Virágok

Virágzik a levendula. Mikor még jobban tudtam járni elmentünk Tihanyba, Dörgicsére levendulavirágzást nézni. Mindig élveztem. Tettem a hátizsákomba pár szálat, morzsolgattam, és időnként megszagoltam az ujjaimat. Jó volt érezni az illatát. Vettem levendulapárnácskákat és levendulaolajat, hoztam haza belőlük a vázáimba is. Ha lenne kertem biztosan lenne levendulám, és örömöm telne benne.

Mindig is szerettem a virágokat. Tudom, így vagyunk ezzel sokan. Szeretem a színüket, az illatukat, a selymes tapintásukat. Ha mást nem is, de mindig hoztam haza pár szál pipitért, hogy legyen itthon mire nézni, ha bemegyek a szobámba. Sok volt és van is a lakótelepen a fű között. Könnyű volt megtalálni őket. Milyen kedves, vidám neve van.

Emlékszem, mikor mentem át anyuhoz, mindig szedtem neki ebből a virágból az utcán, és ő örült neki. Rögtön vízbe tette, és ott volt  a konyhája asztalán. Volt neki egy régi mokkás pohara abba tette, olyan retro-féle pohár volt. Régen abból ittuk a kávét. Nem kellett hozzá sok, hogy örömöt okozzak anyunak. Mikor nyírták a füvet eltűnt a virág, de utána újra hamarosan nyílt. 

Jönnek elő az emlékek anyuval kapcsolatban, néha elég az is, ha a pipitérre gondolok. Múlik az idő, lassan négy éve lesz, hogy meghalt, de gyakran eszembe jut. Nincs kinek virágot vigyek. Most biztosan felhívnám, ha tehetném.

Hársfa

Az elmúlt percekben nem is volt annál jobb, mint érezni a hársvirág illatát így Pünkösd vasárnap délután, amit egy-egy kósza szellő hozott felém, mikor kiültem az erkélyre, hogy némi levegőhöz is jussak a nap folyamán. Közben megszólalt egy galamb is, turbékolt, monoton hangon adta tudtára a világnak, hogy él, miközben megpihent a fán.

Marad számomra az erkély szokás szerint, igaz, hogy délután nem süti a Nap, és az, hogy napfényhez is jussak nem adatik most meg. De így is jó. 

Magamhoz vettem a kávém, és élveztem az illatokat, a hangokat és a látványt, amint egy anyuka kézenfogva a kisfiát átment az úton. Szépek voltak, jó volt őket látni.

Nem lett olyan kánikula, mint amit ígértek, de ezt egyáltalán nem bánom. Így sokkal kellemesebb az időjárás.

Jó hétvégét ( ami még megmaradt belőle) és Pünkösd hétfőt kívánok mindnyájatoknak.

Pipacsok

Azt hallottam az időjárás jelentésben, hogy jövő hét második felében akár 36-37 fok is lesz. Igazi kánikula ígérkezik. Most még élvezhető a benti kellemes hőmérséklet. Nem tudom bejön-e a jóslatuk, tévedhetnek a meteorológusok is.

Most borult az idő, az eső is esett, 14.5 fok van vasárnap délután. Kicsit hűvös van, de én raktározom magamban ezt az érzést arra az időre, mikor majd nagyon melegem lesz a lakásban. Kellenek a jó emlékek, szerencsére sokszor meg is adatnak.

Szombaton mentünk az autóval, és én nézegettem a pipacsokat. Régen, mikor sétálgattunk, egészen közel tudtam menni a pipacsmezőkhöz, most csak így autóból láttam őket, de így is magával ragadott a látvány. 

Ezt a képet egy valamikori sétánkon készítettem, mikor még kézközelben voltak a pipacsok, és meg tudtam simítani őket. Finom, selymes az érintésük, szeretem őket.

Szép volt, jó volt, igaz volt.

Napjaim

Minden nap egyforma. 

A reggeli kávétól a délután 3-kor megevett almáig, az esti zuhanyozásig. Percre be van osztva az időm, még véletlenül sem tér el a megszokottól. Semmi nem változik, a  falak sem, melyek fogva tartanak. Csak néha mozdulok ki, mikor már nagyon be kell vásárolnom, hogy meglegyen itthon a mindennapi kenyér és más ennivaló. Néha el kell még mennem a fodrászhoz, a bankba, az orvoshoz, a gyógyszertárba... Sok pénzt költök taxira, a buszt nem tudom használni, gyalogolni sem tudok.

Mégis élni jó, az itthon békéjét élvezni, még akkor is, ha nem változik semmi. Csak néha sírom el magam, de itt van a papírzsebkendő az asztalomon, ha szükségem van rá. Nem szégyen a sírás.

Jó, hogy vannak blogok, tudom őket olvasni, töltekezni, más emberek gondolataival együtt lenni. Nézni a képeket, a látványokat, melyek őket veszik körül. 

Tudok én is adni magamból, mégha nem is sok, amit nyújtani tudok, de kikívánkozik belőlem, hát kiengedem mindazt, ami bennem van. Hadd lássa más is hogyan élek, hogyan telnek a napjaim, akkor is, ha semmi mutogatni való nincs róluk. 

Szappan

 

Nagyon szeretek kezet mosni. Ha valamit csinálok, és úgy érzem szükségem van kézmosásra, azonnal megteszem. Van itthon sokféle szappanom. Vannak francia szappanaim is. Természetes, számomra nagyon vonzó  illatuk van. 

Gondolkoztam, hogy mihez hasonlíthatnám ezt az illatot. Leginkább fű, föld,  olívaolaj illatra és némi virágillatra, bár nem ez utóbbi a jellemző. Igazán nem tudnám meghatározni, hogy mire is hasonlítanak. Talán a régi mosószappanokéra emlékeztetnek.

Nagy, kocka alakúak, alig férnek el a tenyeremben. Lassan fogynak, mégha sokszor mosok is kezet, és sokszor zuhanyozom is.

Mióta beköszöntött a járvány, az az első, ha hazajövök valahonnan, hogy kezet mosok gondosan, alaposan. Fertőtlenítem a mankóm fogantyúját is. Mert hiába mosok kezet, ha utána megfogom a mankómat, amit előtte sokszor megérintettem még mosatlan kézzel. A tisztaság fontos dolga az életnek, nekem is az.

Míg mosom  a kezem, arra gondolok, hogy milyen várni valakire békével, türelemmel. Tudom, hogy kapok valami jót. Nincs is annál jobb. Talán ennél adni a jobb dolog. Mikor látom a másik örömét az arcán, amit én okoztam.

Tudom, hogy eljön hozzám, és marad nálam pár napig. Lesz kihez szólnom, lesz kire néznem újra, és én tiszta kézzel, tiszta örömmel várhatok. 

Ilyen az élet több más jó dolog mellett. Jó dolog  a szappan, jó  a várakozás, jó az ittlét, jó a beszélgetés, jó a közös étkezés, csak észre kell venni mindezeket. 

Én megteszem, mert életem részei. Blogtémává növesztettem őket, mert rólam szólnak, bármilyen csekélységek is megosztom veletek.

Ma áztatós esős napra ébredtem. 8 fok van, és veri az eső az ablakot kitartóan. Kinézve az ablakon zöldellő fákat látok, és mögöttük rózsaszínbe borultak a japán díszcseresznyefák is az ablakommal szemben lévő  közeli kis téren. Ez már javában a tavasz a maga sajátos színeivel, mégha most esik is. Az ablakból tudom nézni  a az új évszakot a séták hiányában.

Jó volt a húsvétom. Szerdán jöttem haza.

Voltak M. fiai is az első napon az egyik feleségével. Együtt ebédeltünk, és maradtak késő délutánig. 

Egyébként pedig jól elvoltunk a többi napokon M-nal. 

Beszélgettünk, számítógépeztünk, filmeket néztünk esténként. Olvastam a blogokat is, így kicsit olyan volt ez a része az ottlétemnek, mintha itthon lettem volna.

Szerdán bevásároltunk nekem. M. segített, elvitt a boltokba, felhozta a vásárolt holmikat. Kell a segítség, jólesik, ha van.

Visszatértem a megszokott napjaimba már ma és tegnap. Jó elmenni, és jó hazajönni is. Végzem újra a napi teendőimet. Ilyen az életem, elfogadtam, de jó néha kimozdulni. Megtehettem az elmúlt napokban, és én megbecsülöm a mást, ami eltér a megszokottól. Ez a pár nap ilyen volt. Kikapcsolódtam.

Húsvét

Mikor még Anyu élt, mindig nálam volt húsvétkor a reggeli. Előkészítettem a sonkát, a tojást, és ő úgy fél 9 óra tájban megérkezett. Közösen fogyaszottuk el az ételt. Volt mindig egy kis ajándék is, csoki nyuszi, csoki tojás, soha nem múlt el nélkülük az ünnep. Úgy fogadtuk ezeket a kis figyelmességeket, mint a gyerekek.

Utána átmentünk hozzá, ott már várt az előkészített ebéd, csak fel kellett melegíteni. A délutánt együtt töltöttük nála.

Elmúlt ez az általunk teremtett szokás is, mióta ő nincs. Sok minden más már mióta Anyu  elhunyt. A régi szokásoknak vége, vele együtt voltak az igaziak az ünnepek, a karácsony és a húsvét is. Hiányzik.

Kívánok mindenkinek áldott húsvétot, legyen szép és meghitt ez az alkalom is, és aki teheti együtt ünnepelhessen a családjával, mert úgy az igazi.

Én sem leszek egyedül. M. és családja társaságában leszek.

Szombat

Ma reggel elhatároztam, hogy tiszta ágyneműt húzok. Mindig öröm, ha valami tisztával van dolgom. Szeretek tiszta ágyneműben aludni. Az első éjszaka benne mindig külön öröm számomra. Lecseréltem a téli mintásat virágmintásra, elvégre itt a tavasz. Kreppet húztam, hogy legközelebb ne kelljen vasalnom. Kiteregettem, aztán száradás után jöhet a vasalás, mert ami most volt fent az nem krepp volt. Szarvasmintás, hópelyhes, téli ágyneműkben aludtam eddig, de elmúlt a tél, itt  a tavasz, és ezt a tényt követem az ágyneműkben is. Van minden évszakra ágyneműm. Most már jöhetnek a virágmintásak.

Tulajdonképpen ez volt a legfontosabb, amit ma tettem. Összeszedtem még egyéb mosnivalót is, hálóinget, törölközőket, és elkezdte a gép a mosást. A csendet megtörte a halk zúgása, egy óra 26 perc a program. 

Addig olvasgattam blogokat közben, megittam két kávét, és tornáztam. Mert jót tesz a gerincemnek, ha körülötte az izmok erősödnek. Mióta sokat fogytam, főleg az izomból mentek le a kilók, és ez nem jó. 

Nem főztem, a főzésre szánt időt pihenésre szántam, és arra, amit az előbb már leírtam. Virslit melegítettem fel, azt ettem ebédre. 

Hétvége van, viszonylag sokáig aludtam, holnap még van egy szabadnap. Tulajdonképpen mióta nyugdíjban vagyok minden nap szabadnap, de a hétvége mégis más. Kicsit tovább alszom, többet ülök  a számítógép előtt, többet pihenek.

Így telt a mai napom mostanáig. Elégedett vagyok, nem is tervezek mást.

 

Hiányok

Hiányzik, hogy nem ehetek édességet akkor, amikor akarok. Régen csak úgy beültünk egy cukrászdába, és kiválaszthattam egy nekem tetsző tortaszeletet, rétest, krémest vagy bármi mást. A cukorbetegségem megfoszt ettől, és ez így is marad.

Nem voltam sohasem édességfüggő, de az önjutalmazás része volt mindig egy kis finomság. Nyáron a fagyi,  a jégkrém lehűtött egy kis időre, visszaemlékszem azokra az időkre. Jó volt, szép volt.

Ahogy idősödöm mindig van valami, amiről le kell mondanom. Ilyen a séta is. Hiányzik  a mozgás, de nem tudok járkálni. Még mankóval sem tudok sokat menni, de keveset sem nagyon. 

A megszokott dolgokról nehéz lemondani, de meg kell tenni, mert változik az élet, változunk mi is. Ahogy múlik az idő, egyre többet.

Két betegséggel élek. A cukorbetegség és a gerincproblémáim. Mind a kettő megfoszt valamitől, ami eddig életem része volt. El kell fogadnom. Meg is teszem, nem tehetek mást. Néha azért sírdogálok, hátha megkönnyebbülök tőle. Mert az öröm és a sírás is az élet része, ahogy az egészség és a betegség is.

Mondhatnám azt is, hogy ezek legyenek a legkevésbé fontos problémáim ebben a nehéz, háborús, Covidos időszakban. Viszont mivel megbeszéltük itt a blogokban azt is, hogy keresni kell az örömöt okozó dolgokat mostanában, ezért mégis fontosak számomra. Kellene az édesség és a séta, amolyan vígasztalóként, de nem adatnak meg. Viszont itt nincs háború, és egyelőre élek. Ilyen szempontból is lehet nézni a helyzetem. Igyekszem megvalósítani ezt a nézőpontot a jelenben és a jövőben is.

Élni jó!