Múlt szombaton falujáráson voltunk Ausztriában. Én így hívom, mert négy faluban voltunk.
Egy lakótelepinek ez egy jó program. A nap sütött, az ég kék volt, és a virágok csak annyira voltak rózsaszínűek, mint ami még számomra elviselhető.
A virágok elfogadják azt, ha a másiknak másmilyen színű szirmuk vagy formájuk van. Ha tudnának viselkedni, azt mondanám kultúráltan, méltósággal és elfogadással teszik mindezt, mert a közös céljuk az, hogy a tavasz szebb legyen velük.
M-nak intéznivalója volt, hagytam, hogy tegye a dolgát, és én addig egy fa virágjait nézegettem és fényképeztem.
Aznap eléggé összejöttek a gondolkodni valóim, de még egy plusz feladatot adtam magamnak a már meglévőkhöz.
Azon is gondolkoztam (egy kicsit), hogy vajon a virágoknak jobb-e, vagy nekem.
Végül nem döntöttem ott el, hogy melyik lenne nekem a kedvezőbb élet.
Pár nappal később már mégis azt mondom, hogy inkább továbbra is ember szeretnék maradni.
Természetesen nem nagybetűvel írva, csak egy kisbetűs ember a maga bonyolultságával együtt, és nagyon sokat tanulnék a virágoktól.
Dear Eva, flowers are beautiful but ephemeral they don’t stay long in bloom, but they bloom again each year. I don’t know if I rather be a human or a flower that is the question? But what I know is flowers bring beauty in our lives.
VálaszTörlés( some news from Bandit. He is doing well improving each day for the moment I am looking after him and we are both resting!) have a nice day hugs from me.
Dear Catherine, I love being human, even though sometimes it is not easy in today's world. What I wrote in my last sentence about flowers is true, because I would learn from them: accepting the difference of others and giving beauty together.
TörlésThank you for the information about Bandit, I would have liked to know more about him, but I didn't want to bother you with my questions. I am glad that he is getting better and that you are taking care of him with such love.
Hugs from me. Éva
: )
VálaszTörlésnem sikerült a mosoly! :( :)
TörlésHa az első kommented akart lenni a válaszod az írásomra, akkor azt elfogadva megértem. A második már bonyolultabb, de az is érthető.
TörlésEgy bonyolult világban, szintén bonyolult emberként vágyunk az egyszerűségre, az egyértelműségre és a szépségre...stb. Vannak olyan emberek, akik így élnek. Keresem is a társaságukat, de néha álldogálok a virágok mellett, hátha "beszélnek" hozzám.
Csak szomorkodtam a sikertelen mosoly(ok)miatt!:( de ilyen buták ezek az ikonok! EN IS SZERETEK A VIRAGOKKAL BESZÉLGETNI OLYKOR...MEG irtam is mar arról hogy milyen jó hogy olyan sokfélék s hogy ezt! el is fogadjuk!!
TörlésTalányos volt számomra a mosoly és a szomorúság jele egymás után. De ha a világra és benne az emberekre gondolok, akkor bizony igazad van, jelen van mind a kettő. Ezért is írtam, hogy megértettem. Most, hogy bővebben írtál magyarázattal is, tudom, hogy hogyan gondoltad valójában.
TörlésA " csak" mosoly jelet is szívesen nézegettem az első komemntedben, mert egyértelműen pozitív, amit sugároz.
Mostanában kicsit kevesebbet tapasztalok a sokféleség és a más vélemények elfogadásából, ezért is kellenének a virágok szavai.
Fülem is van a mondanivalójuk megértéséhez, de másoknak is nyitott füleket ajánlok.
I have never pondered whether I would rather be a flower or a human. But I can tell you one thing with certainty, when humans are gone from this Earth flowers will still remain, as beautiful as ever.
VálaszTörlésI thought about this when I saw what people are capable of. That day a lot of negative things happened to me, and I longed for simple purity. The thought crept in for a moment, but it was more of a game for my mind, of course.
TörlésI love being human, but we could learn from nature, and from flowers too. Maybe the world would be more beautiful. I hope we both agree on that.
Best wishes. Éva
"... csak annyira voltak rózsaszínűek, mint ami még számomra elviselhető." - Ez nagyon tetszik, ismerős gondolat. 😉. Van egy határ a rózsaszín árnyalatában, ami után/felett már nagyon nem kedvelem. És ugye a szimbólumaink...A rózsaszín szemüveg, az is zavaró lehet, ha túl erős 😋.
VálaszTörlésrhumel
A természet nagyon jól tudja, hogy hol a jóízlés határa. A rózsaszínű virágok is tudják. Amelyek mellett álltam akkor, nagyon is tisztában voltak vele.
TörlésA "rózsaszín szemüvegem" régen levettem, és azt sem tudom hol van már. Dioptriás napszemüvegem van, mert az elvakító fény sem tesz jót nekem. Az érzékeny szememnek sem, de a józan itélőképességemnek sem.:)