Napjaim

Az ősz élvezetének és blogomon történő megjelenítésének közepén, mégis írok magamról, amit úgy címkézhetek fel majd, hogy: " Napjaim". A többi hasonló írásaim között ott vannak olyanok, melyek a hétköznapok egyszerűségéről, de mégis meghitt szépségeiről is szólnak a kötelességek és rossz történések mellett. Hosszú leszek, csak az fogjon hozzá, akit tényleg érdekel. Igyekszem mellébeszélés nélkül írni, ami amúgy sem szokásom.

Persze igaz, hogy a szürkének mondott, de életünk leggyakoribb részeiként kezelt  hétköznapokat is éljük, melyekben rejtve vannak a fontos dolgok. Ezek a sok hasonló, a mindennapokba belesimuló egyéb történésekből, végül mégis kitűnnek.  Akkor mikor már rálátásunk is van, mikor már lehetséges, hogy életünkben megértünk rá. Tudjuk, hogy igenis  szerepet játszottak, ha rejtve is a fontos dolgok. Ezért kell a hétköznapok esetleges elemzése is a látszólag lényegtelen dolgaink megélésével együtt.

Tehát most írok ezekről a napokról, a napjaimról. 

Vannak olyan tüneteim, melyet a testemben bár érzek, de nem tudom őket hova tenni. Voltam orvosoknál, voltak diagnózisaim, de egyik sem illett ahhoz, amit érzek. Mert én tudom sajnos tapasztalatból, hogy milyen a reflux, milyen az, ha leesik a cukrom stb. Ezek azonban nem azok.  Ők azt írták rá a kapott leleteimre, hogy  ilyen betegségek vannak a panaszaim hátterében. Én viszont, ahogy írtam is már, nem értettem velük egyet, még akkor sem, ha nem vagyok szakorvos. 

Végül a háziorvosom azt mondta, hogy pszichoszomatikus eredetűek biztosan. Erre is rá lehet húzni mindent, de akkor erre a mondatra nem számítottam. El is akartam hinni, meg nem is. Nem régen jöttem ki a kórházból jó közérzettel, szedem az ott kapott gyógyszereket, mindent megteszek, hogy stressz, szorongás ne érjen. Sétálok, friss levegőn vagyok, teszem itthon is a dolgom, mindig csak annyit, ami még jólesik.  De ha mégis ez a bajom, ez van a panaszaim hátterében, akkor próbálok tenni ez ellen is. Csak már jól legyek!

M. is segít, ami az utóbbi időben zavart, és úgy éreztem vele kapcsolatos volt, beszélgetésekkel lerendeztem. Mert ebben hiszek. 

Ami még rám vár a következő napokban: 

Mivel  mostanában kevesebbet megyek M-hoz, ő jön napokra hozzám. Nem akarok utazni, az ezzel kapcsolatos táskámba való pakolgatásokat, az ideiglenességet megélni. Ezeket is ki akarom zárni, és otthoni környezetben lenni.

Intézkedtem sok egyéb mellett kis dolgokban is. Megvettem a jövő évi naptárt, már gondolok az új évre is, fodrásznál voltam, befestettem én magam a hajam.  Sajnos elromlott a gázkészülékem sütője. Van telefonszámom, majd fel kell hívnom a szerelőt. Elintézem minél előbb, hogy ne zavarjon mindennapjaimban.

Holnap hozzám jön M., elmegyünk biztosan a piacra, feltöltjük magunkat jó dolgokkal. Valahol megebédelünk, mert a piacra szánt időt nem akarjuk lerövidíteni, és  egyébként sem akarok főzni. Néha ki kell kerülni ezt is, és jó beülni valahova, ahol elénk teszik  a vágyott ételt. 

Mit tegyek már magamért, hogy a háziorvosom szavai se legyenek igazak? Már megint ebben a helyzetben vagyok? Ha azonban mégis így van, mert bármi lehet, akkor legalább tudom mi a bajom, és ez megnyugtató. Ha pszichoszomatikusak a tüneteim, ezek javulásáért is tettem és teszek. A lehetőségeimről, melyek számomra adottak, már írtam és írok még.

Szombaton biztosan elmegyünk megint sétálni, hogy ebben is legyen részünk. Ez már hétvége, és nem hétköznap, de itt írok róla.  Vasárnap azonban sok idő után mégis elmegyek M-hoz, mert jön látogatóba  a fia és a felesége, és hozzák a pici emberkéjüket is. Régen láttam már a kisfiút, biztosan sokat nőtt és fejlődött. Látni szeretném a délutáni kávé és a sütemény mellett őt is. Utána M. hazahoz.

Ez a bejegyzés egy kifakadás volt. Talán az, hogy kiírtam magamból, ami bennem van, segít. 

Befejezem, hosszú voltam, de régen írtam magamról az őszi témáimba szőtt gondolataimon kívül. A képeim is ősziek, nincs más itthon.