Egy Nobel-díj kapcsán

Olvasom, hogy Szemerédi Endrét, a friss Nobel-díjas matematikusunkat megdicsérte egyszer gyerekkorában focizás közben a grundon Bozsik Cucu, a hírés jobbfedezet. A dicséret szárnyakat adott neki, és ettől kezdve focista akart lenni. Persze, erről  az jut eszembe, hogy milyen fontos a jogos dicséret, mekkora hatással lehet az ember életére, ha megfelelően kezelik.
Alacsony termete miatt azonban nem lehetett futballista, mert mindig elsodorták a magasabbak. Erről meg az jut eszembe, hogy lám-lám, mi minden beleszólhat abba, hogy vágyaink (ne) teljesüljenek. Legalábbis így hisszük, de aztán folytatódik az interjú, és Messit emlegetik, pedig ő sem égimeszelő.
Gondolataim már akörül járnak, hogy jaj, ne hagyjuk magunkat eltéríteni vágyaink teljesítésétől.
Később Szemerédi Endre Nobel-díjas matematikus lett úgy, hogy előtte elkezdte szülői kívánságra az orvosi egyetemet is. Nem mondom, hogy nem nyertünk azzal, hogy nem focista lett, sőt orvos sem, hanem matematikus. De honnan tudhatjuk?
A tehetség utat tör magának, és azt is mondom, hogy teljesítsük vágyainkat. Egy gyerek ezt nem tudja, meg akar felelni. Legyünk mi, akik biztatjuk őket saját céljaik elérésére! 
Vádaskodás nélkül mondom, hogy bár tették volna ezt velem is. De nincs "mi lett volna ha", és még most sem késő vágyakat teljesíteni. Mostanában  a film után "bakancslistának" hívjuk, és tényleg elkezdem most már írni, és kipipálni is!:-)