Nárcisz

Van nárciszom itthon. 

Kis zöld vödörbe ültetve kaptam a még alig bimbókat Valentin napra virágzó primulával a tövükben. A nárciszokon szinte nem látszott, és látszik rajtuk még mindig, hogy mi lesz valaha belőlük. Pár napja kinyílt az egyik, az első, mintegy hírnöke a többinek. Van még hét testvér ezen az egyen kívül. Szorosan zárva vannak a szirmok, rejtőzködve várják, hogy megmutathassák magukat. Rendszeresen locsolom, gondozom őket, beszélek hozzájuk. 

Látványuk közelebb hozzák  a tavaszt, a sárga színt,  mely odavonzza a tekintetet bármilyen kicsi is. Szinte csak egy kis folt az egész, mely mégis fogva tartja a szemet. 

Ez a szín a napfény színe. Figyelni fogom, ahogy nőnek, virágoznak, és egyre szebbek lesznek. Szépségük örömöt okoz, bármilyen kis dologról van is szó. 

Jóság

Este van és csend. Besötétedett, még mindig korán sötétedik, de érezhetően hosszabbodnak már a nappalok. Égnek már az utcán a lámpák, az egyik éppen az ablakom előtt van, látom a fényét, ha eljön az este.

Meggyújtottam a mécsesemet egy sercegő gyufával, remegve pislákol,  és azon gondolkoztam, hogy vannak jó emberek. Soha nem kérem, de ők önként adják, amit adnak. 

Ha leviszem a szemetemet, és éppen jön valaki velem szemben vagy mögöttem, akkor elkérik, és leviszik helyettem. Ha az ajtón akarok bejönni, kinyitják nekem. Ha véletlenül szomszédokkal találkozom a boltból jövet, akkor elkérik a táskámat, felhozzák, és leteszik az ajtóm elé. A hátitáskámat is el akarják kérni, de azt azért nem adom, mert az már jól  el van igazítva a hátamon. Ha a lépcsőn megyek a mankómmal, akkor megállnak, megvárják míg fel- vagy leérek, és mondogatják közben, hogy ne siessek, mert ők ráérnek. Tulajdonképpen én is, de nem akarom megváratni őket. Lassú vagyok, különösen a lépcsőkön. Úgy megyek, hogy leteszem az egyik lábam, aztán a másikat mellé, és így folytatom, míg el nem fogynak a lépcsők.

Rám mosolyognak, én is rájuk, és az a mosoly rajtam ül, míg haza nem érek.

Nem tudom viszonozni a jóságukat csak egy köszönettel, de nem is várják el tőlem, hogy más egyebet is adjak. Ha én tudnék másnak segíteni, akkor én is ugyanezt tenném,  ahogy meg is tettem a múltban. Most visszakapom a jóságot, és ezt csak jó és szép szavakkal tudom tudtukra adni, hogy mennyire jólesik. 

Régen

szokásom volt, hogy miután hazaértem a munkából, és becsuktam magam mögött az ajtót, még egy kicsit nyomtam rajta, hogy biztosan kizárjam a külvilágot. Erre vágytam a zajos, néha kesze-kusza nap közben, a külvilág kizárására, csináltam még egy szertartást az ajtóval, ami végleg megnyugtatott. Talán ez egy befelé forduló személytől nem lehet váratlan és szokatlan cselekedet. Túl sok ember vett körül délután és este. Számomra legalábbis túl sokan voltak. Vágytam az egyedüllétre mikor hazaértem. Akkor már tudtam, hogy eljön majd az az idő, amikor sokszor egyedül leszek, és nem fogok vágyni arra, hogy magam legyek. 

Íme, eljött. Most elvagyok a saját gondolataimmal, a számítógéppel,  könyvekkel, házimunkával. Azzal kell élni, ami adatik. Kár lázadni, csak szorongást ad. Nincs rá szükség. 

Olyan helyen dolgoztam, hogy késő este volt már mikor hazaértem. Elővettem még egy könyvet, pörgettem a lapokat, olvasgattam, megnéztem a blogokat. Mécsest gyújtottam, megfürödtem. Anyu is felhívott, és beszélgettünk az eltelt napról. M-nal Skype-on váltottunk még pár mondatot. Így teltek a munka utáni estéim. 

A külvilág már nem volt körülöttem, a nappal körülvevő sok ember sem, az ajtón kívül voltak, és ez nagyon kellett nekem akkor az olykor nehéz nap után, mikor annyi mindenről kellett dönteni, megoldani, elrendezni. Szerettem a munkám, de nekem inkább egy egyedül végzendő munka kellett volna, ami nem kifejezetten pedagógusok számára lett kitalálva. Mikor dönteni kellett, hogy mi leszek, még nem voltam tisztában teljesen magammal.

Most már elhagytam a szertartást az ajtó megnyomásával. Egyszerűen becsukom az ajtót, és felakasztom a kulcsot. Kész, ennyi! 

Csak egy régi hangulat, semmi más...

Ha más nem jut eszembe, amiről írhatnék, egy-egy régi emlékről írok, mely már a múlté, de még bennem él, mégha egészen kis dolog is.

Eszembe jutott, hogy milyen jó is volt megállni, és leülni egy kávézóban. A lágyan  besütő napfény az ablakon át megadta  a szükséges,  az aktuális problémákat elfedő hangulatot, mégha néhány percre is. Nem is vártuk el, hogy megoldódjanak a gondok, csak azért mert leültünk egy kis időre meginni egy kávét. 

Alig váltottunk pár szót, már mindent kimondtunk odafelé menet, csak ültünk csendben, hallgattuk a kávéfőző gőzének tompán sípoló hangját, a kanalak halk koccanását, a körülöttünk zajló élet foszlányait, melyek eljutottak hozzánk a mások által halkan kimondott szavakon át.

Ha a színeket és fényeket figyeltük volna, nem láthattunk volna mást, mint barnát, törtfehéret, a fény által átszűrt szürkét, a kávéhoz adott ásványvíz átlátszó, el-elpattanó buborékainak csillogását. 

Belénk ivódott  a hely hangulata, és mikor visszatértünk az utcára, még egy ideig vittük magunkkal a kávé ízét a szánkban, a pincérek elköszönösének udvarias hangját, mellyel azt fejezték ki, hogy újra viszont akarnak látni  minket. És mi is kimondtuk a  "Viszontlátásra" szót, és be is tartottuk.

Milyen más volt akkor az élet, mikor tudtam menni, gyakran kimozdulni az otthonomból. Átéltem, gyártottam az élményeket, melyekből most tudok élni.

Reggelem

Ülök a csendben. 

Reggel 8-kor felkeltem, megmértem a vércukorszintemet: 5,3 volt, utána megreggeliztem és bekapcsoltam a radiátorokat. Éjjel soha nincsenek bekapcsolva, de nem nagyon hűl ki  a lakás reggelre.

Majd úgy döntöttem, hogy visszafekszem még egy kicsit pár percre, de 10-ig aludtam. Kipihenten ébredtem, jól kezdődőtt a napom. 

Utána jöhetett a szokásos reggeli kávé. Nélküle nem múlik el a reggel. Nescafét csinálok, forralom hozzá a  vizet, kanalazom a szarvasos bögrébe a kávét, és teszek bele egy kis tejet. Cukrot egyébként sem tettem bele soha, most pedig nem is tehetnék. A bögrémet a számítógép mellé teszem, és bekapcsolom a gépet. Örülök, hogy sikerül, mert mostanában néha kiírja, hogy "No signal", és sokáig kell kapcsolgatni, míg sikerül belé életet lehelnem. Elkezdem olvasni a blogokat. 

Eddig ez egy szokásos nap, az ilyen sokáig alvást leszámítva. 

Majd feltöltöm a mécseses kosárkámat. Lesz estére belőle mit meggyújtani.

Tegnap délelőtt eső, utána napsütés volt, majd este hó, ami még ma is megvan. Csak győzzük követni az időjárást. Szerencsére nem vagyok nagyon érzékeny az időjárás változásaira, elviselek egy napon belül telet és tavaszt.  Bár a tavasztól messzire vagyunk ebben a hidegben. Igaz, hogy a melegfrontot néha megérzem, de ezenkívül más problémám nincs vele.

Elkezdődőtt egy új nap.

Napjaim

Itt ülök a számítógépem mellett, és azon gondolkozom, miről is írhatnék. Ha nem történik az emberrel semmi, nehéz témát találni. 

Minden úgy telik az új évben eddig, mint az előzőben. Nem fogadtam meg semmit, mert ha nem vagyok még készen rá, úgysem sikerül hosszú távon betartani. Egy ideig megy, aztán abbamarad. Az elhatározásokra meg kell érni, különben nem belülről jön, hanem csak üres szavak sorozata és pontokba szedett írások listája.

6-án leszedtem a karácsonyfámat. Elpakoltam mindent utána. Hiányzik. A fénye mellett ültem napokig, megszoktam, hogy velem van. Levettem a karácsonyi ajtódíszt is, most már semmi sincs nálam, ami a karácsonyra emlékeztetne. A szemközti ház ablakaiből és erkélyeiről is eltűntek a fények, azok is hiányoznak.

Vettem végre vércukorszint mérőt. Már éppen ideje volt. Halogattam mindig, mert féltem, hogy nem tudom használni. Mindig félek az új dolgoktól. A használati utasításokon általában nem tudok eligazodni, csak ha látom, hogy mi a teendő, ha valaki megmutatja. A gyógyszertárban megmutatták, nem is olyan ördöngős feladat. Ezentúl rendszeresen mérem az értéket.

M. itt volt velem egy hétig, jó volt nem egyedül lenni. Volt kihez szólnom, mégha nem is volt könnyű, mert elszoktam a beszédtől a sok hallgatásban. 

Elment, maradnak újra a betűk a gondolatok kifejezésére. 

Boldog új évet

A szilvesztert mindig otthon töltöttem. Soha nem mentem el sehova társasággal, és soha nem jött hozzám senki. Nem vagyok az a bulizós fajta. A kép is anyunál készült egy régen elmúlt alkalommal, mikor kölyök pezsgőt ittam vele az új év tiszteletére.

Idén egyedül várom 2022-t. TV-t nézek, M-nal Skype-on tartom a kapcsolatot. Ha a karácsonyt egyedül kellett volna így töltenem rosszabb lett volna. Ezt a helyzetet most kibírom. A szilveszter  nem olyan, mint a karácsony. 

Megvárom az éjfélt a TV-vel és a számítógéppel, megnézem a tüzijátékot az ablakból, majd lefekszem aludni. Ennyit a szilveszteremről. 

Éppen egy éve kezdtem el újra írni a blogomat. Akkor is az éjfélt vártam.

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak! Már egyszer kívántam az előző bejegyzésemben, de jókívánságokból soha nem elég.:)

Karácsony

Eltelt a karácsony, és én nem voltam egyedül. 23-án eljött M. és másnap a szentestét együtt töltöttük nálam. Előtte még M. meglátogatta az édesanyját az öccsével együtt. Neki még él az édesanyja, nem úgy, mint nekem. 

Halat csináltam vacsorára, és csendesen, békésen telt az este a karácsonyfa mellett.

Karácsony első napján reggel elmentünk M-hoz Ausztriába, nem volt problémás a határátkelés. Be kellett mutatni a 3 oltásról az igazolásokat, és már mehettünk is. 

Egy görög étteremben ebédeltünk karácsony első napján M. családjával, nem volt így gond a főzéssel. 

A kávézás és a süteményezés ( ez utóbbiból kimaradtam a cukorbetegségem miatt) már az ő lakásában volt. Sokat beszélgettünk, és csak apró ajándékokat adtunk egymásnak, nem csináltunk belőle nagy ügyet. 

Ott voltak M. fiai, az egyik fiú felesége, az ő testvére és az édesapjuk. Heten voltunk összesen. 

Anyu nagyon hiányzott. Visszaemlékeztem a vele együtt töltött karácsonyokra, és kicsordultak a könnyeim. A szentestét mindig együtt töltöttük, olyankor mindig nálam aludt. A következő napot már nála töltöttük, együtt ebédeltünk, és nagyon jó volt.

Karácsony másnapján és az azt követő napon még együtt voltam M-nal nála. Tegnap, kedden hazajöttünk hozzám, és ő még itt marad velem egy békében eltöltött napig.  

A következő  karácsony remélem már Covid nélkül telik, ez a egyik legnagyobb vágyam, hogy nyugodtan, kockázattól mentesen találkozhassunk  a családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel, a többiekkel.

Kívánok nektek egészségben gazdag, boldog új évet, és azt, hogy váljanak valóra a terveitek, vágyaitok.

Kívánság

Kívánok szép és áldott karácsonyt mindenkinek. 

Legyen olyan, amilyennek elképzeltétek, és meg is tettetek érte mindent.

Advent útja vezetett idáig, remélem, hogy az is szép volt, nyugalomra, örömre, szeretetre hívogató. 

Megérkeztünk.