"...Múlik a nyár, holnapra már más idő lesz, hűs, esős;
görnyedt hátú házak között botorkálni kezd az ősz...”( Simon István)
Ez a két sor egy versből megragadt bennem még évekkel ezelőtt, és néha mondogatom magamban, mikor elérkezik ez az évszak. Most éppen aktuális is, itt az október, mely színesen ragyogó, de olykor hűs és esős is, ahogy a versrészletben utal rá a költő. Változatosan szép hónap.
Újra megnéztem az idokep.hu szavazási lehetőségei közül az egyiket. Ott azt kérdezték, hogy ki milyen évszakot szeret legjobban. A sorrend: tavasz, nyár, ősz, tél. Az ősz a harmadik helyre szorult.
Holnap piacra megyünk sajtot és valamilyen gyümölcsöt venni, ami leginkább most van: szőlő, szilva. Biztosan lesz még valami, ami megtetszik és finomnak ítéljük meg. Azok is a táskánkba kerülnek.
Hideg van. Felveszek majd egy meleg pulóvert, és a vékony, inkább ennél melegebb őszre való kabátomat egy vastagabbra cserélem. Milyen jó, hogy az utolsó forró napokban mindet kimostam, és sikerült megszárítani is őket. Az egyik legjobb dolog mindent a maga idejében elvégezni.
Kőszegen is hűs volt reggel, útra keltem, sapkát is tettem föl. Most valahogy hidegebb van, mint a múlt évben ilyenkor. Még utoljára levettem 5 patisszont és 1 cukkinit. Aztán az indák mentek a hasznosító zsákokba. Jövőre újrakezdem a veteményezést. A mai vásárlásnál minden más mellett kféle szőlőt vettem.
VálaszTörlésÖlelés: BMari
Itt erős szél fúj a hideg mellett. Bizony kell a sapka, jó, hogy feltetted.Én már több mint egy hete hordom, mert nem akarok megfázni. Azt mondják az időjárási oldalak, hogy az évszakhoz képest hidegebb van. Bizonyára a tavalyihoz képest is. Jó, hogy van kertetek, és van benne cukkini és padlizsán is.Jó munkát a kertben, ha eljön a jövő év. Szőlőt én is akarok venni holnap. Itt az ideje neki. Én is ölellek.
TörlésNagyon igaz az őszre az a pár sor. Mindegyik variációját bemutatja a valóságban is: az aranyló színeket, az esőt, szelet.
VálaszTörlésMa kertezni szerettem volna egy kicsit, de annyira fújt a szél és hideg volt az árnyékos részeken, hogy végül elhalasztottam holnapra, hátha jobb idő lesz. Beindítottuk a kazánt, reggelre már nagyon lehűlt mindig a lakás.
Gyümölcsök, tobzódok benne, nagyon szeretem ilyenkor a friss, roppanós almát, körtét, szőlőt.
Jó vásárlást holnap a piacon!
Nem is kell kertezni, ha hideg van, és fúj a szél is. Kiizzadsz munka közben, és ott a megfázás. Jó, hogy vigyázol magadra, biztosan lesz jobb idő. Azt nem tudom, hogy holnap jön-e el, de nem hiszem, hogy nagyon hosszan marad ez a nagyon hideg, ami most van.
TörlésSzerencsére itt a lakótelepen is fűtenek. Nem lehetne elviselni bent fűtés nélkül, még akkor sem, ha fel is öltöznék melegen. Kell a jó érzéshez az, hogy bent meleg legyen. Otthonosabb minden. Örülök, hogy ti is beindítottátok a kazánt.
Én is szeretem azokat a gyümölcsöket, melyeket felsoroltál. Igyekszem holnap mindegyikből venni. Minden jót kívánok neked.
Gyerekkoromban a Vége van a nyárnak c. verset szerettem nagyon, mikor kisebb voltam, akkor elszomorított a cinege sorsa. Kisgyerekként olyan sok mondaton tudtam elgondolkodni és sokáig, és elképzelni. Nem tudom, hogy azért, mert akkor ismerkedik a gyerek a világgal, és aztán már túllép annyi mondaton, vagy erős képzelőerőm volt, vagy mindkettő. És milyen erősen megmaradtak a megtanult versek is. De jó, hogy vannak versek!
VálaszTörlésÉs de szeretem a piacot. Főleg a régebbi fajtákat, ahol asztalokra kirakodnak, és lehet válogatni, nézegetni, innen ezt, onnan azt venni. Nem kell sietni, ha lehet virágot is venni. Enni egy lángost, beszélgetni a nénikkel...
Nekem az első és második hely megosztva az ősz és a tavasz. A tél harmadik lehetne, ha hó lenne, bár az meg a közlekedést nehezíti, de anélkül meg egyszerűen értelmetlen évszak. Szürke, fekete, sötét.
Bizony nagyon fel kell öltözni, valahogy hirtelen lett nagyon hideg. Remélem jön még a melegebb, naposabb idő.
Én is nyáron átmosok mindent, még a párnákat is, takarót, szőnyeget, amiket aztán csak újra ősz végén veszek elő.
Ablakot kéne pucolni, de régi ablakok, szét kell csavarozni, az ablakpárkányokon virágok vannak, így hosszabb idő kell hozzá.
Szép ez a képed, átadja a hangulatát. :)
Minden jót Neked! Betty