Májusi szombat délelőtt

Még a héten június lesz, ez már tényleg kora nyár minden "tartozékával". 
A délelőtti nem mindig szeretem intézkedések ellenpontjai: 
Borsó pucolása az erkélyen, ebből lesz az ebéd, ami borsóleves lesz, persze, mi más. Mirelitből akartam eredetileg, de nehogy már abból legyen, mikor egy bácsi friss borsót árult a bolt sarkán.
A számomra első idei cseresznye kóstolgatása is a nap eseménye. Kapott belőle anyu, és kap belőle M. is.
Az ágynemű is napon száradt ma, hol máshol?
Még a délelőtt foglalatossága néhány nyári blúz átmosása, és a friss szélben lebegtetése, ami könnyű szépség, valami finom romantika és tiszta egyszerűség május utolsó napján, ami szombatra, vagyis hétvégére esik, és nagyon is jó így!
Tegnap korán lefeküdtem, olyan fáradt voltam, elaludni nem tudtam, de a sötétben csukott szemmel sem volt rossz. 
Aztán egyszer csak eltűntem...

Tegnap

az úton jól elvoltam, a felhőkkel, a le-lezúduló esővel és a pipacsmezőkkel.
Az is igaz, hogy semmi sem úgy indult, ahogy elvártuk volna. A szervizben nem készült el az autó időre, de adtak kölcsönautót, indulás előtt a fürdőszobai vízcsap megadta magát, de telefonálgatással lett szerelő, és ma jött is!
Beigazolódott, hogy vannak napok, mikor az élet elvégzendő feladatok sora.
Aztán közben kellenek ellenpontnak a pipacsmezők és az esőcseppek, melyeket csak úgy kapunk, és nem kell tenni értük. 
Ez a pihenés a célig és vissza...

Hétvége

Faludy György:  Meditáció

Nem gondolkodás, mert az gyakran fájó

tépelődés, kegyetlen és kemény,

csak kép vagy látomás, amely magától

formálódik, és úgy lebeg elém:

szobor, szép nő, táj, jóbarát, kőszirtek,

virág, való vagy képzelt jelenet,

tűzfény tűnt kandallókból, tenger – mindegy,

olykor változgat, olykor megremeg:

én mozdulatlanul lesem, szemlélem,

nem töprengek semmin se, de egészen

beleolvadok, szívom, teletöltöm

magam vele, de csak néző vagyok,

csendes, mohó néző – és ez a legnagyobb

öröm abból, hogy itt éltem a földön.

A távolság utáni vágyódásom, más szavakba öntött élményeinek hallgatásával, képek nézegetésével csillapítom, ami persze néha fordítva sül el, mert erősíti bennem a vágyat.
Aztán  a régi nagy utazók jutnak eszembe, és a köré gyűlő hallgatóság, a sok vagy akár egy "csendes, mohó néző"*. Akkor csak szavak voltak, esetleg rajzok, egyszerű térképek mégis megoldották az élmény és a tudás átadását, mert szavakkal is sok mindent el lehet érni, megértetni és láttatni is.
Miután szombat délelőtt elképzeltem Szicíliát a szavakon túl is, sőt, a képeket is láttam,- mert más időket élünk-,  a saját városomban sétáltunk. Újra turista voltam itthon, elmerültem a részletekben, mert a nagy egész csak egy elmosódott szürke folt, míg a részlet színekben gazdag kis világ, és tényleg bárhol megkaphatom, mert nem távolság függő, de mégis sokszor az kell, ami nincs. 
Megállapítottam, hogy mennyi- mennyi ember még utazik is azért, hogy mindazt megtegye, ami nekem természetes. 
A Fő téren egymást kerülgették a csoportok a műemlékeket nézve, vagy csak egyszerűen a Nap felé fordulva, csukott szemmel üldögélve...

* Faludy György

Ismét

turista voltam itthon a tegnap meleg délelőttjén, amikor elmentünk a soproni Patikamúzeumba úgy, hogy nem is terveztük, de nyitva volt az ajtaja, hát beléptünk, hogy az éretten barna polcokon porcelán tégelyeket, üvegre festett gyöngyvirágot, kopott, szúette fadobozokat, szárnyak között ülő angyalfejeket, ókori arcéleket nézzünk. 
Bár tudom, hogy védeni kell nyelvünket az idegen szavaktól, de a görög eredetű "patika" szónak számomra zamata van, és jobban tetszik, mint a gyógyszertár. 
Végigmentem a polcok mentén többször is, van amelyik tárgyhoz többször visszatértem, néhány itt van közülük a képeken. 
Valaha volt tartalmukat az írás még olykor jelzi, fegyelmezett ritmusuk, egyszerű szépségük tartalom híján is a szemek elégedettségét szolgálják, mert mindig is a csendes, tartással bíró szolgálat volt a feladatuk.

 

Mindenképpen!

Indítottam egy új kockás füzetet, melynek az első oldalára azt írtam: "Mindenképpen". Ebbe kerülnek a blogos társaknál megtalált kedvemre való receptek, melyeket mindenképpen ki kell próbálnom.
Persze, először elmentettem őket, de túl soknak bizonyult, most válogatok belőlük, és ezek kerülnek a füzetbe, ez már számomra a legjava. Már megint elborított a "sok"!
Tanév alatt általában a munkahelyemen eszem hétköznapokon.
Nyáron viszont kedvemre kipróbálhatok recepteket( szeretek főzni), de írtam le karácsonyi aprósüteményeket is, mert én sokszor gondolok a karácsonyra.
Apropó, munkahely... 
A képek az asztalomon lévő dolgaimról készültek. Van egy kis virág is az asztalomon a munkahely kertjéből a kolléganőm unokájának bébiételes üvegecskéjében.

Kora nyár

Ezzel a hirtelen jött kora nyárral, mintha megállt volna az élet. Munkahely, otthon, fájó lábú anyusom hétköznapi háromszöge, és közben madárcsicsergés, de az nagyon.
Gondoltam arra is, hogy nem írok a blogba, csak olvasok, mert nincs is írni való, de olyan nincs, hogy a semmiről ne lehessen írni, ha éppen kedvem van. 

Szerény reggeli- gabonakávé magos kenyérrel- a napos erkélyen, néhány szem eper, a ruha már kint szárad, vettem rozmaringot az újkrumplihoz. Fogytam még egy kilót, hurrá!, valamit jól csinálok, de teljesen odavagyok egy kis édességért. Viszont, ahogy Avilai Szent Teréz mondja: 
"Ha böjt, akkor böjt, ha fogolypecsenye, akkor fogolypecsenye". 
Vagy ez, vagy az, de míg az egyik tart, nem gondolkozunk a másik hiányán, mert akkor elvész az élvezet. Ezt még gyakorolni kell!
Kertem a munkahely szerény kertje ( udvara?), van kint egy-két pad, és én néhány percet ott megtalálható vagyok szünetekben. Ami aztán bezavar a négy fal közé az a nyárfák kitartóan szálló szöszmösze.

Az itt hagyott tárgyak

Berta néni több mint egy éve halt meg, és megerősödött bennem, hogy semmit nem vihetünk majd magunkkal. Itt hagyjuk a tárgyakat, és az új tulajdonos, az örökös van amit használ közülük, de leginkább selejtez, eléget, elajándékoz...Még abban a házban sincs vége ennek a folyamatnak. Sok mindent össze lehet gyűjteni egy hosszú élet folyamán.
Éppen egy hete voltunk ott, és az egyik szobában az asztalon feküdt egy feszület, bizonyára meszelés miatt maradt ott. Visszatettem a helyére, oda, ahol régen is volt, és közben továbbra hangosan kopogott az ablakon a vasárnapi eső.
Vannak percek, melyek mélyen megmaradnak bennünk...Nem is akarok ebből többet kihozni.

Kerestem Márta által olvasott és ajánlott( köszönet minden ajánlásáért)  Eric Metaxas könyvet Dietrich Bonhoefferről. Aztán egyszer ötletszerűen bementem egy még nem látogatott könyvesboltba, majd elhoztam a polcon lévő utolsó példányt. Tulajdonképpen Bonhoeffertől szeretnék olvasni, de az még várat magára, mert egyelőre nem találtam magyarul, de már előjegyeztem.
Függönyt mosok, lábat borogatok, és míg fel nem kell állnom, hogy visszategyem a függönyt, addig olvasok. Yvette még mindig itt van. Vagy ez már csak egy egyszerű eső?
Én is éppen most mosok függönyt, baj van az időzítéseimmel. Ha elkap a lendület ( mitől függ?), akkor az addig halogatott dolgokat gyorsan elvégzem, anélkül, hogy tekintettel lennék bármire is.

Lazítás

Olvasom a  blogokban, az én fejemben is megfordul, hogy a jó pillanatokból  is össze lehetne rakni az életet, ha észrevesszük legalább egy részét belőlük, mert olyan természetesnek tartjuk őket. A rosszat jobban számon tartjuk, és elnyammogunk rajtuk?
Olvasok Ivette-ről is a blogokban,  át is éltem, és mikor még mindig itt van szombaton is, én pedig a tegnap után most bentről szárazon nézhetem, akkor néhány nyugodt szép pillanattal összekötöm ezt  a makrancos nőt, és igyekszem is a tudatában lenni, különben ez is elszáll, mint a többi.
Anyu otthon pihenget, és ellátva, M. azt írja, hogy ahol éppen van, a piac tele friss gyümölccsel, zöldséggel, és süt a Nap. 
Én pedig megbeszéltem Ivette-tel, hogy ha még ma is itt lesz végig, akkor rá hivatkozva itthon jól és békében elleszek a nap hátralévő részében, főzőcskézek kedvemre, jöhet egy kis házimunka, olvasok is, előveszem az el sem tett mécsestartókat, és tudatában leszek mindennek.

Anselm Grün:  Az életművészet könyve c. munkájában olvasom azt, amit én még nem csinálok elég jól ( néha sehogy), viszont igyekszem:

"Ha este visszanézek a napomra: Fontos az, hogy tudatosan éltem. Már hálás vagyok, ha hátrahagytam személytelen nyomokat ebben a  világban. Ez mindig akkor történik, ha egészen jelen vagyok a találkozásban, ha olyannak észlelem az életet, amilyen. Minden, ami tudatosan történik, nyomot hagy. Nem az a fontos, milyen eredményt tudok felmutatni."

Yvette nagyon ragaszkodó

"...Szürke, rozoga házak,

És utcasor.

Az aszfalton csillogva játszanak

Esőcseppek fényreflexekkel.

Sárfoltokkal is,

Árnyékokkal is.

Oldalt az ideges, cifra

Villamosfényszínű kávéházablakok húznak el.

Zene 

És szürke házak sorakoznak..." *

Most értem haza munkából. 
Esernyő a fürdőkádban, hadd csurogjon róla a víz kedvére, vizes kabát már egy vállfán szárad, nadrág ledobva, meleg zokni felvéve, és ismét fűtenek Yvette miatt még májusban is.
Nem fárad, nagyon kitartó nő: csapkod, morog, ablakon dobol, vizet borzol, tócsát növel, hullámokat dagaszt, ágakat, fákat tör, internettel szórakozik.
Van ritmusa  a mai napnak: ázás, szárítkozás, ázás, szárítkozás...Pár óra múlva újra megyek vissza munkahelyre, hogy ne szakadjon meg ez a ritmus.

* Boross László: Eső után-részlet