Külső és belső fények

Idén nyáron kerestem a fényt, a napfényt is jobban, mint eddig bármikor, többek között a  kapolcsi szobánk fényét és Budapest fényeit is legutóbb. 
Nem lehet még azt sem mondani, hogy végletek, mert a fény az fény.
Elég sokszor egy mécses és könyvlap fénye is, mely ragyog nekem.
Tudatosan nyomom belém a külső fényt, mely belsővé is alakul.
Az általam szeretett késő őszi és téli sejtelem is csak némi fénnyel képes szép lenni, és a belső fényt sem hagyom annyira elfogyni, mint legutóbb. Az pedig csak jobb nekem is, ha másnak is jut belőle.
Alakítom önmagam, helyesebben csak hagyom, hogy önmagam legyek. Üresítem magam és a környezetem, csinálom a helyet, hogy bejöjjön az, ami hiányzik, mert ez a megújulás alapja. Csak semmi görcs, és közben önmagam, a könyvek, a művészet különböző ágai, az emberek, a külső, belső benyomások, egy magasabb erő ( hívjuk így) ...hatnak rám, és én hagyom. 
Ennyi a dolgom, hagyni, nem erőltetni, erőszakkal nem alakítani senkit és semmit, és mégis eljönnek, ott vannak, be lehet őket fogadni.
Csak semmi belső gát. Hosszú idő kellhet hozzá, de megéri. Közben valami mosoly bujkál a szám szögletében, miközben már valamennyire önmagam vagyok. 
Lesz ez még teljesebb is!