Sokszor sulykoljuk magunkba...

..., hogy annak a feltételezésnek, hogy "mi lett volna ha", nincs sok értelme. Elmúlt, akkor és ott úgy tudtunk dönteni, mert életünknek abban a szakaszában voltunk, úgy ismertük a világot, azzal a tudással, azzal a lehetőségekkel, úgy láttuk önmagunkat és a jövőnket. 
Később persze, hogy másképp látjuk ugyanazt a helyzetet, de azóta mi is mások vagyunk már és a körülményeink is.
És mégis tele az irodalom az elszalasztott lehetőségek elmondásával, amikor hagyjuk, hogy a vélt és valós boldogságunk lehetősége elmenjen mellettünk, mert nem tudjuk, nem akarjuk észrevenni, mert akkor más foglalkoztat, mert néha más embert/ embereket szolgálunk erővel megtámasztott fegyelemmel, de önmagunkat erőtlenül és sután.   
Nem régen fejeztem be ezt a könyvet. Film is készült belőle.

Hajnalban az erkélyemen

Elég ritkán fordul elő velem, hogy a hajnali órákban már ne tudjak aludni késői lefekvés után sem. Néha mégis előfordul, és tegnap forgolódás helyett kiültem az erkélyre egy pléddel a kissé csípős, alig-fényű-reggelbe.

És hallgatóztam, figyeltem a lármát, aztán még tovább hallgattam a madarakat. Majd visszamentem a szobába, és aludtam még egy jót.

Rájöttem, hogy nem élvezem eléggé a kora reggeleket sem, mint ahogy az esti csillagfényt sem.

Egyszer az Őrségben késő éjjel mentünk haza, és úgy éreztem elborítanak, a csillagok, és olyan közel vannak, hogy szinte elérhetők. Soha nem volt még ilyen érzésem. Föltartottam a kezem, és pörögtem magam körül, és valami furcsa boldogságérzés volt bennem. M. ott állt mellettem, mosolyogva nézett. Ő túl visszafogott ahhoz, hogy ezt megtegye, de nem kellett magyarázkodnom, hogy én miért tettem. Követte a tekintetem.

Ha itthon vagyok a város fényei elnyomják a csillagok igazi, szinte tapinthatóan közeli fényét, és hiányzik. Ahogy hiányzik a reggeli rendszeresebb madárcsicsergés hallgatás is.

Rajtam is múlik. Ugye?

A fertődi Esterházy-kastélyban

Van az úgy, hogy valakinek az arcát nézve szép és mosolygós képet látunk, hogy ezzel tudatosan vagy kényszerből takargasson valamit, nehogy a dolgai mögé nézzünk. 
Meg aztán ott van az a jó férfiszokás is, hogy ha szemből elégedetten megnéznek valakit, akkor még utána is fordulnak, mert ugye, ott is van látnivaló...:-)
Hiányérzetem volt pár évig, mikor a fertődi Esterházy-kastélyban jártunk. Elől rendben volt az épület, hátul anyagi okokból (gondolom) nem.
Mivel a korábban említett múlt heti sarródi kerékpározós helyünktől csak pár km-re van a kastély, elmentünk Fertődre is.
És láss csodát, elkészült az épület  hátulja is!:-) Íme, így néz ki:

Persze, a részlet mániám nem hagyott nyugodni, és a mielőtt elhagytuk volna az épületet, a szépen nyírt bokrokkal, fűvel teli parkból, egy hátsó-oldalsó vaskerítés előtti kis százszorszépeket nézegettem.
Mert levezetésnek ez kellett, hogy a pompához nem szokott szemem visszatérjen a normális mederbe...:-)

Tobozaim

Pünkösd előtti napon, kezemben egy levendulaszállal mászkáltam, mely nagyon is illatozott, mert mindig megmorzsolgattam egyet rajta az illatos cél érdekében. Aztán sok tobozt láttam meg, és a karácsony jutott eszembe, illetve Petrik Adrien könyvében* egy kép, ahol szép egyszerűségükben fehér gyertyák és a tobozok felváltva sorakoztak egymás után. Gondoltam, visszajövök majd Advent előtt, és lehet 4 gyertya és 4 toboz ritmikus elrendezése a dekorációm. Miért is kellene több és más?
Persze, hogy nem tudtam ellenállni a szép tobozoknak, betettem párat belőlük (most számolom nem is négyet, hanem ötöt)  a táskámba, és most azon gondolkozom, hogy hova is tegyem a szerzeményem, hogy megőrizzem őket Pünkösdtől Adventig.:-)
Lesz hely, persze, hogy lesz, mert találok, de előtte kirázom a táskámból azt a pár hangyát, melyek vendégként érkeztek a tobozokkal együtt hozzám.

* Asszony és háza

Ami most éppen a fülemben van

Arra is jók a  fiatal kollégák, hogy az ember meghallgassa a Kistehéntől az Elviszi a szél c. dalt. Nyitottakká tesznek ők minket, és ha elég befogadók vagyunk( nem mindenevők persze), akkor van közös fiatal-idős zenehallgatás is. Mivel tetszett, jöhet a nyomozás, és megtalálhatjuk az eredeti  előadót: Noir Desir: Le Vent Nous Portera.
Ismét megállapíthatjuk, hogy milyen szép a  francia, aztán lehet kicsit szomorkodni, hogy az együttes már nincs, az énekes tragédiákkal megtűzdelt élete miatt befejezték az együtt zenélést. Nem írok sztorikat. Bertrand Cantat az énekes neve, van elég anyag róla a neten.
Szeretem a kissé monoton zenét, elbódít, lenyugtat, befelé fordít. Hallgatom ezt a zenét is sokszor, nem keresem az okot miért. Így alakult ez is, mint annyi más.

" Tudnod kell...

..., hogy a sors sohasem egyenes vonalban, hanem cikkcakkban szövődik. Eltér, visszatér, meglódul, megtorpan - már úgy néz ki, hogy az egészből nem lesz semmi, amikor hirtelen mégis megvalósul valami.

A sors ugyanis nemcsak a te sorsod, de sok mindenkié, s ahhoz, hogy egy esemény létrejöjjön, egybeesésekre van szükség. Nemcsak neked, másoknak is meg kell érniük rá. És amikor én, te, ő, mi, ti és ők megértek rá: létrejön a várt esemény. Még ekkor sem egészen bizonyosan, mert a vetélés lehetősége mindig fönnáll, de az idő ilyenkor már "változással" terhes: ez az a pillanat, amikor valami már megjövendölhető.

 A kínai ezt a "felhők gyülekezéséhez" hasonlítja: van egy állapot, amikor a vihar már bizonyosra vehető.

Beteljesülés, amikor "lecsapódik az eső".”

Müller Péter

Csak úgy...

Karácsonyra félig ajándékként, félig nem, lett egy új TV-m. A régi még jó volt, de azóta is kerülgetve itthon tároltam.Tegnap munkába menet fültanúja voltam egy telefonbeszélgetésnek. Valakinek TV kell! 

Legyőzve magamban valami gátlást megszólítottam az illetőt. Ha kell neki TV vigye el, ingyen adom. Egyébként, veszélyes hulladékként elszállíthatnám- ha rászántam volna már magam-, de akkor fizethetnék is érte, így pedig még valakinek szolgál.

Csodálkozott az illető, majd odaadtam a telefonszámom. Remélem, ígéretéhez híven holnap felhív, hogy megbeszéljük, mikor viheti el. Utána még azon morfondírozott, hogy lám-lám, milyen az élet...

Zajlanak életem nem jelentős, de mégis jelenlévő eseményei, melyek megadják az örömöt, az otthon örömét is. 
Kellenek, hogy ellensúlyozzák a rosszat.

Róla nekem ez...:-(

Kerékpáron

Ma kerékpárra ültünk, és tekertünk egyet a közeli Fertő-Hanság Nemzeti Parkban. A bodzaillat velünk úszott, a gémeskút úgysem mozdult.
Ha megálltunk, akkor  a fotózás miatt tettük. 
A bivalyok életélvezős, lusta dagonyázásának aprólékos megfigyeléséhez azonban mindenképpen megállítottuk volna  a kétkerekűeket, ahogy meg is tettük.
A bivalyok unott nemtörődömséggel ránk néztek, majd a fejüket elfordították. Nem zavartunk ezek szerint. :-) 
Csendben voltunk, és csendben is indultunk tovább.