Havas nap

A még délelőtti utunkon autóból készült lenti kép óta jelentősen nőtt a hó mennyisége, ugyanis délután óta kitartóan esik. Alig neszeznek már az autók az utcán, kimentem lesöpörni az erkélyt is.
A bolhapiacon vettem egy téli festmény reprodukciót némi pénzért. Nem éppen érték, sőt, egyáltalán nem az. Nem is azért vettem meg, egyébként pedig nem is tudom miért.Talán mert a hópelyhek között füstöl rajta a kémény, és berliner kendőben megy valaki egy bécsi karácsonyi vásárra a képen kb. a századfordulón.
Bizonyos Tromayer Galériában  látható Bécsben az eredeti festmény, jó lenne megnézni egyszer.
A télhez tartozik még a forró fokhagymakrémleves sajttal, pirított kenyérkockákkal.
Anyunak vittem  kívánságára egy kis nasit Túró Rudi és pár gyümölcsös joghurt képében. Kedden jöhet haza, ha minden jól alakul. 
Olvasós estét tartok, megint rámjött a csend óhaja.Úgy látszik egyre inkább ez a vágyam. Néha kinézek az ablakon, hogy a lámpafényben ellenőrizzem esik-e még a hó. 
Esik.

Határeset

Tegnapi vágyam, hogy egyedül leszek, és legfeljebb egy könyv lesz a társaságom- melybe akár nyugodtan belebóbiskolhatok-, másképp alakult.
Csengetés után, bár átvillant az agyamon, hogy "nem hallom meg", mégis kinyitottam az ajtót egy kollégának, akinek beszélgetésre volt szüksége. Jeleztem neki( újévi fogadalmam, hogy kifejezem óhajom!), hogy nem kifejezetten alkalmas az időpont, közben befejeztem a teregetést. 
5 percben állapodtunk meg. Ő ajánlotta fel csalódott megértéssel a szűkre szabott időt, ami után én lassan, de biztosan elszégyelltem magam.Vagy valami hasonló.Persze, hogy tovább maradt!
A vágyak adok-kapok világa nem számokból áll, pedig mennyire egyszerűsítené, de fénytelenné is tenne mindent.
Arról is szó esett beszélgetésünk folyamán egyéb aktuális eseményhez kötve, hogy ha nagyon jogos az önérdek védelme, az a bizonyos jogos önzés, akkor viszont azt tűzön-vízen át kell vinni.
Én tegnap ( már) határeset voltam. :-)
Egyébként meg nagy puha pelyhekben esik a hó, és már fehér minden.
Bizonyos vágyak mégis teljesülnek.

Voltak váratlan dolgok is ma...

Az összpontosítás feszültségét, a megfelelni nem tudás felismerését néhány könnycsepp oldja, csak ne akkor bukkannának ki, amikor a legkevésbé sem hiányoznak. Persze, hogy nem lehet abbahagyni. Meregettem fölfelé a szemeim, hátha visszafelé csorognak ( mission impossible!), másfelé is néztem, hogy ne vegyék észre. Persze annyira, de annyira mindegy minden, ha már elindultak. :-)
Buszból napsütésben nézem a januári utcákat, kabátokat, sapkákat, szatyrokat, hiányzik egy kis hó, és akkor a semmiből a szél elkezdte kavarni a pelyheket. Amilyen gyorsan jött, úgy el is állt, de az úton majdnem végig tartott. Jó volt!
Ma véletlenül láttam azt, akit valaha sok éve reménytelenül ( persze mégis reménykedve) szerettem. Ő olyan, mint volt, nem öregszik, én éppen nem tudtam tükörbe nézni, de ismerem a vonásaim. Pár szót váltottunk a kezdeményezésére.
Elfáradtam hétvégére, és a gyakori egyedüllétben ez a jó, hogy bármikor megtehetem, és most nem muszáj szólnom senkihez.
Itthon házimunkázom, maradtak el dolgok, aztán vár egy a fotel.
M. holnap délután jön, várok egy kis simogatást, csak olyan kis szelídet.
Ha nem kapom meg, kierőszakolom, de erre még nem került sor! :-D

Háromszög, ruha és gallér

Megvan olykor az élet háromszöge, mely nem"eltűnős" Bermuda , de nem is szerelmi, hanem a szögeinek csúcsán egy-egy hely ül: lakás-kórház-munkahely.

Eltűnt a hó, ami széppé tette az utcákat, a fákat. Ígéretet kaptunk, hogy új érkezik mínuszokkal együtt. Még nem végeztem a téllel, még nem óhajtom a tavaszt, még valami nagyon tél ízű telet várok, hogy megteljek vele.

Este olvasok még, és elképzelem hogy a gésák kimonóin milyen szépek a díszítések: vízesések, fűszálak, nád, madarak arany és ezüst szálakkal hímezve. 

Aztán az is eszembe jut, hogy miért van bennem  -ahogy Angel írta -a fegyelmezett összeszedettség és az érzékenység, mert hogy: "érzékenység és praktikum ritkán járnak így kézen fogva."

Az egyiket belém nevelték, ez ugye a fegyelmezettség. Mint mikor kényelmetlen, de tartást adó posztó uniformist adnak rád ( viseled, amit kapsz, ők is adták, amit tudtak, és törődést is mellé simogatás nélkül), de te csipkegallérról álmodsz  a ruhádban, mert bár összehasonlítási alapod nincs, de már akkor érzed, hogy az az igazi éned. 
Sok év eltelik, mire elkezded készíteni a magad csipkegallérját, mikor már tudod, és nem csak érzed, hogy nem csak az a jó, amit örökségül kaptál. Mennyi harc, mennyi összeütközés az uniformisban élő közvetlen környezetteddel, de közben te is hatsz már. Valahogy így folyik az egész...
Életfeladat is lehet a beléd nevelt és a saját magad vággyal, hatásokkal alakított énjének összhangba hozása.
Néha aztán előnnyé válik, hogy benned van mind a kettő.:-)

 

Már nincs...

... feldíszített karácsonyfám, hétfőn leszedtem, és elpakoltam karácsonyi dekorációkkal együtt. Mécsestartók még kinn, de tél van, szükségem van rájuk. Olyannyira tél van, hogy esett a hó tegnap is és ma is.
Érzelmileg nem is nagyon érintett súlyosan a fa leszedése, mert január 6. után tényleg csak az elvégzendő feladatok közé tartozik, mert elveszíti a fa a varázsát. Mindennek megvan a maga ideje.
Az pedig igaz, ha feladat van, akkor jön hozzá az erő. 
Tudom, hogy most többfelé kell  helytállnom, persze megy a cédulázós, listaírás, folyik a "pipálás" is, ahogy fogynak az elvégzendők, hogy Anyu kórházba került. 
Azt is újra és újra igaznak tartom, hogy ha van kiért lenni és tenni, az jó. A mással való törődés és a vágy, hogy jót tegyek önmagammal való törődést is jelent, mert jó érzés számomra is és egyfajta lelki szükséglet: elégedettség, öröm, önbecsülés, sikerélmény...
Elküldjük a kívánságokat oda valahova fel, hogy tehessünk valami jót( miért ilyen erős igény ez most bennem?) de nagyon furcsa, olykor nem kívánt módon kapjuk meg a teljesítésre a lehetőséget. Nem mintha ezen meglepődnék már.:-)
Más!
Fekete nadálytő kenőcsöt vettem, és kenegetem vele a lábujjamat, hogy magammal is törődjek. 
Várom a hatását, annyi jót hallottam róla tőletek is.

 

Betegség ( is)

Van mindig olyan kívánságom, hogy legyek ott, ha kellek. Úgy látszik sikerül, bizonyára nagyon mélyről jöhet ez a kérés.
Anyu vasárnap délelőtt mélyvénás trombózissal kórházba került még időben, azóta bevittem mindent neki, ami kell, elrendeztem a fiókjait, polcait, megbeszéltük a feladataim, mit kell intéznem helyette a héten, mit vigyek még be, kezelőorvossal is beszéltem. Ma is be tudtam már menni hozzá a hiányzó dolgokkal, egy kis plusz élelemmel. Mosnivalót pedig most rendezi a mosógép.
Ilyenkor egyébként jó az is, hogy rábeszéltem anyusomat a mobiltelefon használatára, ami idős korban nem is olyan könnyű, de végül is hasznos, és már örül is neki.
Mellesleg megjegyzem a lábujjam vagy eltörött vagy sem, már nem is érdekel. Orvostól érdeklődve megerősítést nyert, hogy ugyanazt teszik a "csak" sérült ujjal is, mint a töröttel. A másik ujjhoz rögzíteni ragtapasszal, és valami jóféle kenőcs is jöhet neki, ami zúzódás kezelésére jó.
Ezeket csináltam úgyis csütörtök óta vele az internetről kiokosítva magam. Olyan szépen bicegek vele a célok felé, hogy ihaj!:-) Csak ne fájna annyira!
Karácsonyfát majd ma este vagy holnap szedem le, tegnap már nem volt hozzá kedvem munkahely után, nappal pedig időm.
Ma pedig erre ébredtünk:

Könyvtárban

Korábbi idő híján, határidő szorításában szombat délelőttre halasztottam a könyvtárba menést.
Már korábban is akartam olvasni a Márta által is említett : Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, nyugatról utak, Keletről folyó, továbbá Varga Lóránt: El Camino Kis Titkok könyve c. művét. Ez utóbbi az előzménye az én karácsonyra kapott könyvemnek. A Márta által ajánlottra pedig először akkor figyeltem fel, mikor egy idézetet hozott belőle a blogjára. Akkor került be a cím a sárga füzetembe, és most a könyvlistáján is viszontláttam.
M. a német és francia könyveket nézegette, kivettünk neki is pár könyvet, de úgy döntött, hogy ő is beiratkozik majd az itteni könyvtárba. Jól felpakolva hazajöttünk.
Ebéd után betettem desszertnek a sütőbe almát egy kis mandulával, mazsolával, dióval és fahéjjal megszórva, mézzel megcsurgatva.
Én azt hiszem a megbecsülendő jó percek közé tartozik az, amikor a már illatozó almára várva a fotelokban elhelyezkedve belelapoztunk a frissen kihozott könyvekbe, és egyet kiválasztva azonnal elkezdtünk olvasni.

Keresés

Mint egy kihűlt kályha mellett ülni, olyan a január, hiányzik a december az ünnepvárással.
Mikor szilveszterkor mentünk ki a tóhoz, akkor a fényviszonyok az autóból nézve ilyen vakítóak voltak. Napszemüveg persze otthon maradt, könnyezve, hunyorogva néztem az úton, míg végül egy éles kanyar után a napfény már oldalról ért! Szememnek jó volt, lelkemnek nem!
A jó költők biztosan  a hiányérzetet is oldó sejtelmes tökéletességgel megfogalmaznák meg, hogy ezüstösen, fémesen fénylő út vezetett év végén valami új felé.
De így költői véna nélkül csak a gondolat van bennem, a jelzők sem jönnek, az újév előtti jövőbe tekintés is olyan sokszor leírt téma már.
Annyira izgat mindig, hogy lehet a látványt pontosan szavakkal visszaadni legalább prózában, valami egészen odaillő jelzőket találni( hagyjuk most az ezüstöt és a fémet), melyek még  nem koptak el, melyek még az enyémek.
Most  a nem éppen tiszta szélvédőn át készített a képeket hoztam csak el. Biztosan ezért van nálam mindig a  fényképezőgép, hogy pótoljam a jól rejtőzködő szavakat.

Visszaemlékezés

Az ünnep mindig a már megszokottak évenkénti újraélése, de az apró változtatások színt adnak bele vagy beépülnek. Részemről megtartom a megszokottat, de színesíteni is óhajtok. Valahogy így van a hétköznapokban és magában az életben is. Ráaggatjuk a változtatásokat a már meglévő zsinórjára.
Nyitott is vagyok, zárt is maradok, attól függ éppen kivel ünnepelek. Van aki elfogadja a változtatást, van aki kevésbé, így nekem mind a kettőből juthat.
Még egy-két kép a szilveszterről és az új év első napjáról:
Sokan gyűltünk össze a sportcsarnokban a koncerten ( kosármeccsek hangulata is előkúszott emlékeimből), a pezsgő elmaradt éjfélkor, és az aszu is csak hirtelen ötlettől vezérelve került le az áruház polcáról a vacsorához. A józan élet és anyagiak miatt nem sűrűn fogy nálunk! :-), de mióta Tokajt nem is egyszer meglátogattuk, azóta megkedveltük az egyedien édes ízét.
"Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél..." -jutott nekem egyébként még eszembe róla.
Lencseleves volt jan.1-én, Anyu a hagyomány híve, nála ebédeltem. Kis malacka és kéményseprő- adjunk esélyt a szerencsének alapon- is volt az asztalon egy karácsonyi angyal társaságában. Anyu kedvenc copfos angyala, tavaly vettem neki, és azóta dédelgeti, hurcolgatja!:-))) 
Elmúlt a szép ünnepi időszak, mától már munkahely.
Tudtam, hogy így lesz, bele fogok törődni nehezen, és várom a következőt.