :)

Tárház

 Ezt olvastam a Facebookon mostanában: 

"…úgy érzem, hogy az élet a vele járó szenvedésekkel együtt is szép. Mindennel együtt, ami van. Azt hiszem, hogy a boldogság nem kívülről jön. Úgy értem, nem csak a sorstól függ, hogy megajándékoz-e vele, vagy nem? Hanem attól: van-e bennünk tehetség az örömre, a boldogság felismerésére és befogadására. Én azt hiszem, bennem egész tárház vár az öröm befogadására. Én szeretek boldog lenni."

( Erdős Renée)

Talán azért van az, hogy boldogság- és örömmorzsákat találok életem hétköznapi történéseiben és élményeiben is, mert úgy érzem, hogy megvan bennem a tehetség, mely segít felismerni, átélni őket. Egyszerűen kedvem van az élethez...

Történik mindez azután, hogy mély depresszióba estem, mert azt hittem meg kell halnom vastagbéldaganatban. Végül hosszú idő után kiderült, hogy nincs rákom, de addigra kikészültem teljesen, mire ez bebizonyosodott. Mennyire ragaszkodom az élethez, mely lassan ugyan elmúlik, de én még meg akarom hosszabbítani, ameddig csak lehet.

Most már tudom azt is, hogy valójában úgy érdemes élni, hogy meglegyen bennem az a bizonyos tárház az öröm befogadására. Mert bizony van az életben öröm, csak fel kell ismerni őket, bármilyen észrevétlenül is legyenek jelen a mindennapokban.

A korábbi napok történései

Az előző napokban M-nél voltam, hogy oldjam az egyedüllétet. Szándékosan nem magányról írtam, mert szerencsére nem ismerem egyelőre  ezt az érzést. Remélem, hogy  ez így is marad sokáig.

Az esős napokban palacsintát és gesztenyét sütöttünk a benti melegben, és sokat olvastunk. M. főzött most is, így a teljes pihenés várt rám. Olyan jó volt elővenni a meleg, pöttyös köntösömet is, éjjelre a nyári vékony takarót lecserélni a téli vastaggal. Élvezni az őszt, figyelgetni az ablakon át a kinti esőt, és az ablak előtt álló  gesztenyefa barnuló leveleit.

Reggel kopogó esőcseppekre ébredtem, és mikor ebéd után néha lefeküdtem gyakran hallottam ezeket a hangokat. Béke és nyugalom árad belőlük, szeretem őket. 

Én lassan iszom a kávét reggel, eltart egy óráig is, miközben számítógép előtt ülök általában. Egyik este M. míg a Híradót nézte, én Márta adventi kalendáriumos bejegyzéseit olvastam. Mennyivel pihentetőbb volt, mint a híreket nézni. Sokszor év közben is olvasom ezeket az írásokat, mert mindig elgondolkodtatnak, meghozzák számomra a nyugalom érzését. Nagyon szeretem ezt a blogot, sokszor olvasgatom.

Egyik nap az idősebbik fiú eljött ebédelni hozzánk. Volt kire várni, francia bort bontani. Apa és fiú politizáltak is, mert nagyon aktuális volt az előző vasárnapi osztrák választás után ezt tenni. Hallgattam őket, és próbáltam megérteni a német beszédet, mert átváltottak az angolról erre az időre. Én is követtem az ottani politikai eseményeket, így nem volt nehéz a megértés.

Most itthon vagyok, várnak rám a megszokott napok, és most is a reggeli kávémmal ülök a számítógép előtt. Az ember a szokásaival nem hagy fel, sem otthon, sem máshol. Jó dolog elmenni, jó dolog hazajönni, és élvezni itt is, ott is a napokat.

Szombat délután

Előveszek egy papírt, éppen akkorát, amekkorára ráfér néhány szó, és összeírom, hogy mit akarok venni majd a boltban. Nem hagyatkozom az emlékezetemre, nem olyan könnyű már nekem visszamenni, ha valamit elfelejtek. A bot ugyan a kezemben van, de mégis nehéz eljutnom odáig. Elindulok, de csak majd hétfőn, addig van itthon még minden. Élvezem itthon - most éppen egyedül - a hétvégét, és nem mozdulok ki. Olvasok majd sokat, ez lesz a fő programom.

Kell a friss levegő is, kinyitom reggel az ablakot, kikönyökölök, és hosszan nézem a járdára, a fűre hullott egyre több levelet. Sárgák, barnák. Mélyeket lélegzem, érzem, ahogy a tüdőmbe árad a kissé már nyirkos hideg. Olyan őszi minden. Majd becsukom az ablakot, és bekapcsolom a fűtést. Még hivatalosan nincs itt az ideje, de szolgáltatják már a meleget. Aki akar úgyis spórol vele, de szerintem sokan akarják a benti kellemes hőmérsékletet különösen hétvégén, mikor sokan vannak otthon. Adja az otthonosság érzését így ősszel, szeptember végén, mikor már közel az október is, és egyre inkább érezteti magát velünk az új évszak  a maga minden szépségével. Jönnek majd az  "emberes" hónapok.

Kávét csinálok, kikészítem az olvasandó könyveket, de előtte az ablakból kattintok egy képet a levelekről, a fotelomba helyezett könyvekről, és írok a nem lényeges gondolataimról. Már megint nem fontosak, de megosztom őket, így tudatom az olvasóimmal, hogy jól vagyok még mindig, és ilyen dolgok is jártak a fejemben.

Találkozások

Vasárnap M. fiai, a hozzájuk tartozó feleség és a barátnő jött hozzám látogatóba. Ebédeltünk egy kedves étteremben, utána kávéztunk, sütiztünk, és beszélgettünk nálam. Jött a pici fiúcska is, aki aznap volt 4 hónapos. Kis izgő-mozó, olyan, mint egy hátára esett bogárka, aki kalimpál a lábaival, ő az ökölbe szorított kis kezeivel is. Közben gügyög, hangosan nevet, kacag, már ha hasra fordítják felnyomja magát, és megemeli a fejét is. Szépen fejlődik, ahogy mondják a szülei, ő a napsugár az életükben.

Ma délután egy barátnőm jön hozzám. Már mióta tervezzük, hogy így lesz. Egyszer nagyon meleg volt, egyszer nagyon hideg és esős az időjárás. Volt úgy, hogy ő utazott el, volt úgy, hogy én. Nem tudtunk összejönni, valami miatt mindig halogattuk  a személyes találkozást. Most végre megvan az időpont, és nagyon örülök, hogy együtt lehetünk. Majd beszélgetünk, utazós képeket nézegetünk, eszegetünk, iszogatunk, és közben lassan ránk esteledik.

Volt kiknek teríteni, elővenni a szüleim nászajándékba kapott csészéit, volt és van kiket örömmel várni, figyelni, mikor szólal meg a csengő, mikor állhatok ki az ajtóba, és nézhetem mikor bukkannak fel a lépcsőn. Hozzám jönnek, az egyedüllétemet megtörik, és már nem csak WhatsAppon, Messengeren és telefonon vagyunk kapcsolatban.

A forró, nyári napok és az azt követő hideg eső után eljött az arany középutas, napsütéses, a langyosan meleg ősz, az egyedüllét után társaságban vagyok, a csend után szavakkal, nevetéssel is múlik az idő. 

Jó, hogy kiegyenlítődik minden, így lehet élni, így jó lenni, örömmel, békében, társaságban is.