2014. január 27., hétfő
Egy évvel...
A születésnap megélése sokféle lehet. Az én esetemben a buli mindig kimaradt, a meghittség és az egyre inkább apró élményekre, mint ajándékra való törekvés felerősödött. Régebben a jelen értékelése helyett a jövőre vetettem inkább egy pillantást, ma már a múlt-jelen-jövő hármas egységének ( nagyon) rövid átgondolása a jellemző. A múlt hangsúlyozottabb jelenléte a korral jár, de soha nem vittem túlzásba az értékelést ezen a napon.
Voltak apró figyelmességek tárgyak, virágok, kívánt élmények képében a hozzám két legközelebb álló embertől. Eszébe jutottam kollégáknak, barátoknak és nektek is blogos társak.
Köszönöm szépen.
Téli " gyerek" vagyok, az égiek havat küldtek nekem erre az alkalomra, szülinapi élmény volt vörös kézzel( kesztyű a zsebben!) és vörös képpel mászkálás a fagyos időben, és néhány tobozos kis ág hazahozása, mert a sétáról kellett egy kis ajándék a természettől is.
Én döntöttem így, a természet pedig nem ellenkezett, mert nagyon adakozó!:-)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
zene
x
Tájékoztatás
Az Éva című blogon található képek saját fotók.
E-mail címem: editis@citromail.hu
Akkor utólag boldog születésnapot, ezek szerint te is Vízöntő vagy! Én sem szeretem a csinnadrattát, maradjon bensőséges, szívem szerint való.
VálaszTörlésHoldgyöngy, köszönöm! Vízöntő vélemény, egyetértek veled!:-)
VálaszTörlésÉva, mégegyszer (F-B oldaladra küldtem virágot még aznap!) boldog szülinapot! Igen, nekem az benne a legjobb, az igazi ajándék, amikor gondolnak rám!
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésLegyen szép és kedves az ünneped!
VálaszTörlésBoldog születésnapot :)
VálaszTörlésIsten éltessen drága Éva!!!! gyönyörűek a virágaid!!!!!
VálaszTörlésMamka, Éva, Boróka, Flora! Köszönöm! :-)
VálaszTörlésÉn is nagyon szeretem a tulipánt! ;-)
VálaszTörlésSaci, észrevettem, igazi tulipánt és a hímzettet is szereted.A kért képek majd mennek, már lefényképeztem az alkotásokat! :-)
VálaszTörlésNagyon boldog szülinapot utólag is!:)
VálaszTörlésKrikszi, köszönöm! :-)
VálaszTörlésUtolag kivanok boldog szuletesnapot es azt,hogy meg sok szep irassal,konyvajanloval orvendeztessel meg minket!
VálaszTörlésEniko
Enikő, köszönöm, igyekszem!:-)
VálaszTörlés