"A nyár ment át az erdőn,
s amerre elhaladt:
katonái tisztelegve
álltak sorfalat."
/Wass Albert/
Mindig örülök, ha találok egy-egy verset vagy akár csak egy versszakot, melyeken megakad a szemem, morzsolgatom, ízlelgetem magamban a szavait, és ha van lehetőségem, megoszthatom másokkal is. Az őszről sokat írok, és kellő mértékkel szégyellem is, hogy ilyen gyakran előfordul témaként, vagyis nincs más ( van, de nem írok róla, mert nem mindig írhatok), de nem tudom abbahagyni, és még vannak terveim is ezzel az évszakkal kapcsolatban itt a blogban. Nézzétek el nekem!
Végre itt van, át kell adni másnak is a vele kapcsolatos érzéseimet, a látványt, a mostanában gyakoribb erdei séták örömét, melyek a korábbi éveimre emlékeztetnek. Azokra, mikor még minden évszak vonzott a fák közé. Az egyre nehezebb járásom miatt ritkulnak már az útjaim, de még elindulok, mert valószínű nem lesz mindig így a jövőben. Rádöbbentem, hogy ki kell használnom, hogy menjek, a halogatás nem válik előnyömre. Köszönöm a sétákra való biztatásokat is. A falak között levés az egyik oka a depressziónak. Ki akarom kerülni, elég volt belőle. A "most" szó vonz az éveim múlásával. Ki tudja, hogy meddig használhatom még.
Ezt hoztam nektek ajándékba. Igaz, hogy a nyár már átment az erdőn, de még itt vannak a nyomai. Az egyelőre nagyon is láthatóan még mindig sok a fákhoz ragaszkodó zöld levél, és a fákon átsütő, bár már gyengülő napfény is ezt mutatja.
That’s such a beautiful reflection — and I’m really glad you write about this. 🍂
VálaszTörlésIt’s comforting when someone puts into words what so many of us feel but rarely say.
I love that you’re honest about the walls and the weight of it all, and still find joy in trees, light, and small walks. Please keep writing about autumn Éva — it’s not “too much,” it’s real. 🌿
Your Dutch friend,
Aritha