Majd mikor a katonás sorba ültetett fákat elhagytuk- és azt is megnéztük fejlődik-e a kukorica-, megérkeztünk egy bizonyos szülői házhoz, nem az enyémhez.
Az is figyelemreméltó számomra, hogy megvan még valaki számára az a ház, ahol felnőtt, és még látogatható is.
Nagymamám házát eladtuk, fiatalkorom helyszínének házából is kiköltöztünk, más lakik már benne.
Hazamenni egyik helyre sem lehet, tehát nézem másét, és hallgatom a valaha ott történeteket.
Mikor kimentem az udvarra, akkor a fecskefészkeket néztem. Úgy ültem le, hogy rálássak mindkettőre, hallgattam a fecskék csivitelését, figyeltem a repülésüket. A madarak röptének változó vonalai repülőgépek lassan eltűnő kondenzcsíkjaival is kereszteződtek.
Türelemmel kivártam míg a fiókák részére megérkezett a késő délutáni élelem, és időnként kis fejek bukkantak ki a rejtekhelyről.
Valami melankóliával fűszerezett béke volt bennem, de az elmúlással kevert biztonság érzése is.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
Elkezdek olvasni, és pont belenyúltam! Ez az, ami a legjobban hiányzik!!!!!!!Örülök, hogy Neked megadatik!:)
VálaszTörlésNekem is csak más szülőháza adatik meg, de oda rendszeresen járunk.
VálaszTörlésKöszönöm. Most (is) érzem, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy a nagyszülői, szülői házak is még megvannak, és rokonok élnek bennük, és bármikor mehetünk. A szülői házba pedig remélem, még sokáig hazamegyünk.
VálaszTörlésÉrzem a hangulatod, jók a fotók, főleg a cseresznyés. Gyermekkoromba vittél...
VálaszTörlésSzülőházam átalakult, de az, ameyikben 9 éves korom óta laktunk, még megvan: benne él anya, oda járunk "haza" s unokáimnak is emlék lesz!
VálaszTörlésVannak még olyanok, akinek megadatik.
VálaszTörlésMikor visszamentem megnézni nagyszülői házat és azt is, ahol fiatalon laktam, jól kibőgtem magam. Nem lehet mást csinálni.Még a kilincset sem nyomtam le, csak néztem...Aztán el kell onnan jönni gyorsan, vagy bekérezkedni, de nem tettem meg ez utóbbit. Hát, eljöttem.