Esti program

Van amikor az ember azt mondja egy nap végén, hogy TV-t néz este. Én is ezt mondtam.

Semmi mélyen szántó, valami amire párás könnyezés is előjön néha filmnézés közben. Egy kis szomorúság, öröm, magamra ismerések, vágyak, a toszkán táj látványának jó mélyre szívása.

Az ember odaképzeli magát, okoskodik, hogy ő mit tenne hasonló helyzetben. Aztán már nem okoskodik ,csak nézi a filmet: a " Napsütötte Toszkána" címűt, ami ma este kifejezetten jól esett.

Múlt és jelen

A gyerekkori húsvétok, locsolások utáni esti hajmosások jutnak eszembe. Estig iszonyatos pacsuliszagot árasztva illatoztam büszkén jelezve, hogy sokan jártak nálam. Vártuk is, de kicsit túljátszva féltünk is attól, hogy megszólal a csengő, és jönnek a locsolók. Mert játék volt, egy kis sikítás, és benne alig érthetően, hogy: "Jaj, ne olyan sokat!'"
Csend van nálam ma reggel a lakótelepi lakásban a számítógépből szóló zenét leszámítva, és nem is nagyon bánom, hogy így van. Hagytam, hogy így legyen. Ha nagyon másképp akarnám, biztosan tennék érte.
M. szerintem nem is tud erről a szokásról, de most úgysincs itt.
Talán egyszer mesélek neki róla...:-)

A Hűség Városában is...

Tavasz van a Hűség Városában is. Illetve tegnap színesebb volt minden, mint ma, és a friss levegő ellenére a Nap is tisztán, fényesebben sütött. 

Egy télen zárva tartó múzeumot akartunk megnézni tegnap délelőtt, de most sem jutottunk be. Így a szabadtéri program maradt számunkra, vagyis egy kis bóklászás a városban. Jobb is volt kinn.

Retket is vettünk, friss tormát, amit aztán ma reggel lereszeltem. Szemem könnyezett, gyomorom is tiltakozott( eddig sohasem), de Húsvét nincs nélküle.

Ma csendes, nyugodt ünnepi délutánunk van.

Et resurrexit tertia die

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszűnhetett dobogni szíve -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

(Pilinszky János: Harmadnapon)

Piros tojás a skanzenból

Ma elmentünk Fertőszéplakra, az ottani skanzenba.

Mikor legutóbb voltunk ott hó volt, és az öt fehér ház a még sugárzóbb fehérségben a máig is emlékezetes tisztaságot adta számomra. Írtam is itt róla.

A skanzen zárva volt akkor, de elhatároztuk, hogy tavasszal visszajövünk.Ma volt a napja ennek a visszatérésnek, és nagyon jól, hogy eszünkbe jutott éppen ma odamenni.

Az idő gyönyörű volt, igazi tavaszi, a hely maga gondozott és nemesen egyszerű, a múltat idéző. A falumúzem gondviselője mosolyogva felajánlotta nekem is,más látogatónak is, hogy festhetek tojást, és kaptam is egyet.

Örömmel hoztam haza. Valahogy az ilyen kis ajándékok olyan jól esnek.

Ünnepi asztalunk dísze lesz.

Áldott ünnepet kívánok mindnyájatoknak!

Nagypénteki gondolatok emlékekkel fűszerezve

Múlt szombati sétán közel mentünk az útszéli kereszthez. Felvillant bennem a tavalyi Szlovákiába tett utunk, mikor direkt Andy Warhol múzeuma miatt mentünk oda Tokajból. Medzilaborcéban van az a bizonyos múzeum.
Ruszinok lakta területen mentünk át. Lenyűgöző keresztek, pravoszláv templomok, szegény, faházas, földutas falvak között vezetett utunk a világ pop-art művészének gyökereihez. Szülei származtak arról a vidékről, ő már Amerikában született.
Azok az útszéli korhadó fakeresztek, rozsásodó, festett pléhkrisztusok megmaradtak bennem. A pléhkisztusok fában gazdag területeken fordulnak elő leginkább. Ott, ahol a fa mindennapi látvány, valami mást kívánnak látni. Bádogot például. Fa pedig úgyis volt bőven a helybeli ács, kovács, meg is csinálta a fakeresztet a pléhkrisztussal.
Nem álltunk meg tavaly nyáron egy keresztnél sem, csak autóból néztem őket. A múzeumban időztünk hosszan, aztán siettünk vissza Tokajba. Nem kellett volna annyira sietni. Most már érzem, tudom. Sajnálom most is, hogy nem tettünk egy sétát még ott és akkor.
Ma Nagypéntek van.

Áprily Lajos: Kinek mondjam?

Kinek jelentsem, hogy nő már a nap,
eresz-csurrantó szél a völgybe csap.
Kinek mondjam: hallod a drága neszt?
A cinke nyírfánkon pengetni kezd...

Kisvárosi tavasz

Sofia írt is, és képeket is hozott a 'halványzöld tavaszról'. Le is írtam nála, hogy itt még valahogy nem halványzöld. Úgy döntöttünk, hogy a városokban nem lehet annyira észrevenni még a tavasz jöttét, mint pl. vízparton, a Duna mellett.

Ma ügyintéztem egy munkahelyi értekezlet után az OTP-nél, UPC-nél. 'Nemszeretem' munka.

Kezemben a lista, hogy még mit és milyen sorrendben intézzek, amikor észrevettem, hogy a városba is beszökött a tavasz. Még azt is leírom, hogy a volt gimnáziumom előtti parkban jártam éppen akkor.

Ott álltam a gesztenyefa alatt újra, mint mikor órák után a menzára vártunk csapatokba verődve ebben a parkban, ez alatt a fa alatt.

A falvédő

Mikor M. rokonainak lehetséges sírját kerestük a Vas megyei falvakban kb. 2 hete, akkor Szombathelyre mentünk ebédelni. Van ott egy étterem, amit szeretünk, és otthon érzem magam mindig, ha ott vagyunk.
Egyszerű hely, gyertyákkal, régi fogasokkal, bútorokkal, meszelt falakkal. Valami dejavu érzés is hatalmába kerített legutóbb is. Nem csak azért, mert ha ott vagyunk szinte mindig ugyanahhoz az asztalhoz ülünk.
A szemem valami múltkor is vonzotta a falra. Egy régi hímzett falvédő. Talán az adta az otthonosságot mindig is? Jöttek elő az emlékek? Ez adta a mintha már jártam volna itt, és a húsleves is másképp esett? Valahogy jobban, nem úgy, mintha étteremben lennénk.