Szeles napon

Tegnap szakadó eső, ma szárító, dübörgő szél. Mindent tisztító időnek érzem. Kívül, belül megtisztulok, legalábbis ez az érzésem van a mai napon.
Jövő héten egy kis diéta ( böjt?) is jön. Sajnos, leginkább csak hiúságból, mert amit felszedek, azt le is kell adnom. Hol van ez attól, hogy a böjt a test kiáltása Isten után...?
Kicsit szégyellem, hogy miért nem fokozatosan tartom, és miért csak abból a bizonyos, olykor-olykor jelentkező hiúságból. Miért mindig akkor, ha nagyon kell?! 
Azért valami abból is benne van, hogy egészségesebben akarok élni, talán ez a böjthöz még mindig kevés. Hol a magasabb szempont? 
Marvin írt arról, hogy reggel kívánja a napi jót, és este számot vet arról, mi teljesült belőle. Újra eszembe juttatta, amit már máskor is terveztem, de elmaradt!  
Vagyis a jót tervező, majd azt este felidéző, és azt számon is tartó napokat, mert ez is kell.

Egy nap

Álomból ver fel a beállított mobiltelefonom.
Ébredés előtt álomként pergő képeimben a gyógyszertárban várakozom, nem szolgálnak ki, áll a sor, és én tudom, hogy majd elkésem a munkahelyemről... Álomnak itt vége, nem késem el a valóságban, a biztonsági okokból felhúzott vekker is megszólal.
Vannak vágyálmok, vannak rémálmok, amire egy sokat filozofáló kolléganőm egyszer azt mondta neki a kettő néha egy és ugyanaz. Ezen gondolkozom, mert amiről beszélt  bizonyára olyan megvalósulása, amitől vágyva félünk, és végül tesszük, mert tenni kell.
Aztán ügyintézek, halogatott telefonhívást bonyolítok, piacon elguruló 100 Ft-ost keresek a standok közé beszáradt pókhálós, átnedvesedett porban. Végül megtalálom akkor, mikor már lemondtam róla. Ez a már "lemondós-megtalálás" sem új számomra.

Esőcseppek

A vasárnap délelőtti kinti napsütés benti főzéssel telt el, majd mikor délután sétálni is indultunk, perceken belül a szélvédőt sűrűn pettyező eső kezdett esni változó intenzitással, de kitartóan. 
Nem így terveztük, mégsem bántam, mert van valami művészi, szinte meditatív állapotba vivő abban, ahogy csurog a szélvédőn az eső. Az ablaktörlő egy húzással újra tisztán átláthatóvá teszi az előttem lévő képet, hogy aztán alig várjam, hogy újra egyre sűrűsödve, kopogva megjelenjenek a  cseppek, mert nekem az a látvány  tetszik jobban: az esők fojtott ritmusú nesze.*
Egy nem is olyan régi emlék is előkúszott: egy bécsi Swarovski kristály bolt bejárata előtt tükörre ragasztott kristályok. Arra is vetettem persze pár pillantást akkor. 
Közben azon is gondolkoztam, hogy bizonyára nagyon  is jellemző is rám, hogy mit nézek vágyódva hosszabban:  Swarovski kristályt vagy esőcseppet...

*Somlyó Zoltán

Csendben zörrenő emlékek

"...jó a csend most

s gondolataimban járok

s illanok éveket-évtizedeket

bejárom a messze végtelent..."

( Jószay Magdolna)

Van amikor az ember néhány emléke és ajándéka halkan megzörren a csuklóján, majd egy újabb mozdulattal a kávéskanál és a porcelán koccanásával vegyül el. 
A múlt hétvégi kinti farsangi forgatag, a dobok ütemes hangja után a kávéház egy hátsó, még  üres termében  ez a halk zajkeltés az összes történés.
Még beszélni sincs kedvünk akkor, mert így jó! 
Így volt jó!

Egyensúlyban lenni!

"A kutatás törvénye nagyjából a következőt jelenti: ha elég bátor vagy ahhoz, hogy hátrahagyj mindent, ami biztonságot nyújtott, és lehet az bármi: az otthonod vagy a kedvenc éttermed; és elindulsz, hogy megtaláld önmagad. Legyen az egy belső utazás, vagy igazi út. Tekints mindenre az út során úgy, mint a kirakós egy darabjára és fogadj úgy mindenkit, mintha a tanárod volna. Ha készen állsz arra, hogy egyszer és mindenkorra elfogadj néhány kellemetlennek tűnő igazságot magaddal kapcsolatban, akkor biztosan megleled, amit keresel!"

( Elizabeth Gilbert)

Elolvastam  a könyvet, megnéztem a filmet!A könyv jobban tetszett, és ezen nem is lepődtem meg olyan nagyon.
Az Ízek, imák szerelmek c. regényben az ragadott meg, ami Liz Gilbert lényege is.
Hogy lehet élveznem a hétköznapi örömöket, miközben szeretnék elrugaszkodni is a mindennapok valóságától, és valami istenit átélni, közelebb kerülni a mindennapokban gyakran megfejthetetlen felsőbbrendűhöz, meditálni is, hogy megtaláljam önmagam ( ennek tanulása várat magára, de tudom, hogy eljön!), és legyőzni az egóm az énem által. Vagy legalább azt elérni, hogy jól megférjenek egymással.:-) Ugye nem lehetetlen, mert szent sem akarok, és nem is tudok lenni!
Ahogy ő Olaszországban felfedezte az élet örömeit, Indiában a szellemét és a lelkét ápolta, Bali szigetén megtalálta a belső egyensúlyát.
Igen, ez az utolsó érdekel nagyon, de nem megyek el érte Baliig!:-)

Piacra...

... menni jó. 
Már gyerekkoromban is szerettem nagymamámmal elmerülni a hely izgató varázsában, a dinnye- és kolbászillatú alföldi poros forróságban. Csak egyszer szédültem bele szinte ájulásig az élménybe, hogy aztán körülöttem sürgölődve, vízzel locsolgatva ráfogják az állapotom a  már-már jelentkező serdülésemre.
Bécsben lévő piacokra is jó menni, és nincs is túl nagy különbség a hazaihoz képest. 
A barna kenyerek és a sajtok azonban egészen mások. Nagyobb a választék, illatfelhőbe burkolóznak a standok, és elhiszem - mert akarom-, hogy alpesi a bennük lévő tej.
M. tulipánt is akart venni ( úriember:-)!), de egész nap úton voltunk, mert farsangi felvonulást néztünk, és nem lett volna praktikus hurcolni órákon át. Gyönyörködtünk bennünk, én pedig a mimóza általam ritkán látott napsárgájában is.

A kenyér is izgatott, de azt sem akartam a táskában vinni egész nap. M. azonban lemaradt, és mégis vett egy jó nagy darabot egy nagyon nagyból, és képes volt a táskájában utaztatni. Aztán este vacsoráztunk belőle, és a máig is tartó maradékot hazahoztam.Vannak benne finom magvak, és mintha egy leheletnyi, alig-alig felsejlő ánizsízt is éreznék benne, ami ugyan furcsa egy kenyérben, de elnézem neki arra gondolva, hogy de régen is találkoztam vele. Karácsonyi süteményként valaha evett ánizsholdacskákra emlékeztetnek.
Megbeszéltük azt is, hogy a kenyér igazi ajándék, és máskor is élünk ezzel az ajándékozási lehetősséggel.
Nem is lesz senki, aki visszautasítaná majd, legalábbis ezt reméljük!:-)

Aliznak!

Takáts Gyula: És benne, mint nagyító alatt

Oly sima és tiszta ez a csend,

mint ablakkeretben az üveg.

És benne, mint nagyító alatt

kitárja titkát a világ,

akár egy metszett óriási sejt.

 

Van az úgy, hogy ismeretlen ismerős helyen ismeretlen ismerősre gondolunk. Ezért gondoltam tegnap délután Bécsben Aliz-Julira.

Elég erre a házra ránéznem, és  máris látom őt a konyha ablakában állva a fekete-fehér képen mosolyogva, amint átjárja a napfény.Mennyire az én életem része is lett, amit valaha Aliz átélt! Köszönettel tartozom az élményért.

Talán a  Stephansdom harangja is éppen akkor úgy zúgott,  ahogy én hallottam tegnap délután? Vagy csend volt, csak egy nagyváros zaja kúszott fel a 4. emeletre? Ugye, azt írtad, hogy a 4.emeleten volt az a bizonyos lakás?

Benéztem a ház mögötti utcába egy pillantást vetve a zsinagógára is, majd elindultunk a dóm felé. Milyen közel van egymáshoz  a két épület, milyen jó megférnek és elférnek!:-)

Aliz-Juli hoztam neked pár képet, most már ez az utca és ez a ház  Bécsben számomra csak rólad szól! A te emléked az én emlékem ismeretlen ismerősként is.
Erre is való a blogvilág.

U.i.: Íme, az a bizonyos napsütötte, nyitott ablakú konyhában készült  kép Alizról és a másik, amely alapján még nyáron azonosítottam a házat Bécsben. Csak az volt a támpontom, hogy a Stephansdom látszik hátul az utca végén. Jó kis nyomozó munka volt, élveztem.:-)

Egyszer kaptam engedélyt tőle a régi képek feltöltésére, és most élek vele. Köszönöm.

Vasárnap délután

Téli szobában

csöndesen cserélgetjük

lélegzetünket.

( Horváth Ödön)

Megraktam a tüzet vasárnap egy konyhában, ahol a dupla ajtón át rögtön az udvarra lehet kimenni, és ahol a 89 éves Mama botja kint állt a lépcső mellett, hiszen bent még anélkül is tud menni. Ahol a vasárnapi  ebéd maradékát félrehúzta egy  sokat használt lábasban a sparherd szélére, mert jó lesz az még vacsorára is az 56 éves "gyereknek". :-) 

Meglátogatjuk Berta nénit is majd, ugye? Új ápolója van már egy hete.

És nem lepődik meg azon  a Mama, hogy az unokája valami "szkájp" nevűn beszél valahonnan Spanyoloroszágból, mert ott tanul nyárig. Ott van a képernyőn, látni, hallani, de ő már látott ilyet máskor is, mert mindig a számítógépet babrálják a fiatalok. 

Thomas ott messzire, Mama itt a zöld cserépkályha mellett velünk az állandósuló halvány mosolyával az arcán egy téli vasárnap délután.

Vasárnap délelőtt

Egyik fagyos kisvárosból jó egy másikba menni, nézni a mise után  a szülők elnéző tekintete által kísért gyerekek saját világukba visszatérő, felszabadult hógolyózását pár méterre a templomtól.
Régi könyveket lapozni úgy, hogy nincs is nyitva az antikvárium, de a tulajdonos mégis beenged minket, míg ő az adminisztrációs munkáját végzi. 
Jó kinézni a teaivás közben a bojtos függönyű ablakon át az utcára, ahol galambok tipegnek a jégbordás macskaköveken a sokat átélt kezek által kiszórt magok felé. 
Ropogós hóban sétálni a színes házak között, és körülnézni az Ibrahim kávézó ( és étterem) előtt, hogy a vasárnaponként ide járó barát vajon feltűnik-e. 
Élvezni a színeket, az apró részleteket, és hidegtől piros kézzel megörökíteni őket képeken is. Miért is maradt itthon Márta ujjatlan, kötött kesztyűje?
Vasárnap újra Kőszegen jártunk.