Úgy érzem...

...filmbe, de leginkább könyvbe - ahol a képzelet nagyobb szerepet kap- illenek a kisvárosi utcák, ahol már koszos hóban megyünk, de a még fehér háztetőkről a porhavat az arcunkba fújja valami fenti erő.
Krúdy vagy Thomas Mann is tudna vele mit kezdeni. Tonio Kröger is eszembe jutott, ahogy "...járkált a kevéssé forgalmas, széljárta utcákon, fejét nekifeszítette a szélnek..."*
Aztán berakom a saját életem apróságai közé, melyek jobban bennem maradnak, mint bármilyen harsány tett. Különösen az a porhó az arcomon!

* Thomas Mann: Tonio Kröger

Minden együtt....

"Nem tudom, hogy mi a lényege egy ember életének: a tettei, viselt dolgai, vagy olyasféle megfoghatatlan apróságok, mint egy ködös téli reggelének a hangulata. Nyilván elválaszthatatlanul hozzátartozik életünkhöz minden fűszál, ami az utunkba akad: minden gondolatunk, vágyunk, törekvésünk; emlékeink, indulataink; egészségünk, pénzünk, munkánk, hitünk; a szívünkben bujkáló titkos várakozások és a pillanat látható, érzékelhető jelenségei; s nyilván még sok minden."

Ottlik Géza

Kitartóan keresem az első mondatban foglaltakra a választ.

Tettek, viselt dolgok vagy megfoghatatlan apróságok? 

A blogban is ezt  a témát járom körül néha kimondva, de mégis inkább kimondatlanul.

Egyébként szívem szerint "megfoghatatlan apróság" párti vagyok, ami nem jelent feltétlenül fontossági sorrendben is első helyezést a tettek rovására. Ez nem verseny, minden együtt ad élvezetet, rombol, visz előre vagy taszít vissza.
Az embernek van viszont szíve csücske, és ebben vannak nálam a megfoghatatlan apróságok.

Hóban

December dísze a friss hó, és ma reggelre arra ébredtem, hogy minden fehér. Ilyenkor kúszik be az emberbe a gyermeki öröm, és marad is egész nap.

Kora délelőttől késő délutánig( ami már este) mászkáltunk, ha kicsit fáztunk valahol melegedtünk, valamit ettünk és forrót ittunk. Olvadásról szó sincs a mínusz 4-5 fok nappali hőmérsékletben.

Voltunk úton, erdőben, városban, megvártuk a naplementét, és elégedetten hazajöttünk. 
Úgy érzem ez az érzés a hónak köszönhető leginkább, mert megvan  a friss hónak a megszépítő képessége.  
Tisztaságra vágyunk, és arra is, hogy legalább egy darabig ne lássuk, ami zavarót eddig láttunk.                                    

Ezzel vége a Mikulás várásnak

Teenagerek is hinni akarnak még a Mikulásban. Igaz, közülük egy a Mikulás, lehet öltözni, a segítő krampuszok is közülük kerülnek ki, lehet arcot festeni. 
Hol van itt a nagy titok, számukra már régen sehol, de mégis évről-évre végigcsináljuk velük, igény van rá. Lehet rá készülni, táncolni, szerepelni, újonnan érkezetteket avatni!
Hogy a próbák mennyire össze tudják hozni a kilencedikeseket! Már ezért is megéri.
A Mikulás pedig tükröt tart eléjük, leginkább görbe tükröt, mert ő mindent lát.
Este 10-ig dolgoztam, és hogy nem olyan tökéletesen mesés minden, az is bizonyítja, hogy mentőt is kellett hívnom, mert aki nem bírja az italt, az ne igyon. 15 évesen pedig egyáltalán ne igyon! Mégis próbálkoznak...Hiába vagyunk jelen, valahol máshol megtalálják a módját.
Egyébként ezt leszámítva jó este volt. Most már vége az itthoni Mikulás várásnak, a munkahelyen is megjelent a piros kabátos. Jöhet a szelíden szép karácsony.
Én pedig megyek lefeküdni, mert reggel 6-kor újra jelenésem van a munkahelyen.

Mint a bogarak

Anyu 78 évesen is rendületlenül hisz a Mikulásban, úgy látszik ez a hit elhatározás kérdése is, valamint vágy a törődésre,  és a valóságtól való elrugaszkodásra is. Kor nem számít!
Valamilyen "csoda" folytán viszont Anyunál tette le a puttonyos az én ajándékomat( még ilyet!), sőt Anyu írásával még üzenetet is hagyott nála számomra.
Valahogy így történnek ezek a dolgok...

Munkahelyem "kávézós" asztalán van az Adventi koszorúnk, ég az egyelőre egy gyertya rajta, szívesen ülünk le oda kávézni, beszélgetni a szabad percekben, odavonz a fény minket, mintha bogarak lennénk.Ott keringünk mindig az asztal körül, pillanatok alatt ott foglaljuk el a székeket és a fotelokat ebben az időszakban. Néha süt valaki valamit, összejönnek a születés- és névnapok is...Majszolgatunk ezt-azt közben.
Nesze neked mértékletesség, amit elhatároztam!

Vonat

Vasárnap vonatoztuk egy már ebben a formában bezárt vonalon, elhagyott állomások mellett. Sokan voltunk és különböző okokból szálltunk fel. Én ezen a vonalon utaztam iskolába, később dolgozni is a magyar oldalon, M. az osztrák részen szintén iskolába, vagy vásárolni szülőkkel, nagymamával. Édesapjával fát is raktak vagonokba elszállításra a szülőfalu állomásán. Volt egy kis erdőjük régen, pénzt lehetett belőle csinálni. Még mindig láttunk szállításra váró fát az ablakból.
Kívántuk, hogy essen a hó, és esett is míg mentünk ki a soproni  állomásra, még a vonattal megtett úton is szállingózott. Többre vágytunk, de kezdetben ennyit kaptunk, aztán el is állt.
Azért akartuk a fehérséget, mert Doktor Zsivágó jutott eszünkbe( agyonnyúzott filmünk), mikor a havas vasúton  a forradalmár és szerelmi vetélytárs Sztrelnyikov elsuhan a gőzmozdonnyal a várakozó, szétugró tömeg között.

Alapvetően..

 ...egyedüllétet is kedvelő ember vagyok, de ha már ketten voltunk, akkor egy kis kalória- és koffeinbevitellel összevont szombat délutáni beszélgetést követően elindultunk a még több ember felé.
Vártak ránk a boltok, mert megfelelő olló még mindig nincs, pedig nagy műgonddal már múltkor is ki lett egy választva, utána pedig rögtön a város mindenki karácsonyfájához mentünk, ahol ugyan sok az ember, de mégsem annyi, mint múltkor Bécsben. Hallgattam is rögtön, hogy ez így sokkal jobb, és egyébként is minden sokkal szebb is! Valószínű  a kisvárosi családias légkör tette szebbé a sopronit, mert magyarázat a tény közlésén kívül nem született.
Végül újra megállapítottam, hogy ha hideg van, akkor otthon is melegebben kell öltözni, mert hiába a sok zokni és meleg papucs, ha mégis átfázik a lábam, mert mezítláb belefeledkezem olykor munkába vagy a számítógép előtt ülésbe. 
Úgy elkezdett szombat este hasogatni a Fő téren  a lábfejem, hogy bicegve kószáltam a sátrak között.
A zokniban alvás és némi fájdalomcsillapító segített!

Vasárnap hóban, fényben

"...lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk..."

( Pilinszky János)

A hó nem mindig érkezik meg éppen a legjobbkor, de most a vonatablakon át az inkább mértékkel díszítő, mint bármit is betakaró havat nézhettük. 
Néha azt hittük, hogy már nem is esik, de sötétedéskor a sorompónál álló autók fényszóróiban újra felfénylettek a pelyhek, és a helyeslő megnyugvás bennünk azzal a ki is mondott gondolattal tért vissza, hogy ennek így kell lennie: december, hóesés, hazafelé tartó vonat ablakán át a havas táj nagyon is összetartozó dolgok.

Úton lenni egy kicsit látvánnyal tűzdelt hontalanság a kiindulási pont és a végcél között, ahol a végcél már otthont és az első mécses fényét adta.

Decemberben

"Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött. Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé."

( Márai Sándor: December)

Van egy szelíd, jó, csendes olvasóm, aki eljuttatott egy vágyott filmet nekem, a Shirley Valentine-t DVD-n. Mindig is szerettem ezt a filmet, de régi videókazettán volt meg eddig nekem. A technika kimegy lassan a filmgyűjteményem alól, és nem nagyon tudom már megnézni a filmeket.  
Most megkaptam DVD-n Shirley-t is. A film vígjáték, de számomra komoly vígjáték, melyben Shirley elég sok gondolatot mond el az életről ugyan, de a történet végkicsengését szeretem igazán. Beleszeret az életbe - meri is élni-, és ő olyan nekem, mint Zorbász, aki mindig is szerette az életet. 
Erre tanítanak ők, ez a feladatuk. Ha ők boldogok, a környezetük is az, csak merni kell.
Közeledünk az ünnep felé, köszönöm még egyszer a filmet és a film üzenetét.