"...mulandóságról mond mesét a csend."
Áprily Lajos: Ősz - részlet
A csend sokféleképpen jelen lehet az életünkben. A csenddel való büntetéstől, egészen a pihentető, békés csendig. Széles a skála. Van, amire vágyunk közülük, és van, amire nem, de sokszor nem is válogathatjuk meg őket. Én igyekszem megteremteni a lehetőségét annak, amire szükségem van, és persze van rá alkalmam is, hogy létrehozzam. Ez a tény a vágyott csendre is igaz.
Egy nézeteltérés utáni megbántottságomat a csenddel, a nem megszólalással nem büntetem. Ahhoz már régen elég felnőtt vagyok, hogy ezt a lehetőséget végleg elfelejtsem. Akkor is, ha én megkaptam sajnos, de már egyre kevesebbszer. Más is lelkileg és gondolkozásban felnőtt körülöttem ezek szerint. Lehet, hogy jóval korábban én is használtam, mert senki nem szent (később sem válik azzá), míg bizonyos dolgokat meg nem tanul, tapasztal. De az az idő már elmúlt, hogy az általam szeretett csenddel visszaéljek.
Mostanában az erdő csendjével találkoztam sétáink közben, felfedeztem újra azt, amit már régen megtaláltam, csak hanyagoltam sokáig.
Újra elmentünk a fák közé tenni egy sétát. A levelek a közben feltámadó szélben már észrevehetően egyre sűrűbben hullottak le a korábbi sétánkhoz képest, de továbbra is hang nélkül. A szél végezte őszi munkáját. Óvatos lépésekre késztetett a csend menet közben, és amennyire csak lehetett a társammá szegődött rollátoromat is igyekeztem hang nélkül tolni. Nem volt könnyű feladat vele közlekedni az itt-ott kövekkel is tarkított erdei úton, csak az igyekezetem volt erős, hogy mégis megtegyem. Az erdő adta hang nélküliséget ugyanis nem akartam megzavarni, mert jó volt. Azért mentem oda, hogy benne legyek ebben a világban.
Számomra nem csak a mulandóságot jelenti az ősz által adott csend. Valaminek a kezdetét jelenti ez az évszak, amit szeretek, és ami majd utána következik, amit még várhatok: a tél. Csendes mind a kettő. Az egyiket már megtapasztalom, a másik majd eljön, és akkor is elmegyek a halk erdőbe.
Gyönyörű felvételek tarkítják beszámolódat. A pettyes gombáról elsőre azt hittem, hogy egy éjjeli lepke. Üdv, és minden elismerésem. Mik
VálaszTörlésKedves Mick, köszönöm, hogy jöttél, olvastál, és még az elismerés szót is láthattam tőled, ami nagy szó számomra. Köszönöm szépen. A gomba engem is meglepett. Közelebb kellett mennem hozzá, és megnézni. Neked is üdvözlet!
TörlésOlyan szépen írtál a csendről, főleg hogy belevontad a természetet is. Nagyon szépek a képek is, illik az íráshoz. Amikor csak teheted, menjél el az erdőbe, szerintem a lelkednek is jót tesz, nem csak fizikailag erősít.
VálaszTörlésÉn is szeretem a csendet. Olyankor a gondolataim ezer irányba száguldoznak és nem esik jól, ha valami kizökkent.
Az a különleges gomba harkálytintagomba, nagyon sokszor látunk ilyet túrázás közben.
Kedves Orsi, szép helyen, szép képeket lehet csinálni. Ráadásul mindent, ami megtetszett le sem fényképeztem, mert akkor a kattintások elvonják a figyelmem arról a sok látványról, ami még végigkísért az úton.
TörlésA csend fontos számomra, nálam még háttérzajként sem megy semmi általában napközben. Sem a TV, sem a rádió. Marad a csend.
Nem ismertem ezt a gombát ( más gombát sem nagyon), köszönöm, hogy megírtad a nevét.
"Egy nézeteltérés utáni megbántottságomat a csenddel, a nem megszólással nem büntetem. Ahhoz már régen elég felnőtt vagyok, hogy ezt a lehetőséget végleg elfelejtsem. " Mennyire jó, hogy a tapasztalás, a kor, az ész az ilyen és más "büntetések" jó része leszakad rólunk, ahogy öregszünk. Hogy legalább életünk második felében már képesek vagyunk erre. Nagyon sajnálom, hogy ez csak ilyen "későn" megvalósítható, mert sok sírástól, haragtól, csendemtől mentett volna meg.
VálaszTörlésSzépek az erdős képeid. Az a gomba engem is meglepett, nem is láttam még ilyet, még képen sem. :)
A hétvégén visszakapunk egy órát. Legalábbis egy ideig úgy érezhető, és kicsit kitolódik a sötétedés. Bár hamar elveszik ez a világosság is. Hány évig jártam dolgozni úgy, hogy sötétben mentem (utazás Pestre) és sötétben értem haza, és úgy szaladtak az órák a munkahelyen, amivel a világos órák minden héten 5 napig elkerültek.
Érdekes, hogy voltak évek, amikor vártam és örültem ezeknek a hamar sötét időszaknak, az otthoni bekuckózásnak, és voltak olyan évek, amikor nyomasztott, alig vártam, hogy vége legyen. Most még nem tudom, hogy melyik jön el a lelkembe.
Legyenek léleksimogató és örömmel teli sétáid az erdőben, kedves Éva. :) Betty
Kedves Betty, szerintem a csenddel való büntetés az egyik legnagyobb. Az ember kétségek között hányódik addig, míg nem tudja kibeszélni azt, ami benne van, és megbeszélni sem lehet így a problémát, ami a megoldást esetleg elhozhatná mind a két vagy több félnek. Fiatal korban gyakrabban előjön a nem megszólalás, mert nem találjuk a szavakat, az érveinket nem tudjuk tálalni, de büntetni akarunk. Miért is akarunk büntetni mindenáron?
TörlésKésőbb a megoldást is tanuljuk, és rájövünk, hogy a csenddel való büntetéssel csak a távolság nő. Az még elfogadható, ha akkor kezdünk csak beszélni, amikor lehiggadunk és átgondoljuk mit kell mondani. Ehhez tényleg kell idő, néha csend is. Azzal zárom le ezeket a mondatokat, hogy a sérelmeink megbeszélése a legfontosabb. A hasznos párbeszéd, ami előre mozdít.
A gomba? Nagyon szép volt, kerestem is valamilyen gombát nézegetésre, mert az hozzátartozik az erdőhoz. Találtunk is, és ez volt a legszebb, ez a pöttyös.
Számomra a korai sötétedés jó dolog a bekuckózás miatt. Én nem szoktam azon gondolkozni, hogy melyik jön el majd a lelkembe. Az öröm, amit ad, vagy egyfajta szomorúság, nyomottság, hogy hamar eljön a sötétedés. Nálam egyértelműen az első a nyerő. Talán azért, mert nincs kertem és udvarom, hogy sokáig kint legyek ott, amit főleg világosban lehet megtenni.
Szándékomban áll még sétálni. Ma nem erdőben voltam, de láttam, hogy mennyi színes levél van már a fákon és a földön is. Meg kell őket néznem.
What you wrote really touched me. I recognise that slow rediscovery of silence — not as emptiness, but as space where something can quietly take form.
VálaszTörlés“Everything is gestation and then bringing forth. To let each impression and each seed of feeling come to completion in its own time.”
Perhaps that’s what silence does — it gives back time, letting what’s unfinished grow in its own rhythm.
When I walk in the forest, I sometimes set myself a little theme for the day — a way to stay attentive.
One time I focus only on moss, all the shades of green clinging to trunks and stones.
Another time I look for colour — what is red today?
Or I stop to feel a piece of bark, the difference between smooth and rough, between holding and letting go.
These small things bring me back to presence, without asking for meaning.
What you wrote about the silence of the forest — how it isn’t harsh, but kind — I feel that deeply. It’s as if the silence doesn’t demand answers, but simply whispers: “Stay a while.”
I think you’re very brave for going.
I’ve made a small plan for myself too — next week I’ll walk to the village and buy one flower.
And I’ll repeat that for three weeks, each time at a different flower shop.
I like giving myself a little challenge — something gentle, but meaningful. 🌷