Nagyon egyszerű a mai történet.
Miután anyu feljött hozzám, és megettük az általa hozott krémest, elmentem bevásárolni, és jól megsülten, frissen megvettem a kedvenc kenyeremet, a Csabai rozslángost.
Utána egyre érlelődő, de akkor éppen hirtelen ötlettől vezérelve meg sem álltam az első könyvesboltig, ahol megvettem Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács c. könyvét.
Mert ha valami vágy azonnal teljesíthető, akkor meg kell valósítani.
Egyre többször veszek úgy könyvet, hogy blogokban olvasok róla, és olthatatlan a vágy bennem, hogy elolvassam én is. Érzem, ha elég a könyvtári példány, de szinte azonnal tudom, ha saját kell belőle, mert nem akarom, hogy határidő kössön, és talán többször is olvasni akarom, vagy még beleolvasni később.
A buszon még az is eszembe jutott, hogy sok száz kilométert sem kellett utaznom, vagy megrendelnem bármit, hogy magyarul olvassam azt a könyvet azonnal, amit akarok. Márta könyvvásárlása jutott eszembe, igaz, ők egyébként is "hazaruccantak ".)
Hát, ezért egyszerű és talán szép is a mai nap története.
Ráadásul szabadnapos vagyok, és péntek délután van.
Milyen kevés kell, hogy az embernek szép legyen a napja. A múltkor hónapokat vártam egy sorozat első kötetére. Az elsőt nem akarták visszahozni, a többi nálam volt már. Azt hittem az illető a folytatásait is keresi, hát nem. Nem is értettem. Vagy csak egyszerűen nem tudtsa, hogy létezik folytatás is. Látod meg kellene néznem ki volt az, s szólni neki. Csak mostanában semmire sincs időm, még annyira se mint eddig sem volt.
VálaszTörlésÉn is több könyvet vettem már amit blogokban olvastam.Pl,Nálad is.:)
VálaszTörlésEz is fent van a listán,de van több is,és kicsit most tartóztatom magam,de csak néhány hétig. Írok majd a blogomban róla.:)
én pont így voltam Boró ajánlatával az EMELKEDŐ ZUHANÁS-sal...(nem bántam meg)
VálaszTörlésde én úgy szoktam könyvet venni, hogy szétnézek a neten, és ha sehol se lelem, megrendelem a Libriben (máig nem értem miért, ha a Libri oldalán neten rendelem elő 17% , ha boltban használom a Libri-kártyám, csak 10 % a kedvezmény)
Holdgyöngy, tudom, hogy mostanában kevés az időd. Drukkolok a fiadnak!
VálaszTörlésNéha ennyi is elég a szép naphoz, máskor jóval több is kevés. Nem egyszerű!:-)
Mamka, várom a blogban az írásod.Érdekel m i miatt fogod magad vissza.
VálaszTörlésKatalin, néha csak úgy bemegyek a könyvesboltba, hátha valamin megakad a szemem. Aztán ott van a net,a blogok, ismerősök, kollégák. Megrendelni ritkán szoktam, mert akkor itthon kell lennem, ha hozzák stb.
VálaszTörlésRendelhetném a munkahelyre is, de még nem tettem, pedig kedvezmény is lenne rá, de a postaköltség úgyis elvinné.(?)
http://mond.nolblog.hu/archives/2009/04/27/ulickaja_tolmacs/
VálaszTörlés(sk. fotoim a freeblog "elnyelte")
a könyv a kanapém tetején :)
Aliz, nagyon köszönöm, ez most nagyon jól jött! :-)
VálaszTörlésKedves Eva,ritkan jelzem,de mindig olvaslak.A te bejegyzesed kapcsan kezdtem Kazuo Ishiguro-t olvasni.A napok romjait.Nagyon szerettem.Azota mindent elolvasok tole,amire csak raakadok.Varom a kovetkezoket.Szep napokat kivanok,Eniko
VálaszTörlésKedves niqoe, jó, hogy most is jöttél jó írtál is, és közöltél velem néhány dolgot, melyre az embernek valahogy szüksége van.:-)
VálaszTörlésÉva a megrendelés nálam azt jelenti ,hogy kiértesít az üzlet, bemegyek érte, és jóval nagyobb kedvezményt kapok, mintha csak nézelődni mennék be
VálaszTörlésKatalin, akkor így már jó, én is utánanézek a lehetőségnek.
VálaszTörlés