Az állampolgár első kötelessége a nyugalom. Az elgondolkodás lenne a második, de akkor nem tudna eleget tenni az elsőnek.
Harald R. Sattler
Nyugodt vagyok, tehát az első állampolgári kötelességem teljesítettem.
El is szoktam gondolkodni, de már azt is nyugodtan teszem, így a fenti mondatok rám nézve csak félig érvényesek. Mégis teljes állampolgának érzem magam, mert ez az ellentmondás bennem kiegyenlítődik, és ráadásul sikeresen, ha az elgondolkodás utáni eredmény is már a nyugalom számomra.
Van mindig miről gondolkodnom, különösen mostanában, de önvédelemből megtanultam már, hogyan kell ezt jól csinálni.
Tudni kell az országunkról és a világról is, a szűkebb környezetünkről, az emberekről, de nem kell "belebetegedni", csak szelektálni. Korábban belebetegedtem, és jött is három hónap kórház, és nem is egyszer, de helyrehoztak, és velük együtt helyrehoztam én is magam.
A tanulság pedig azóta leszűrve!
Fentről is lehet nézni dolgokat, és kell is. Tanulom mindig, próbálok felfelé mászni a jobb rálátásért, és nem mondom, hogy nagyon egyszerű, de egyre feljebb vagyok.
Persze, hogy van, ami zavar, és már azt is annyiszor leírtam, hogy nem vagyok érzelem nélküli gép, és ahogy látom, nagyon sokan nem azok. Nagyon sok érzelmem van nekem is.
Lehet fejlődni a belső béke irányába. Az útja a kezdetektől a jelenig nem rövid, nem is sima, és soha nem is lesz tökéletes, de én sem vagyok, és nem is leszek az.
Ezeket mind bele kell kalkulálni, betenni a hátizsákunkba, és időnként harapni belőlük az úton úgy, mintha szendvicsek lennének, mert erőt adnak.
Lehetőleg egyet mindig előre lépni, és nem kettőt hátra, hátha egyszer látható lesz így a cél is.
Közben a kikapcsolódás magamra szabott lehetőségeivel is élek, és ha nem is ennyire tudatosan, de ezek is már ösztönös segítőszándékkal működnek.
Itt tartok most...
Utóirat: Tegnap késő éjjel a "Kontroll" interjú után a felháborodás érzése volt bennem. A nagyon lassan érkező nyugalmam viszont mégis az adta, hogy a bűnösök megbűnhődnek, és most tudatosan azt sem írtam le itt, hogy: talán és remélem.
Így "kell" történnie! Már nincs többé, ami eddig védte őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése