Anyák napja után

"...Illan az idő… érzem éberen,

Amint a józan gondolat lázad

S színes varázsra fordul minden itt,

Összevegyül való és a látszat..."

( William Wordsworth)

Nem írtam előre Anyák napjáról, de terveztem, terveztük természetesen. Anyu mondta, hogy étterembe menjünk ez alkalomból, igaz, az én cseles javaslatomra döntött így. Ismerem Őt, ha valahova el kell menni, akkor az utolsó pillanatban lemondja, kifogás is van hozzá, de kinek nincs, ha valamit nagyon nem akar. 
Nem szeret kimozdulni, pedig igényli is, de csak a képzelete, egyébként  az egész visszafogott lénye mégis otthon tartja a maga megszokott világában.
Reggel még megbeszéltük, hogy mikor, hova indulunk. Éreztem a hangján a lemondó beletörődést. Aztán arra gondoltam, mégis csak az Ő ünnepe, és visszahívtam, mi lenne, ha főznék, és ő eljönne hozzám.
Nevetős, megkönnyebbült, szinte szárnyaló  "igen" volt a válasz, és utána többször is hallgattam, hogy de jó, hogy így alakult.Nem is igazán tudtam, hogy jobb lett volna-e erőltetni a kimozdulást, vagy hozzásegíteni a pihenős, saját megszokott környezetében töltött ünnephez. Persze, belül tudom a választ, a kérdés mindig az, hogy az ész vagy a szív dönt, és Anyu is így van vele.
Mondta azt is, hogy egy szál rózsát kér az ajándék mellé. Aztán mégis gyöngyvirágról beszélt "csak úgy", tehát mégis azt vettem neki. Gondolom, a rózsát azért kérte, mert könnyebb beszerezni.(?)Végül gyöngyvirág volt az Anyák napi virág, és jaj, de jó, hogy azt szagolgathatta!
A gondolatok persze jöttek arról, hogy mondjuk ki mindig mire vágyunk, és ne erőltessük, ami nem esik jól, merjünk kérni, kérdezni. De nem akartuk igazán ezt átbeszélni, csak úgy lazán lenni, mert tulajdonképpen ez kellett nekünk.