Június utolsó napján

Áprily Lajos: Kánikula

Tikkasztó hőség, meddő fellegek,

gyötör megint a néma nyári rém

Ti irgalmatlan szikkadó egek,

csak egy mennydörgést küldjetek felém!

 

A hőmérő egyre csak feljebb kúszó higanyszálának nem is tudom hol van már a vége. Az autó digitális hőmérőjén látom már a 40-es számot, és később még megy feljebb.
Kalap fel, napszemüveg is, naptej is van, víz is. Ki a szabadba, mert nyár van, majd ha holnap melegebb lesz -ahogy ígérik-, akkor maradok a beárnyékolt szobában. Most a legnyáriasabbak színek, erejük van, elmúlt a kora nyár visszafogottsága.
Holnap már július, most kell felszívni a nyarat. Szokás szerint ebben az időszakban levendulát teszek a hátizsákom zsebébe, és indulás.
Ott fenn a dombon mintha szellő is fújna. Vagy mégsem? Felmegyünk a tetejére, és nagyon jó ott. Messzire látni, már nem érdekel, hogy mégsincs fenn szellő.

Vegyes

Június végén úgy is mérem az idő múlását, hogy az eper, cseresznye, meggy után egyre több dinnyét eszem. Majd ha jön a  szilva- és a szőlőszezon, akkor észrevétlenül ugyan, de már bágyadnak a fények.
De addig még ünnepe van a nyárnak. 
Szentivánkor a város Tündérfesztiválján tündérkék mászkáltak, a könnyedség ellensúlyozására a Kékfrankosnak is felajánlottak egy éjszakát programként múlt hétvégén.
Ha bort nem is, de a nagy melegben egy kis sört kértünk, és hozzá a lángost, csak úgy fokhagymásan, minden tejfölös-sajtos túlzásnak ellenállva fapadon ülve ettük. 
A lángosnak pedig  papíron ágyaztunk meg azon a bizonyos nagyon hosszú éjszakán.

Vasárnap délutáni percek

Nem is tudom  milyen deja vu érzés motoszkált bennem, mikor egy vasútállomás épületéből átalakított étteremben ülve néztem a fagerendás mennyezetet, kintről pedig gyöngykavics, enyhén zörgő, azonnal felismerhető hangja szűrődött be. Szerintem a néhai váróteremben ültünk éppen egy asztalnál.
Kinéztem az ablakon, minden szem egy irányba meredt, és valóban begördült a működő kisvasút apró, zöld mozdonya pár fapados kocsival, ablakban lógó utasokkal. Vissza a múltba...
Nem volt kedvem elmozdítani a tekintetem, egy légy kúszott be a képbe, és még erősebb volt a deja vu érzés bennem.
Jött a pincér, kizökkentem a hangulatból, visszatértem a jelenbe. Válaszoltam a kérdésekre, míg kavartam a Lamborghini feliratos kávém. Milyen idegen ez a szó ettől a helytől.
Aztán már újra kint voltunk, belement pár gyöngykavics a szandálomba, nyomta a talpam, kiráztam őket, majd  újra belementek.
Megcsapott a júniusi hőség, míg távolodva a parkoló felé menve még hallhattam, ahogy a hangosbemondó közölte, hogy azonnal indul a vonat. 
Mikor visszanéztem már valóban nem volt sehol.

Kányádi Sándor: Somvirággal, kakukkfűvel

Somvirág, somvirág,

aranysárga a világ.

Kakukkfű, kakukkszó,

kirándulni volna jó:

fűzfasípot faragni,

fűzfalóval lovazni,

árkon-bokron által,

háton hátizsákkal,

menni, mendegélni,

este hazatérni:

fűzfalovam kocogva,

fűzfasípom tutogva,

somvirággal, kakukkfűvel,

kakukkszóval, tele szívvel.

Nincsenek nagy vágyak... 

Olyanok vannak, melyek meg is valósíthatók. 

Voltak nagyobbak is, vannak is, lesznek is, de ezek a kis vágyak megvalósíthatók. Bekerülnek a vágylistámba ( = bakancslista), és már meg is élem őket, mert kell a sikerélmény. Pedig nem is olyan nagyon fontos a sikerélmény gyűjtése.
Már nem.
Az olyan" ego"-s, harcos, megfelelni vágyós, teljesítménykényszeres. Elégedettségnek is hívhatom őket, az közelebb áll az " én"- hez.

Éjjel megérkezett,

és 20 fok alá ment a hőmérséklet. 
Igaz, hogy éjjel, de akkor is megkönnyebbülés. 

Jó olvasni

Ahogy már említettem Linn Ullmann könyvét olvastam, és olvasok egy másikat is jelenleg, melynek a "Stella zuhan" címet adta írója. 
Különösen a korábban olvasott  "Mielőtt elalszol"-ban a rövid és tömör mondatok fanyarok. Nem tudom mondhatom-e, hogy van benne valami skandináv fanyarság, amiben semmi rózsaszínre festett szépítgetés nincs, hanem hűvös a valóság még akkor is, ha sok a fantázia és az álom benne. Fehérek a mondatok, mint a hó, tiszták és egyértelműek.

A könyv címe pedig arra utal, hogy vajon van-e mellettünk valaki mielőtt elalszunk. Ennek jelentősége, akár életünk lényege is lehet.

Az álmok megfakulhatnak. 
A norvég Napóleon-torta is megfakult, amit valaha áfonyaszörppel ettek-ittak, és ami  June álmai netovábbja volt. Leveles tésztából készült, közé vaníliakrémet tettek és rumaromával készített máz volt a tetején.

Aztán végül mikor már előttük volt, inkább egy válságsütemény lett belőle, mely margarinból készült, és nektársörrel ízesítették. Viszont ott voltak újra Norvégiában végre, mely a szülőknek ugyan hazájuk, de az Amerikában született gyerekeknek nem.

Mondhatnám, hogy semmi sem tökéletes, mint ahogy nem is az. De ez a  dolgok lényege, túl szép lenne, ha minden tökéletes lenne. Mi hajtana akkor minket előre?

Én  egyébként is szeretem a fanyar ízt és a tökéletlen világot.

Mai nap eddig ( du. 3 óra)

Szenvedek egész nap a melegtől, és Linn Ullmann-t* olvasok, hozzáfogtam a második itthon lévő könyvnek is tőle. Kifejezetten jó most egy skandináv író, mert különösen ez előzőben sűrűn emlegeti a norvég havat, szelet, a hideget és a telet...

* A nem régen befejezett könyv címe: "Mielőtt elalszol", amit most olvasok: "Stella zuhan".

Gyümölcsök, emlékek, fecskék

Van abban valami békés júniusi érzés a hirtelen jött kánikulában, ahogy állunk poros lábbal a cseresznye- majd a meggyfák alatt, és csak úgy a fákról jóllakunk a gyümölccsel, utána még szemezgetünk egy kis málnát is.
Majd mikor a katonás sorba ültetett fákat elhagytuk- és azt is megnéztük fejlődik-e a kukorica-, megérkeztünk egy bizonyos szülői házhoz, nem az enyémhez. 
Az is figyelemreméltó számomra, hogy megvan még valaki számára az a ház, ahol felnőtt, és még látogatható is.
Nagymamám házát eladtuk, fiatalkorom helyszínének házából is kiköltöztünk, más lakik már benne. 
Hazamenni egyik helyre sem lehet, tehát nézem másét, és hallgatom a valaha ott történeteket. 
Mikor kimentem az udvarra, akkor a fecskefészkeket néztem. Úgy ültem le, hogy rálássak mindkettőre, hallgattam a fecskék csivitelését, figyeltem a repülésüket. A madarak röptének változó vonalai repülőgépek lassan eltűnő kondenzcsíkjaival is kereszteződtek.
Türelemmel kivártam míg a  fiókák részére megérkezett a késő délutáni élelem, és időnként kis fejek bukkantak ki a  rejtekhelyről.
Valami melankóliával fűszerezett béke volt bennem, de az elmúlással kevert biztonság érzése is.

Múlt héten...

 ... közelgő júniusi hőség,  tanév vége, számokkal, statisztikával foglalkozunk már a gyerekek helyett. Gyerek ugyan van még, de már kevesebb, vagy érettségizik vagy gyakorlatra jár.
Fiatal kollégával tervezzük régóta, hogy el kellene valahova menni. Napok, hetek múlnak, nem  megyünk, csak emlegetjük, de azt sűrűn. 
Az elmenésen  egy fiatalember azt érti, hogy  sörözni menjünk, és persze megy a foci EB is. Tehát megyünk sörözni egy munkahelyhez közeli helyre, közben meccset nézünk, mellettünk mindenki szakértő, veszünk sós mogyorót is a vendéglátóipari egységben, nevezzük egyszerűen kocsmának.
Aztán meggondoljuk magunkat -erről egy hőbörgő nőszemély is tehet-, bár nem is annyira zavar, inkább tanulmányozzuk a kissé lehetetlen helyzetet. Legyen ebben  is részünk! 
Átjövünk hozzám, nagy tál pattogatott kukorica az ölünkben, mi is "szakértünk", van  sör is a hűtőben, én már csak hűs ásványvízre vágyom, és közben gurul a labda...