Csillagászati értelemben a tavaszi nap-éj egyenlőség
idején kezdődik a tavasz, vagyis idén ez 2014. március 20. 17:57 perckor volt.
Nos, március 19-én Veszprémből hazafelé jövet itt-ott
megálltunk, és vigyázva arra, hogy a szél föl ne borítson minket, sétáltunk. Még nincs meg az a bizonyos „robbanás” a természetben, de sok a szirom már.
Néztem a Balaton színét, és azt is, hogy kék a zölddel milyen harmóniában meg tud lenni, pedig gyerekkoromban nem tudom miért, de otthon ellenségként állították be őket. "Jaj, csak a kéket a zölddel együtt ne!" Nekem már akkor is tetszett.
Néztem a Balaton színét, és azt is, hogy kék a zölddel milyen harmóniában meg tud lenni, pedig gyerekkoromban nem tudom miért, de otthon ellenségként állították be őket. "Jaj, csak a kéket a zölddel együtt ne!" Nekem már akkor is tetszett.
Szóval, alattunk a fű, felettünk az ég, mi pedig valahol a kettő
között a hivatalos tavasz előtt éppen egy nappal. Mint mindig ez az egy nap Veszprémbe és vissza nagyon kellett nekem, hogy kiszabaduljak a megszokásból. M. el tudott vinni, nem kellett 4:20-kor kelnem, hogy elkészüljek és elérjem a buszt. Hogy milyen jó nem kiütve végigcsinálni a napot!
Jaj, de nagyon szépek ezek a képek! És még tavaszi héricset is találtál! Gyerekkorom kedves virága a szőlőhegyről.
VálaszTörlésPipulka! A tavaszi héricset Márkón egy kálvária kápolnája mögött találtam. Megálltunk egy sétára. Igazán odaillett, olyan tiszta, szép hely volt, ahol megbújt.
VálaszTörlésMesélj arról a szőlőhegyről majd!
VálaszTörlésMárkó? Túl a vasúton? Ott jártam júniusban, akkor gyógynövényillat fogadott! Jól emlékszem a helyre? Annyifelé voltam akkor.
VálaszTörlésHoldgyöngy! Igen, ott túl a vasúton!:-) Jól emlékszel.A fenti kicsi kép a sínekkel is ott készült.
VálaszTörlésAmúgy meg virágok, illatok, kálvária,kápolna, fénylő sínek...
Miért voltál ott " akkor "?
Én az ország másik feléből autózva éltem át a napsütést, autópályán suhanva, a hátsó ülésen el is bóbiskoltam! :-)
VálaszTörlésA kék és zöld pedig az egyik kedvenc párosításom gyerek korom óta. Én már előbb hordtam együtt, mint mikor a Benetton reklámozni kezdte!
Szép hétvégét!
Gyönyörű képek!!!!
VálaszTörlésSaci, napsütés volt és gyönyörű színek. Ha te az ország másik részéről hazajövet is ezt láttad, akkor az egész országban szép idő volt.Igaz, a szél majdnem felborított néha, de kemény küzdelem után mindig talpon maradtunk.
VálaszTörlésMamka, pedig még ki sem bontakozott a tavasz.
VálaszTörlésFüreden hajót mostak...:-)
úgy szeretem a képeidet nézni, és annyira jó ez a tavasz most, harsog, csacsog, rikkan
VálaszTörlés(még azt se bánom, hogy nyomorék lettem és nem tudok beleszaladni, így is körbevesz
Mikor szaladhatsz már végre bele?
VálaszTörlésKár, hogy nem nagyobbak a képek! Különösen a balatonosak tetszettek! El tudnék képzelni egy kis házikót, ahonnan a tavasz ébredését, a nyár pezsgését és az aranyló őszt szemlélhetném egymás után...
VálaszTörlésBocs' Flóra, hogy kicsik a képek, azt a hittem kattintással már valamennyire elfogadható nagyságúak lesznek a kollázs alkotóelemei.
VálaszTörlésA két balatonosat( a füredi mólóról készültek) ideteszem neked eredeti nagyságban is.
Az évszakok figyelésével én nagyon jól ellennék abban a kis házikóban. Helyesebben én is!!!
Köszönet a nagyobbításért, Éva!
VálaszTörlésA házikó nekem bizonyára álom marad, de kell az is...
Ha valaki szeretné megnézni valamelyik képet eredeti nagyságban, akkor csak tessék, csak tessék, lehet kérni!:-)))
VálaszTörlésA gimis balatoni táborozásom képei fekete-fehérek voltak, azok olyan igazi jó kis papír emlékképek voltak fehér széllel stb!
Ezek is inkább emlékképek, ki foglalkozik pl. élességgel vagy ellenfénnyel! :-)
Rózsa, szívesen, a házikó számomra is álom. Dédelgetem nagyon szívesen!!!
VálaszTörlésNekem most is a cipos kep tetszik a legjobban:))
VálaszTörlésÁgnes, a poros cipőm!:-)
VálaszTörlésVoltak kinn a parton fából készült nyugágyas pihenőszékek a köz javára, abban terültem el, és néztem a vizet! Cipőmet pedig belelógattam a képbe, jelezve, hogy én ott és akkor vándor vagyok, aki pihen!