Bele a gyűjteménybe

Már mindent másképp nézek, és írom fel a képzeletbeli listámra, mint évekkel ezelőtt. Olyan vagyok, mint egy gyűjtő, aki ha elkezd valamit, akkor nem tudja abbahagyni. 
Figyelem az évszakok váltakozásakor az első jeleket vagy éppen az utolsókat, a megszokottat, és a korral járó egyre kevesebb szokatlant.
Mikor lefényképeztem ezt a  cinkegolyót, akkor még volt benne egy kis csipegetni való, végül kiürült az összes, és tegnap leszedtem a kis zöld hálókat a ház előtti tujáról. Ez is a tavasz kezdetét jelenti,
Tavasz az is, hogy a  lányok  pléden üldögélve nevetgélhetnek már, és hogy medvehagymát tettem a körözöttembe...

10 perc hosszúsága viszonylagos

Még mindig  a múlt szerdai megállásainkról( Veszprémből hazafelé):
Hogy milyen hosszú tud lenni 10 perc egy magányos fűcsomóba kapaszkodva úgy, hogy alul nem tudom a lábfejem kitámasztani a porhanyós talajon, és ha elfárad a kezem is, akkor lecsúszom a hegy( domb-)oldalon, azt megtudtam Bándon az Essegvár romja felé vezető meredek úton. 
M. előrement, hagyott kedvemre árvacsalánozni, matatni a természetben, és csak 10 perc múlva jött vissza, mert már sokallta a lemaradásom, és megnézte amit akart.
Én addig kiabáltam, csendben is voltam, sőt, próbálkoztam is kikecmeregni a helyzetből sikertelenül.
Szóval így 10 perc a földön fekve hosszú, a hely egyébként szép, mert végül is felértem a romhoz egy kis segítséggel!:-)

Kisvárosban

egy esős vasárnap délután, mikor a vizes asztalok és székek napsütésre, száradásra vártak eredménytelenül, de tisztán. 

Macskakövek, ibolyás porcelánok, harangzúgás, függönyök titokzatoskodó takarása, turisták esernyős sétája és virágok...

A tóparton juhok legelték a márciusi füvet, és a kikötött hajón magyar zászló lengett a fel-feltámadó szélben. Néha úgy érzem túlzás is itt az egy főre eső figyelemfelkeltő apróság nekem, aki egyre inkább szeretné kerülni a sokat.

Rustra mentünk beszélgetni, és ez kicsit olyan volt, mint egy fenékkel két lovat megülni.

Vagy elmerülök a városka részleteiben és az egészben ráadásul fényképezőgéppel  a kézben, vagy odafigyelősen beszélgetek valakivel. Én tulajdonképpen büszke vagyok, hogy sikeresen megoldottuk ezt a figyelemmegosztó "feladatot".

Egyébként pedig jól tudom, hogy szerencsénk van, hogy közel hozzánk ez a hely, és szűk félórán belül ott lehetünk, ha éppen kedvünk úgy hozza. Fene a jó dolgunkat! :-D

Lezárva

Ruston megálltunk egy templom csukott ajtaja előtt vasárnap, bentről kihallatszottak a németül zajló keresztúti ájtatosság szó- és dallamfoszlányai. Én meg azzal voltam elfoglalva korábban, hogy valami nem úgy zajlott, ahogy akartam, és hagytam túltengeni az egóm, még ha részben igazam is volt. Ott viszont azt éreztem, hogy mindez annyira nem fontos többé.
Már  nem érdekelt az egész, ott és akkor voltam túl az egészen, éreztem a várt nyugalmat is, talán el sem kellett volna kezdeni, de a kimondott szavak miatt így kellett lennie. 

Kell

a szenvedős, kissé nehezebb időszak, és nemcsak az önként választott, hanem a ránk mért is, mert az értékesebb, ha egyáltalán szét lehet őket választani, mert bizony néha életünkben összegabalyodnak. 
Most már jó, sokkal jobb, és olykor mosollyal, bizonyos felismerésekkel bambulok a munkaidővel járó zajok utáni itthoni csendben.
Mert így kell megesnie a kis emberek kis ( sírós vagy nem sírós) eseteinek, vagyis alig észrevehetően belesimulva a egészbe, ahogy egyéb, jelentősnek mondottaknak is így kellene, mert akkor igaziak és maradandóak, ha azok is ekképpen történ(né)nek: "észrevétlenül a legnagyobb dolgoknak kijáró csendben" *

U.i.: Megszívlelendő lehetne ez a pár szó a mostani zajos, egymásra rálicitáló, igazi értékek helyett üveggyöngyöket is ígérő, harsány közéletünkben.

* Pilinszky János

Egyszer

csak összejön minden, este még nem sírok, mert uralom a helyzetet, csak belül rág. Gondoltam, hogy az alvás majd segít, de nem segített. Ma már sírtam titokban, hiába nem akarok, pedig azt is tudom, hogy nálam feszültségoldó. A vörös szem hogy segít a titoktartásban?
M. azt mondja, mindenki maga tudja megoldani a baját. Van benne valami, mert bent dől el minden, egy ölelés azért segítene. Ő mint egy "katona" oldja meg a dolgait, én meg mint egy nő. Az is igaz, hogy fegyelmezetten ( katonanő?).
Küldöm haza, ha egyedül tudom megoldani  a bajaim, akkor legalább hagyja megtenni, de ő erre azt mondja öltözzek, bepakol az autóba, elvisz oda, ahol szerinte szeretek lenni, és levegő is van fejtisztításra. 
Mászkálunk az esőben, beszélünk, összegzünk, kimondok mindent, ami bánt, ő meghallgat, és ő is kimondja. Leírni itt egyszerűbb!
Aztán hazajövünk, és megesszük a maradék ebédet, mert délben nem voltam éhes, aztán már ő sem.
Mikor elmegy megállapítjuk, hogy jó nap volt, ölelés is megvolt, és mennyire megnyugtató tud lenni.
Kellett ez a nap, az soha nem baj, ha nehéz, csak legalább legyen eredményes.

A völgyhídon innen és túl

Amikor a márkói völgyhídon átmegyünk, akkor látható távolságban, de mégis messzire ott a falu a templomtoronnyal. Egy villanásnál azért több Márkó, de jön az újabb látvány, és ha akarnám sem lenne köszönésnyi idő sem a találkozásunkból.
Ízlelgettük eddig is a bakonyi település nevét, vártuk, hogy hosszabbodjanak a napok, hogy hazafelé jövet megállhassunk, és az ismeretlent ismerőssé tegyük. 
A falu határában van egy kálvária, mely elvezeti a szemet egy kápolnáig, és a közelben van egy vasúti sínpár, mely nem tudom merre vezet, mert elvész a messzeségben.
A kápolna előtt és mögött tavaszi hérics, piros árvacsalán, más ismeretlen kis virágok, és még leginkább csak rügyező, mint virágzó fák. Óvatos még a tavasz, mint én. Még a végén barátok leszünk.
Egy séta után mindig rájövök, hogy mennyire nem ismerem a virágokat. Mindegyik szirmost ismerősként üdvözlöm ennyi évnyi tavasz után, de még mindig nagyon keveset név szerint.

Az első nap előtt

Csillagászati értelemben a tavaszi nap-éj egyenlőség idején kezdődik a tavasz, vagyis idén ez 2014. március 20. 17:57 perckor volt. 

Nos, március 19-én Veszprémből hazafelé jövet itt-ott megálltunk, és vigyázva arra, hogy a szél föl ne borítson minket, sétáltunk. Még nincs meg az a bizonyos „robbanás”  a természetben, de sok a szirom már. 
Néztem a  Balaton színét, és azt is, hogy kék a zölddel milyen harmóniában meg tud lenni, pedig gyerekkoromban nem tudom miért, de otthon ellenségként állították be őket. "Jaj, csak a kéket a zölddel együtt ne!" Nekem már akkor is tetszett.

Szóval, alattunk a fű, felettünk az ég, mi pedig valahol a kettő között a hivatalos tavasz előtt éppen egy nappal. Mint mindig ez az egy nap Veszprémbe és vissza nagyon kellett nekem, hogy kiszabaduljak a megszokásból. M. el tudott vinni, nem kellett 4:20-kor kelnem, hogy elkészüljek és elérjem a buszt. Hogy milyen jó nem kiütve végigcsinálni a napot!

Tudjuk, de nem árt időnként sulykolni

Louise L. Hay ezt írja Éld az életed c. könyvének első fejezetében, abban  a könyvben, melynek alcíme  "Lehetőségeink korlátlanok" , és néhány öngyógyítást szolgáló mondatát az előző bejegyzésemben már elhoztam. 
Ez itt kérem szépen az elmélet, én ezt tudom nagyon jól. De miért ne így éljünk legalább néha egy kicsit? Még én is dolgozom rajta, de a felismerés már legalább megtörtént! Ez az első lépés?
Íme az idézet:

"Az élet valójában nagyon egyszerű: amit adunk, azt kapjuk vissza.
Amilyenek tartjuk magunkat, olyanná is válunk. Hiszem, hogy mindenki, így jómagam is teljes mértékben felelősek  vagyunk mindenért, ami életünkben végbemegy, a jóért éppúgy, mint a rosszért. Minden egyes gondolatunk a jövőnket formálja....
...Ha békét, harmóniát és egyensúlyt teremtünk elménkben, meg is fogjuk találni azt életünkben."

Később írja: 

"Ami sugárzik belőlünk, amit hangoztatunk, hasonló formában visszajut hozzánk."

A könyvben többek között összegyűjti a leggyakoribb betegségeket, a kiváltó lehetséges lelki okokat és az ismétlendő megerősítéseket, melyek gyógyíthatják a testet is, a lelket is. Szerintem mi is kitalálhatunk valami pozitívat ismételgetni, a könyv csak ötletet adhat.  
Mert "amit hangoztatunk, hasonló formában visszajut hozzánk." 
Rájöttem( nagy észre vall!), hogy van bennünk egy kapcsoló, az egyik oldalán + a másikon - jel van. Lehet kattintgatni, és úgyis rájövünk, ha csak nem vagyunk önmagunk ellenségei, hogy a + oldalon jobb! Egyszerűnek tűnik.
Hangsúlyozom: úgy tűnik, mert bizony gyakran tűnik...

U.i.: Katalin ébresztett rá a hozzászólásával, hogy félreérthető vagyok.Elolvasva újra az  utolsó mondatokat, én is így látom.
A kapcsoló jó élmények adásával működik.Minél többet adok a magamnak, fogadok el, erősítem a hitem stb, annál inkább ott maradok, míg aztán belő meggyőződéssé válik.Hosszú út, nem egy kattintás. Nem írom át természetesen az eredeti szöveget már.Erre jó a blogos beszélgetés, hogy tisztázzunk.:-)